Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Romsics I.: Kalocsa társadalmi-politikai viszonyai 1918–1919-ben

mert Hajdú Tibor számításai szerint a Kalocsához ha­sonló összlakosságú városokban a népességnek kb. 1/3-a szavazott. 206 A választások eredményét az 50 tagú Munkástanács összetétele tükrözte. A tanácstagok 50%-a földmun­kás, s ezek közül csak néhánynak van 5 kat. h.-on aluli földtulajdona; 13%-a ipari munkás. A fenn­maradó 37% is vagy olyan anyagi helyzetűeket fog­lal magában, akik Kalocsa szegényei közül kerültek ki, vagy olyan tehetősebb polgárokat (Gaudényi, Csupó), akik baloldali nézetcikkel már korábban nép­szerűséget szereztek maguknak a proletárok között. 207 Természetes, hogy a birtokos parasztságnak, a kis­iparosoknak és kereskedőknek nem volt képviselő­jük a Munkástanácsban, hiszen a választáson sem vettek részt. Annál meglepőbb, hogy a polgári de­mokrata, esetenként a szociáldemokráciával kacér­kodó értelmiségiek közül senki sem lett tanácstag, holott többen is résztvettek a szavazáson. Ennek oka Dóra János rossz értelemben vett baloldaliságá­ban keresendő, aki szabadulni akarván Valkányitól és társaitól, a választások megkezdése előtt törölte a szavazólapokról az értelmiség jelöltjének, Bakos Géza törvényszéki bírónak a nevét. 20 " Lehet, hogy 206 HAJDÚ: i. m. 1969. 110. old. 21,7 1 Kalocsai Munkás-, Parasol- és Katonatanács összetétele: Név Foglal­kozása Szakszervezeti Vagyona (K) tagsága ingó ingat­8000 40 000 H 000 Boromisza földmunkás Föld­János munkások Szakszerv. Bolvári Péter földmunkás Föld­munkások Szakszerv. Bagó György földmunkás Föld­munkások Szakszerv. 10 000 Kis József földmunkás Föld. (szőke) munkások Szakszerv. 6 000 Rigó Mihály földmunkás Föld­munkások Szakszerv. 20 000 Varga János földmunkás Föld­munkások Szakszerv. — Peák János földmunkás Föld­munkások Szakszerv. 16 000 Somogyi István földmunkás Földmunkások Szakszerv. 6000 40 000 András István földmunkás Földmunkások Szakszerv. — -— Kismók István földmunkás Földmunkások Szakszerv. Ludas Ferenc földmunkás Földmunkások Szakszerv. Doge Béla vörös kat. Földmunkások Szakszerv. — Guzsván János földmunkás Földmunkások Szakszerv. — 2 000 Kis Boromisza földmunkás Földmunkások István Szakszerv. Csóti János földmunkás Földmunkások Szakszerv. •— 6 000 Kiss József földmunkás Földmunkások Szakszerv. — —• Kovács Mihály földmunkás Földmunkások Szakszerv. —- 15 000 Kis Somogyi földmunkás Földmunkások János Szakszerv. 4000 20 000 Molnár Gergely Peak József Ludas János Fodor Ferenc Berta Károly Nagy János Mészáros József Csupó Imre Szahó Sándor földmunkás földmunkás földmunkás korcsmáros földműves földműves földműves gazdálkodó gépszerelő 1 [egyesi Sándor szerelő Falinka József géplakatos Gruber Ferenc gyárvezető Kerekes János malom­munkás Angyal János fogházőr Borka Imre altiszt Falenyik htb Lajosné Tóth Károlyné htb Matos Ferenc kőműves Rigó Ferenc kőműves Radies Mátyás kőműves Vargacz Ferenc kőműves id. Vén Ferenc kőműves Földmunkások­Szakszerv. 6 000 Földmunkások Szakszerv. Földmunkások Szakszerv. Földmunkások Szakszerv. Földmunkások Szakszerv. — — Földmunkások Szakszerv. 15 000 Földmunkások Szakszerv. 5 000 Földmunkások Szakszerv. 5000 150 000 Vas és Fém­munkások Szakszerv. Vas és Fém­munkások Szakszerv. Vas és Fém­munkások Szakszerv. Molnár és malommunk. Szakszerv. Molnár és malommunk. Szakszerv. — Közalkalma­zottak Szakszerv. 20 000 Közalkalma­zottak Szakszerv. 10 000 Nőmunkások Szakszerv. — — Nőmunkások Szakszerv. — — Építőmunkások Szakszerv. — 20 000 Építőmunkások Szakszerv. — 10 000 Építőmunkások Szakszerv. 2000 5 000 Építőmunkások Szakszerv. — — Építőmunkások Szakszerv. 1000 20 000 338

Next

/
Oldalképek
Tartalom