Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)
Matolcsi J.: Táltosló az Izsák-baláspusztai honfoglalás kori sírban
Ide kívánkozik egy részlet a néprajzi irodalomból, amelynek alapján a táltosló külemi jellegzetességei igen színesen tárulnak elénk. ,,A tátos alakjára nézve a legjellemzőbb vonás, hogy nyomorék lókint állíttatik elő, beteges, sovány, rühes, csúf, görcsös, a királyi ólak- s ménesben a legrútabb. A közmondáskint is: gebéből lesz a tátos; mit a mese képei még azáltal is kifejeznek, hogy a szemétdombon legeltetik, a ganajon teng, sőt mélyen beléje van süllyedve, félig rothadt mái, rongyos nyerge, piszkos szerszáma a tyúkól padján lóg, vagy a görbe tőzfán függ. De a hős ezen alakjában is ráismer, mint a tátos is viszont megszólal: „régen vártalak, úgymond, temiattad állok én itt", s tudatja természetfeletti erejét; mire megmosatott, megvakartatott, azonnal aranyszőrű lesz, ezüst- és gyémántszőrű, aranypatkós, szőre minden száláról arany csengettyű lóg; néha több tagúlag is előjő: kilenc lábú, öt lábú és három fejű; ellenben olykor csupán három lábú." 38 Az archaeozoológiai vizsgálatok tárgyát mindig az ásatásoknál előkerülő csontok képezik, ezért kutatói korántsem tudják olyan színesen megrajzolni a táltoslovakat, különösen azok külső jellegvonásait, mint a néprajzi elbeszélések. Az az előnyük viszont megvan, hogy amíg a néprajzi irodalom jóformán az utóbbi egy-másfél évszázad múltba nyúló mondaanyagát őrzi, a csontvizsgálatok adott esetben magukat az évezredekkel ezelőtt élt táltosokat és táltoslovakat „szólaltatják meg", amikor azok oszteológiai jellegzetességeit tárják fel. Ilyen jellegzetességeket tárt fel Bökönyi a keszthelyi avar temetőben, 39 ahol az egyik mén-csontvázat a mandibulában észlelt számonfelüli metszőfog, 17 csigolya összenövése és bizonyos lábtőcsontok összenövéséből eredő sántaság alapján táltosló maradványaként határozta meg. Mint látható, az izsák—balázspusztai honfoglalás kori ló különlegessége más természetű, mint amilyenek a néprajzi leírásokból és mint amilyenek a keszthelyi táltoslovon észlelt anatómiai rendellenességekből kitűnnek. Ez a tény azonban nem az izsák—balázspusztai ló táltos jellegét teszi kérdésessé, hanem arra hívja fel a figyelmet, hogy nem lehet a táltoslovak ismérveit egy-két anatómiai anomáliára vagy patolo38 IPOLYI A.: 1854. (Lásd DIÓSZEGI V. [szerk.] 1971. 212.) 39 BÖKÖNYI, S.: 1974. 290-292. 40 A zabla használatának módjait, mechanikai hatásait és a honfoglaláskori zabiák formáit lásd DIENES I, 1966. 208-228. gikus bélyegre szűkíteni. A példaként említett táltosismérvekben voltaképpen az a közös, hogy minden esetben az általánostól eltérő, különleges tulajdonságokat viselő egyedeket jelentenek. Az izsák—balázspusztai ló a maga korában mindenben megfelelt a különlegesség követelményének. Az előbbiekben tárgyalt csonttani jellegzetességekből ítélve eléggé különös látvány lehetett a ferdefejű és ferdeszájú ló, amelynek különböző állású szemei, aszimmetrikus pofa tájéka, időnként lógó nyelve egészen sajátos tekintetet kölcsönöztek. Nincs kizátva, hogy a fejlett agykoponya élénk vérmérséklettel, esetleg nyugtalan természettel és különleges mozgásformákkal párosult. A fogakon észlelt rendellenességek pedig valószínűleg egyedi szájmozgást tettek lehetővé. A bal oldali első előzápfogon (Pj) képződött hatalmas taraj bizonyára kihatott nemcsak a zablaviselésre, 40 hanem megnehezítette vagy bizonyos határon túl talán hatástalanná tette az állat fékezését. 6. tábládat A végtagcsontoknak a láb középesontokbo^ viszonyított aránya (%) Metatarsus III : Metacarpus III. Ph I. elülső : Metacarpus III. Ph II. elülső : Metacarpus III. Ph I. hátulsó : Metatarsus III. Ph II. hátulsó : Metatarsus III. 7. Bal Jobb (s) (d) 119,4 120,0 37,7 37,9 21,6 21,3 30,4 30,4 18,9 18,9 Л patacsontok méretei (mm) Megnevezés Ba] Jobb 00 (d) Legnagyobb hossz (a) 62,0 — (P) 53,3 54,7 Dorsalis hossz (a) 48,2 — (P) 47,0 47,6 Legnagyobb szélesség (a) 79,3 — (P) 71,0 71,6 Izületi felület szélessége (a) 45,5 — (P) 42,0 42,8 Izületi felület mélysége (a) 23,3 — (P) 23,0 23,0 Legnagyobb magasság (a) 37,4 — (P) 33,3 32,5 222