Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Égető M.: A lakáshasználat változásai a szanki tanyákon az utóbbi száz évben

a kutyát a konyhába engedték be. A macska helye a kemence tetején vagy a rakott tűzhely alatt volt. A kemencét a hidegebb idők beálltával naponta kétszer fűtötték be. A fűtőanyag általában s^árí^ék, kotu, (nádtő) nád, gally, borovicska volt. Szalmát csak ott használtak tüzelésre, ahol nagyon sok volt, mert kellett a homok megkötéséhez és az állatok alá, hogy minél több trágya legyen a rossz, homokos földekre. Ez okból töveket sera készítettek tüzelésre, bár előző lakóhelyükön általában ismerték mint fűtőanyagot. Itt csak a nagyon szegények gyűjtötték az árvaganét a legelőn tüzelésre. A kotu volt a legjobb, mert ennek jó kemény parazsa volt. Egy nagy kosárral vagy két nyalábbal elég volt egy nagy (7 — 8 kenyeres) kemence befűtésére. 1910 után már nem igen volt olyan nádas Móricgáton sem, ahol kotut, nádat vághattak volna tüzelésre. Reggel az asszony 5 — 6 órakor kelt, még mécsvilágnál vagy lámpa mellett fűtötte be a kemencét és vizet tett a disznók moslékjának elkészítéséhez. Mikor megmelegedett, rögtön beöntött egy szakajtó krumplit sütni, mert a gyerekek korán ébredtek és mindig éhesek voltak éhcsebbek, mint nyáron. Módosabb helyen kerekes vagy karikás krumplit,

11 pörkőtt káposztát olajjal vagy szalonnával készítettek. Estétől reggelig a kemence tetején édesedéit a málé. Reggel megsütötték, olajjal vagy tejföllel meglocsolták, kevés krumplival fogyasztották. Amíg nem voltak nagyon hidegek, kenyeret, szalonnát is pirítottak a kemence szájánál. Ha nem volt szalonna, a kenyeret megolajozták, fokhagymázták, úgy fogyasztották. Mire az aszszony megetette az aprójószágot, disznókat, a férfiak ellátták a jószágot az istállóban, havat söpörtek, addigra elkészült a reggeli. 7 — 8 óra tájban früstökötek. Reggeli után mindenki behúzódott a szobába. Legszívesebben a kemence körül tarté>zkodtak, mivel ott volt a meleg. Aki csak odafért, a padkára ült. A kispadkán pitylikőt a s^üle (nagyanya), szfilike (dédnagyanya), vagy a legidősebb férfi pipázgatott naphosszat. „Л^ vót a fő családhely, oda nem ülhetett más" — emlékezett a 90 éves Császár Lajos. Az asszonyok, lányok a patkán ülve fonták a kendert, tollat fosztottak vagy varrtak. A legmelegebb helynek a kucó számított, ezért különösen az idősebb asszonyok szívesen ültek ide. Ha valaki jött kintről, aki nagyon átfázott, azt 77 Karikás vagy kerekes krumpli: a megtisztított, krumplit szalonnával vagy füstölt disznóhússal tepsiiben megsütötték. „No üjj a kucó szájába !" — felkiáltással rögtön ide tessékelték. A kucó általánosan mégis a kisebb gyermekek helye volt, kik egy szál ingben, cipő nélkül ugrándoztak a padkán.

78 Nagyobb családokban, különösen fiatalabb férfiaknak nem nagyon volt helyük a kemence körül, kivéve, ha kinti munkából, különösen nádvágásból átfázva jöttek be. Gyalogszéken, lócán ülve kosarat kötöttek, szakajtót, seprűt, sodorták a kukoricahajat

19 Az asztal, különösen a két világháború közötti időben már sok helyen elvesztette kivételes, megkülönböztetett helyzetét. A férfiak gyakran úgy kallantyú^tak, hogy a kócot az asztalra tették és téglával szorították le. A tanyákon az volt a szokás, hogy a reggeli fűtéssel megfőzték az ebédet is, úgy, hogy abból még vacsorára is maradjon. Az asszony reggel 9 órára már elkészült mindennel, akkor leülhetett a padkára és egész nap fonhatott, fotózhatott. Mivel a szomszéd tanyákon is hasonló beosztással éltek, reggeli után a nők fogták a kendert, rokkát, férfiak a kallantyúzni valót és átmentek szomszédolni valamelyik közeli ta78 A kemence mindennapi életben betöltött racionális szerepe mellett az alábbi irracionális vonatkozásokat rögzítettem: 1. Ha valaki azt álmodja, hogy összedől a kemence, akkor meghal a ház gazdája. (Bárkányi Mihályné, szül. 1910. Szánk. S. gy. 1964. Szanki gyűjtés, TJMA.) 2. „Az én anyám mesélte, hog)

1 mögrontották a tehenit. Vótak olyan bűbájos asszonyok. As%f monták, hogy fűtsék be a kemencét szigorúján (forróra). Fejjék mög a tehenet, öntsék be a tejei a fóró kemöncébe. Ügy csinálták. Vót a^tán nagy sivalkodás, amikó a tejet beöntötték. A tehén mög möggyógyút." (Szabó Jánosné. sz, 1901. Móricgát, Sziget: dűlő. S. gy. 1965. Szanki gyűjtés. TJMA.) 3. „Ha a gyerök foggá születőit, a bába mingyá kicsavarta a fogát. A-z olyan két-három centi hosszú, vékony csont vót. Amig mög nem körösz/ó'ték, addig szentött olvasót akasztottak a nyakába. Ha nem tötték, a rosszak evátolták. Hz, mög is történt. Hg)> öreg asszpny maratt otthun a gyerökkel. Amikó önni adott neki, odavágta a bögrét az. aj tahó. „Kisbögre, nagykanál, ögfé szögény Sándor, én má 78 évet mögéltem, de még ilyet nem értem." A bögre kisebb vót, mint a kanál, nem fért bele. Amikó mög jött a gyerök annya, mongya neki az öregasszony mingy árt. Az annya nagyon sírt. Elhívtak egy asszonyt, aki tudós vót. Az/ monta, hogy füccsék be a kemöncét, a kémény alá mög tögyenek párnát, dunyhát. A gyerököt tögyék a sütölapátra és dobják be a kömöncébe. De nem bírták bedobni, mer elvitték a kéményön körösztül, az övékét mög bedobták. De semmit nem vót szabad elmondani. Amikó má mögkörösztölték ez nem történhetött mög." (Volentér Jánosné, sz. 1902. Szánk, Vona dűlő 98. S. gy. 1965. Szanki gyűjtés. TJMA.) 79 A tanyákon a kukoricát a második világháború előtt nem szárán fosztották, hanem otthon. (V. ö. fosztóbál) A haját, csuhét betették a kamrába, fészerbe. Télen a marhák takarmányozására használták, szalmazsákot is tömtek vele. A szépjét kiválogatták és sodortak belőle. A madzag végét árral deszkához erősítették, s mindig új helyen szúrták le, ahogy haladtak vele. A megsodort madzagot gombolyagba tekerték. Öregember, nagyobb fiúgyerek téli munkája volt. A kukoricahajból sodort madzaggal széket, vackot fontak be. 176