Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 4. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1976)

László Gy.: A bócsai fejedelmi sír és a keceli kard

kard gyűrűin levők: a sávokkal osztott pánt közelre öntött, gyöngyözött szalagokat forrasztottak. Ezek néhol letörtek és így készítésmódjuk kitűnően tanulmányozható (pl. VI. t. 3—4., letörött darab pedig ugyanott 5. szám alatt). A koptató felső peremét barázdált szalag övezi. A koptató alsó része letörött. A gyöngyözött szalagok és az alájuk kerülő aranyborítás csak a kard külső oldalát díszítette. Belső lapját — a nyomokból ítélve — ezüstlemez és ezüstpántok fedhették; ezek a találók kezén mehettek tönkre. (Id. AH. XXXIV., LII. t. 1.). A két függesztőfül (VI. t. 11., 14.) alakja és szerkezete egyezik a bócsaiéval, díszítése azonban apró aranyszemekkel (granulációval) történt. Rekeszeiben kék üveg ül. A függesztőfülek a következőképpen készültek: vastag aranybádogból kivágták alapjukat, s erre köröskörül 2 mm-es szegélyt hagyva 1,5 mm magas vastagfalú rekeszt forrasztottak. Ezután került sor a három körös, szegfej-rekesz felerősítésére. Amikor ez megvolt, a peremrekeszt és a kéküveges szegfej-rekeszeket granulációval övezték. A kimaradó felületekre pedig háromszög és rombuszmintával került az arany szemes díszítés. Kívülre rovátkolt huzalt forrasztottak. Ez egyik forrasztási helyen megpattant (VI. t. 14.), s így jól láthatjuk, hogy tömör aranyhuzalból készült és éppen úgy rovátkozták, mint némely avarkori aranyfülbevalónk karikáját. A függesztőfülek oldalát simaszélű barázdált szalaggal fedték; sima peremét behajtották, hogy tartsa a fül bélését. Sajnos, sem a bélésnek, sem pedig a függesztőszerkezetnek nincsen nyoma. Ezt a találók feszegették ki, nyilván azért, hogy tiszta aranysúlyt mérhessenek. A kard aranyvereteit annakidején a Nemzeti Múzeum műhelyében összeforrasztották és ekkor készült róla a (IV. t. 8. sz.) fénykép. A háború viszontagságai között azonban a lemezek megsérültek és részben szétestek, úgyhogy helyreállításuk egy részletét rajzban mellékelem (27. ábra). Térjünk most rá az övre. Elsőben is azt kell megállapítanunk, hogy egyetlen parányi aranytöredék sem került elő, amely arra vallana, hogy a keceli sírban „aranyöv" is volt. Az érintetlenül talált medenceszárny körül is csak néhány kis ezüst korongot találtam. A két ezüst nagyszíjvég (VII. t. 1., 7—8.) is azt bizonyítja, hogy a keceli halottnak kettős öve volt ugyan, de mindkettő csak ezüstveretes volt. Két övre vall a két nagy szíjcsat is (VII. t. 19—20.). Mivel az övveretek helye bizonytalan, csak tájékoztató