Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)
Bálint Cs.: A magyarság és az ún. Bielo-Brdoi kultúra
ténylegesnél minőségileg nagyobb tömegűnek, míg tárgyi néprajzunknak és hitvilágunknak más (nem-magyar, de legalábbis kevert) jellegűnek kellene lennie. Említettem, hogy a magyar nyelv szláv jövevényszavait történeti és művelődéstörténeti szempontból már jól kielemezték, bár jobbára csak önmagában vizsgálták e szócsoportot. Egyáltalán nem feladatom a részletekbe bocsátkozni, de a BBK szemszögéből még a probléma-felvetés szintjén maradva is érdemes e szócsoportot egy másik jelentős jövevényszó-réteggel, a honfoglalás előtti török szavainkkal összevetni. Kettőjüknek már aránya is meglepő, mivel történetírásunk egy átmeneti korszaka nyomán olyan benyomás alakult ki, hogy a szlávokat jelentősebbeknek képzeltük el (szláv: kb. 255 db, bolgár-török: kb 200 db 164 ). Milyen szemmel kell nézni ezeket a szláv jövevényszavakat? A halászat, vadászat fogalomkörébe tartozók ugyan figyelemre méltók (22 db), de természetesen nem ingathatják meg azt a forrásokkal is adatolható néprajzi megállapítást, hogy az ősmagyaroknak ha nem is kizárólagos ősfoglalkozása volt ez, de tekintélyes halász kultúrája volt. 165 E mellett a későbbi idők során — a megerősödő török hatás következtében — a vadászat az élelemszerzésen túl rendszeres katonai és ünnepi gyakorlattá vált. 166 Történeti és régészeti kutatások a közelmúltban mutattak rá, hogy a kovácsmesterséggel kapcsolatos jövevényszavak korántsem jelentik kényszerítően e foglalkozás X. sz. utáni megismerését és elterjedését, hanem ellenkezőleg, a vasverők számottevő munkálkodását kell feltételezni a honfoglaláskorban és az azt megelőző időszakban. 167 Sokáig érvényben volt az a nézet, mely a magyaroknak a földműveléssel való megismerkedését, „áttérését" a honfoglalást követő korban jelölte meg, s abban a szerepet döntő arányban az itt talált szlávságnak tulajdonította. Kizárólag nyelvészeti megközelítésből e feltételezés távolról sem volt alaptalan: e fogalomkörbe 35 db, igen jelentős szláv eredetű szavunk tartozik, ezeken belül is erős 164 BÁRCZI G.: A magyar szókincs eredete. Bp. 1951. 51-52, 66-67, Ua.: 1963. 45-48, 117-119. nyomán. 165 JANKÓ J.: A magyar halászat eredete. Zichy Jenő gr. harmadik ázsiai utazása. I. Bp. 1900, 594-595, BARTHA 1969. 88. 166 DIENES 1966. 220. 46. j. 167 BARTHA A. : Honfoglalás kori kovácsmesterségünkről. Tört. Szemle 1 (1958) 315-326, HECKENAST G.NOVÁKI Gy.-VASTAGH G.-ZOLTAY E.: A magyarországi vaskohászat története a korai középkorban. Bp. 1968, 134-141. aránnyal képviselt a kertkultúra (8 db). Ugyanekkor, ezen vizsgálódások mellett sosem kapott kellő hangsúlyt az a jólismert tény, hogy a földműveléssel kapcsolatban számban és súlyban egyaránt jelentős bolgár—török eredetű szavaink is vannak (26 db), 168 s hogy forrásadatunk van a IX. sz-i magyarok földműveléséről. 169 Éppen az extenzív földművelés megítélése szempontjából különösen értékesek a sarlós terménybetakarítás török eredetével kapcsolatos megfigyelések. 170 Igen nagy jelentőségűek azon néprajzi kutatások, melyek kimutatták, hogy noha a ,,kasza" és „gereblye" szavaink szláv eredetűek, ugyanakkor az e szerszámokhoz kapcsolódó eszközök és műveletek terminológiája alapvetően magyar. E vonatkozásban — a magyarságot a Kárpát-medencében ért szláv befolyás lebecsülése nélkül — Paládi-Kovács A. arra következtet, hogy „tarthatatlan. . . az a felfogás, amely szerint a magyar rét- és takarmánygazdaság egyetlen impulzusra, szláv »hatásra« fejlődött ki", mivel annak már a honfoglalás előtt is kellett lennie. 171 Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szláv jövevényszavaink egy részét tárgytörténeti kritérium alapján le kell választani a X—XI. sz.-iról (pl. „számszeríj", „puzdra", „ösztöke"), másoknál pedig kézenfekvő, hogy azok egy, korábban a magyarban is meglevő szót szorítottak ki (legjobb példa a lovasterminológia 172 : „zabla", „kanca", „poroszka"). Eltolódás várható a jövendő kutatások révén — az elsők javára — a török és szláv eredetű szavak számában is. A Gombocz Z. nagy munkája óta végzett etimológiai kutatások több, eddig kétes vagy vitatott eredetű szóról mutatták ki annak honfoglalás előtti török eredetét, s ezek további szaporodása várható. 1 " 3 Mindezek fényében tehát a nyelvészettől a szláv jövevényszavak művelődéstörténeti jelentőségének új168 ld. 164. j. 169 Ibn Ruszta: „Sok szántóföldjük van." (GYÖRFFY 1958. 54.) 170 M. K. PALLÓ: Zu den ältesten alttürkischen verbalen Entlehnungen der ungarischen Sprache. Acta Orient. Hung. 20 (1967) 118—119. és Takács L. előkészületben levő néprajzi munkája. 171 PALÁDI-KOVÁCS A.: A magyar parasztok rétgazdálkodása és szénamunkája. Kandidátusi értekezés tézisei. Bp. 1974. 14. Itt említendő még KOSA L. : Csép, csikó, másfélfa. MNy. 1968. 456-459. 172 Bárczi G. és Bartha A. felhívták a figyelmet, hogy a szláv jövevényszavak hosszú időn át kerültek a magyar nyelvbe, így segítségükkel nem lehet gyökeres műveltségbeli változást feltételezni a X. sz.-ban, BÁRCZI 1963. 119, BARTHA 1968. 121-122, Ua.: 1969. 14-25. Moór E.-nek a lovasterminológiával kapcsolatos, túlzó nézeteinek kritikáját ld. DIENES 1966. 228-229, 247
