Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)
Gergely E.–Kőhegyi M.: Az élet újraindulása és a Nemzeti Bizottság tevékenysége Baján (1944–1948)
mellékelhette. A tanfelügyelő nyomatékosan figyelmeztette az igazgatókat, hogy „e munka eredménye emberi sorsok felett dönt," ennek tudatában végezzék azt. 476 A fiú-kereskedelmi iskola tanárai közül senkit sem bocsátottak el. 477 Az általános iskolákban pedig — a tanfelügyelő külön utasítására —munkába állították a B-listázottakat, amíg sorsuk el nem dőlt. 478 A közélet tisztogatása már 1944 végén elkezdődött, 1946-ban felerősödött, de még 1948-ban is jelentkezett elszórtan. 479 A MKP vezette baloldali erők „népítélet" formájában távolították el azokat a tisztviselőket, akiknek múltját és működését mérlegelve tényleges kifogás vagy gyanú merülhetett fel demokratikus magatartásukat illetően. Baján, de a megye többi helységében is voltak „népítéletek." 480 A Nemzeti Bizottságon belül ezek döntéseinek megítélésében és jóváhagyásában szakadás állt be a bal és jobboldali pártokat képviselő tagok között. A népítélettel eltávolított tisztviselő ügyében személy szerinti szavazás döntött. A NB végül is nem kívánt változtatni a „népítéleten". A Kisgazdapárt és a PDP képviselője nem csatlakozott a határozathoz. 481 Ezeket a tisztviselőket a létszámcsökkentésre vonatkozó eljárás végéig felfüggesztetteknek kellett tekinteni. Amenynyiben az alispán véleménye szerint olyanokat mozdítottak el — tájékoztatta közönségét a helyi lap — „akik erre semmilyen vonatkozásban nem szolgáltak rá, kérjék a helyi NB véleményét," terjesszék fel a Belügyminisztériumba s tegyenek javaslatot a szolgálatba állításukra. 482 Történtek nehezen helyrehozható túlkapások is. Felsőszentivánon például a községháza négy tisztviselőjével együtt a NB kisgazdapárti 476 Ugyanott, ir. 84/1946. május 31. 477 Türr István Közg. Szakisk. ir. 369/1946. augusztus 12. 478 Alsóvárosi ált. isk. ir. 260/1946. szeptember 16. 479 BEÉR János: A felszabadulástól az alkotmányig. Ál 1959. 364—377. 480 Baja dolgozó népe ! Ma . . . tüntető nagygyűlést tartunk . . . a belső reakció ellen. BH. 1946. 12. sz. — Baja, Vaskút és Gara dolgozói tüntettek a reakció ellen. Tízezer főnyi tömeg a három nagygyűlésen. Több demokráciaellenes tisztviselőt távolítottak el hivatalukból. BH 1946. 13. sz. — DKÚ 1949. január 10., 31. 481 BKML Baja, NB kgy. jkv. 16/1946. és ir. 171/1946. 482 BKÚ 1946. április 4. elnökét is „elítélték". Rajk László belügyminiszter 1948 tavaszán vizsgálatot volt kénytelen indítani. 483 Az ellenkezőjének is vannak nyomai. Katymáron a vezetőj egyz őt, segédjegyzőt, irodasegédtisztet, menekült segédjegyzőt és menekült adótisztet bocsátották el. Bács-Bodrog vármegye alispánja erre a régi segédjegyzőt vezető jegyzővé nevezte ki, az irodasegédtisztet és a menekült segédjegyzőt pedig a gabonaszolgáltatási hivatalhoz osztotta be. Végül tehát csak a vezetőjegyzőt menesztették. 484 A Nemzeti Bizottságok közigazgatási tevékenysége azonban mindinkább háttérbe szorult. A kiadott kormányrendeletek egyre jobban körülhatárolták, korlátozták működési területüket. 485 Az elsorvadás Baján az ország többi városaihoz képest lassabbnak tűnik a fellelhető iratanyag alapján, de 1949 januárjában a bajai Nemzeti Bizottság is megszűnt létezni. 486 A közigazgatás irányítását az 1950-ben életre hívott Tanácsok vették kézbe. 487 Л 'Nemzett Bizottság elsorvadása. Népünk felszabadulás utáni első korszakának, az 1944 őszétől 1948 nyaráig terjedő időszaknak politikai küzdelmeiről országos méretekben, a harc fő területeit és irányát illetően egyre többet tudunk. 488 Egyre világosabb, hogy fejlődésünk alakulásában központi 483 Szentiváni pártvezetők megdöbbentő egyéni akciója, mint „népítélet." BKÚ 1948. 12. sz. 484 BKML Katymár, kgy. kv. 1/1946. augusztus 20. 485 A 10 260/1948. Korm. sz. rendelet. 486 BHL 1949. február 24. 487 SZAMUEL Lajos: Az államigazgatás feladatának átalakulása a felszabadulás óta. JK 1960. 196—202.—DEÉR János: A helyi tanácsok kialakulása és fejlődése Magyarországon (1945—1960.). Budapest, 1962. 488 SZABÓ Bálint: A szocialista átalakulás népi demokratikus útja és a KP politikai irányvonalának főbb kérdései a felszabaduld után. MTA II. OK 1969. 45. — VASS Tibor: A magyar népi demokratikus állam keletkezésének és fejlődésének néhány kérdése. JK 1965. 5. szám. 178.—NEMES Dezső: A népi Magyarország 15 éves fejlődése. Budapest, 1960. — SÁGVÁRI Ágnes: Popular organs in Hungary 1944—1945. Szerk.: Csatári Dániel—Katus László— Rozsnyói Ágnes: Nouvelles études historique . . . Budapest, 1965. II. 293—318. — SZABÓ Bálint: A felszabadulás utáni forradalmi átalakulás jellege és szakaszai hazánkban. PtK 1960. 42—74. 459