Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 5. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1978)

Bárth J.: A dunai átkelés és a révjog bérbeadásának néhány kérdése

lévő harangot jó karban tartani, és ennek jel adására a% utasokat tüstént által ho^ni." A későbbi évtizedekben nem hallunk a túlparti jelző harangról. Napjainkban, néprajzi gyűjtés során már nem is emlékeztek rá a megkérdezettek. Vargyas Mihály révész tájékoztatása szerint a két világháború között, ha valaki át akart jönni a jobbpartról, átkiabált, és miután észrevették, átmentek érte. Korábban más vonatkozásban idéztük már Pétsi József biskói révbérlő 1839. évi panaszlevelét. Ebben kifogásolta, hogy a Duna jobbpartján nincs semmiféle épület. Emiatt csökken a rév forgalma, mivel az utasok nem szeretnek fagyoskodni a szabad ég alatt. Ezenkívül a rév alkalmazottai is drágább bérért állnak munkába a túlparti melegedőhely hiánya miatt. Pétsi József azt is megírta levelében, hogy amikor átvette a bérletet, még volt a túlparton épület, de annak „el rontása" kárt okozott. 98

Sajnos egyelőre nem tudjuk, hogy az „elrontás" miért következett be, illetve valóban ki hajtotta végre. Mindenesetre korábban valóban állt egy kocsma a túlparton, erről tanúskodik az 1833-ban életbe lépő kontraktus, ahol a túlparti harang helyének meghatározójául emlegetik. Ez a kocsma azonban valószínűleg jogilag nem a tartozott a révhez, mert a kontraktusokban sohasem intézkedtek róla. Valószínűleg csak helyileg volt a révkikötő közelében és annak forgalmát élvezte. A XIX. század utolsó harmadában készült országos térképeken újra jeleztek kocsmát a Biskói-rév tájékán a Duna jobbpartján. A révvel való jogi kapcsolatára azonban ekkor sem találunk utalást. A legtöbb révbérleti szerződésben találunk figyelmeztetést arra vonatkozóan, hogy a bérlő a révhez tartozó épületeket tartsa jó karban és úgy adja vissza, ahogy átvette. 1813-ban részletesen megfogalmazták az uradalom e téren mutatkozó elvárásait : „Az Arendátor a Kisebb igazításokat, úgy, mint: a% épületek teteje földolgozását, a falak tapas^tását, a kerítések újítását maga költségével meg tenni köteleztetik, a Méltóságos Uraság pedig tsak azon épületeket, melljek nem az arendátornak gondatlansága, hanem az üdönek mostohasága, vagy régisége miatt megromlanak megfogja igazíttatni", de ilyen esetekben is csak anyagot fog adni, Szent benedek helység pedig napszámosokat köteles kiállítani. Az 1833. 98 KKL. Biskó. 1. cs. Vegyes 137. 99 KKL. Biskó. 2. cs. 1905. évi szerződés melléklete. évi kontraktus hangsúlyozta a révhez tartozó épületek évenkénti meszelésének kötelezettségét, amelyet több későbbi kontraktus к rendszerint megismétel. 1833-tól rendszerint olvasható a szerződésekben az a figyelmeztetés, hogy a bérlő az épületeken, elsősorban persze a vendégfogadó házon, amelyben maga is benne lakott, változtatásokat és újításokat csak az uradalom engedélyével tehet. Ilyenfajta lényeges változtatásra azonban nem nagyon került sor, mivel a révház 1905. évi leírása

99 és a népi emlékezet egyaránt olyan belső tagolásról tanúskodik, mint amilyet az 1834. évi összeírás alkalmával megörökítettek. Ha hosszabb ideig bérelt egy árendás a révet, előfordult, hogy épületet emelt a révház telkén vagy másutt a rév közelében. Pl. a két világháború között a Vargyas család kis révészházat épített a kikötőhöz közel, a mai Pillangó kocsma közelében. Az ilyen esetekre nézve már az 1833. évi kontraktusban megо fogalmazták az alapelvet: „Ha az Árendás a' Révnél, kaszállón vagy földeken valami épületet tenne, azt az uraság pénzül meg váltani nem tartozik, s ha ezt ^Z árendás maga el nem hordaná, ingyen tulajdonává válik az Uradalomnak." 1875-ben azt is meghatározták, hogy az épületet egy hónap alatt kell „elhordatnia" a bérlőnek. Ilyen alapon bontották le Vargyasék is bérletük végén a révészlakot. Az effajta építkezések néha vitákat szültek, de az uradalom mindig tartotta magát a fent idézett elvhez, így a felmerült viták hamar elsimultak. A XIX. századi szerződésekben rendszerint belefoglalták azt a követelést, hogy a bérlő és családja a bérlet lejárta után azonnal költözzön ki a révházból, és cselédjeivel, állataival, felszerelési tárgyaival együtt hagyja el a csorbítatlan átadott révet. A XIX—XX. században rendszeresen belefoglalták a szerződésekbe a rév területén levő uradalmi töltések javításának a kötelezettségét. Az un. Laki-Duna ágon levő töltések kivételével a többi hasonló létesítményt a bérlő a maga költségén volt köteles javítani, természetesen a károsodás egy bizonyos határáig. 1875-ben 50 koronában, 1893-ban 110 koronában állapították meg azt a határt, amely károsodáson felül a töltés-javításához a bérlő kérhette az uradalom anyagi segítségét. A biskói-zádori révper idézett vallomásaiból láttuk, hogy mindkét révet milyen nehéz volt megközelíteni árvizes időkben. Pedig a rév jó híre és jövedelmezősége szempontjából igen fontos volt a jó megközelít126