Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

S. Bökönyi: Szarmata lelőhelyek állatcsont leletei Bács-Kiskun megyéből

BŐKÖN Yl SAN DOR SZARMATA LELŐHELYEK ÁLLATCSONTLELETEI BÁCS-KISKUN MEGYÉBŐL Az egész magyarországi háziállattörténetben a népvándorláskor az az időszak, melynek állattartásáról és háziállatairól a leghézagosabb ismeretekkel rendelkezünk. Ennek oka kettős. Egyrészt a korszakból igen kevés telepanyag került feldolgozásra, márpedig ez adja az állattartásra, a háziállatfauna egészére vonatkozó közvetlen adatok zömét, de még ezek a feldolgozott telepfaunák is kevéssé használhatók, mert általában kisszámú csontot tartalmaznak, így kvantitatív kiértékelésre nem alkalmasak. Ugyanakkor a temetőkből származó állatmaradványok — melyek ugyan a háziállatfauna egészére vonatkozóan csak áttételes adatokat adnak,annál jobban felhasználhatók azonban fajta- és típustani, valamint az állatok testnagyságának és testarányainak meghatározását célzó vizsgálatokra — csak bizonyos állatfajokra vonatkozóan adnak felvilágosítást. A temetők sírjaiba ugyanis csak a rítus által meghatározott állatfajok maradványai kerültek, szinte teljesen függetlenül állattartásbeli jelentőségüktől és gyakoriságuktól. így igen jól ismerjük a népvándorlás kori lovakat, már kevésbé a szarvasmarhákat, juhokat, kutyákat és tyúkokat, s csak alig a kecskéket és a sertéseket — ez a sorrend a különböző fajok sírba helyezésének gyakoriságából adódik. Az egyes népvándorláskori népek közül az avarok és honfoglaló magyarok azok, melyek háziállatairól ismereteink a legteljesebbek. Ennek a két népnek a temetői kerültek itt legnagyobb számban feltárásra, bőven szolgáltatva vizsgálatra alkalmas állatmaradványokat. Ugyanakkor sem a különböző germán törzsek, sem pedig a szarmaták háziállatait nem ismerjük részletesen. Az utóbbiakat illetően ez annál inkább furcsa, miután a római császárkorban az Alföldet benépesítő szarmaták számos kisebb-nagyobb telep- és temetőrészlete került e legutóbbi évtizedekben feltárásra. Jobban érthető ez azonban, ha számításba vesszük, hogy ezeknek a feltárásoknak az oroszlánrésze 1950, a rendszeres hazai régészeti állattani kutatás megindulása előtt történt, amikor az ásatásoknál az állatmaradványokat még igen ritkán, s akkor is csak válogatva gyűjtötték be. így történhetett meg, hogy a közel 400 hazai lelőhely közül, melyek állatcsontanyaga feldolgozásra került, mindössze tíz szarmata lelőhely akadt, csak egyetlen olyan van (Szilvásvárad), melynek anyaga olyan mennyiségű, hogy kvantitatív kiértékelésre alkalmas. Jelen dolgozat célja, hogy a szarmaták állattartására és háziállataira vonatkozó ismereteinket hét BácsKiskun megyei lelőhely állatcsontanyagának feldolgozásával kiegészítse. A dolgozatban a következő lelőhelyek anyaga kerül feldolgozásra (a csontanyagok a kecskeméti Katona József Múzeumban találhatók, leltári számaikat 1. az angol szövegben) : 1. Kunbaracs-Beck tanya. Horváth A. ásatása, 1963. 2. Kunpes^ér. Szentléleky T. ásatása, 1954. 3. Kunszállás-Alkotmány Ts%. H. Tóth E. ásatása, 1967 és 1970. 4. Kuns^entmiklós-Bak ér. H. Tóth E. ásatása, 1966. 5. Orgovány-Király tanya. H. Tóth E. ásatása, 1966. 6. Öregcsertö-Csorna puszta. H. Tóth E. ásatása, 1965. 7. Szabadszállás-]o\an. Horváth A. ásatása, 1961 — 62—63. Valamennyi lelőhely i. u. 2—4. szd.-i település részlete, mely kisméretű, leletmentő ásatás során, olykor más időszakokból származó objektumokkal együtt került feltárásra. Valamennyiük csontanyaga gondos begyűjtés eredménye, az ásatok a legkisebb töredékeket is megőrizték, rostálást, vagy iszapolást azonban nem alkalmaztak. Mint a bét lelőhely faunalistája (1. 1. táblázat az 70