Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)
Sümegi Gy.: Nemes Marcell, a műgyűjtő. Adalékok a magyar műgyűjtés századeleji történetéhez
A többi 31 mű nagyobbik fele elveszett a háborúban, vagy ismeretlen helyen lappang. A gyűjtemény gerincét képező művek közül jelentősek hiányoznak. A Tintoretto kép, egy Kupetzky lovastanulmány, két Székely Bertalan mű, két Munkácsy, két Rippl festmény és még Csók István, Pólya Tibor egy-egy műve teszik ki a hiány zömét. A Nemes-féle hagyaték sorsában a múzeum egész képzőművészeti anyaga osztozott. Ma már csak a Régi Leltárkönyv őrzi a gyűjtemény egészét. A múzeum raktárában a régi törzsgyűjteménynek alig több mint kétharmada található. A Nemes-féle hagyaték 13 alkotását a kecskeméti Városi Tanács mai napig „hivatali szobák falán, rendszertelenül szétosztva tartja". Ha az alapítóokmány kikötéseit, a gyűjteményhez fűzött elvárásokat megnézzük: ,,azok (mármint az adományozott képek összessége) a majdan Kecskemét városa által emelendő városi múzeumban . . . őriztessenek", kiderül, hogy a gyűjteményt minden időkben együtt kellene tartani. A kecskeméti Katona József Múzeum az 1924-ben megnyitott Városi Múzeum jog szerinti utóda. így természetes lenne, hogy a még meglevő csonka gyűjtemény egy egységként, rendes múzeumi nyilvántartásban és elhelyezésben szerepeljen és együtt legyen. A városi tanácsnál maradt képek leírását a Régi Leltárkönyvből ismerjük, azonosításuk nem volt nehéz, hiszen a hátoldalukon őrzik még a Városi Múzeum bélyegzőjének nyomát és a régi leltári számokat. A Nemes-féle gyűjtemény megmaradt anyagából 1971-ben (szeptember 25-—október 31.) a Katona József Múzeum rendezett kiállítást. A kiállított 48 mű egyaránt magába foglalta a múzeumi és a városi tanácsnál őrzött képek nagyobbik hányadát. 33 (Kiállításra csak a rossz állapotban levő képek nem kerültek.) Ez volt a gyűjtemény — ha töredékesen is — első önálló, külön bemutatása. A gyűjtemény azóta Nemes Marcell hagyatékaként ki volt állítva a kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban (1971. december) és a Thorma Múzeumban, Kiskunhalason (1973. május—június). Ma is feltehetjük a kérdést, amit Csikós Tóth András 31 évvel ezelőtt így fogalmazott meg: ,,mi lesz a sorsa ezeknek a nagyértékű képeknek a . . . rak33 Festészetünk a századfordulón. Kiállítás Nemes Marcell hagyatékából (katalógus). Kecskemét, 1971. A bevezetőt írta, a katalógust szerkesztette és a kiállítást rendezte Sümegi György. tárakban, a nagyon reális hangulatú hivatalokban? Hány meddő esztendőt aludtak át e rámába zárt szépségek csipkerózsai szomorúságukban?" Az alapító messzemenően szociális elvárásait az utókor máig csak hézagosan teljesítette. Eztán már nagyobb jószándékkal sem teljesítheti maradéktalanul, hiszen a gyűjtemény erősen megcsonkult. Festészetünk a századfordulón Ezzel a címmel állították ki a Nemes Marcell hagyatékot 1971-ben és 1973-ban. Képes-e valóban bemutatni a gyűjtemény a századforduló művészetét? Képzőművészetünk új áramát, modern folyamát a nagybányai Művésztelep megalakulásától, 1896-tól számítjuk. A nagybányai stílus forradalmasította a magyar festészetet. Kiküszöbölte a megmerevedett műterem-festést, és a vásznakat galéria-tónus helyett fénnyel teli impresszionista színakkordok töltötték ki. Tovább él ugyan még az elszíntelenedett, száraz akadémizmus, de kiesik a fejlődés vonalából. Képviselői egyre anakronisztikusabb jelenségek a tárlatokon. Az ún. műcsarnoki festők csoportja még évtizedeken keresztül görcsösen ragaszkodik a lélektelen, aprólékos, erőtlen, naturalista festésmódhoz. Velük szemben azonban alakul és fejlődik az új, az egyetemes művészettel közelebbi szinkronban haladó modern magyar művészet. A Nemes-féle gyűjtemény időbeli végpontja 1911-ben, az adományozás évében állapítható meg. Kezdete azonban a XVI. századig tekint vissza. A gyűjteménybe két olyan festmény került, melyek az egyetemes művészettörténet szempontjából sem érdektelenek. Az egyik kép — mit Nemes a kecskeméti Rom. Kat. Nagytemplomban kívánt elhelyeztetni, Domenico Tintoretto: Krisztus keresztelése. Domenico Tintoretto (1562—1637) a velencei festészet egyik legnagyobb alakjának Jacopo Tintorettonak a fia. A tiszta festőiségű és koloritgazdag velencei festőiskola hagyományait, michelangelói plasztikus mozgalmasságot zaklatott és drámaian örvénylő, temperamentumos és egyéni művészetté ötvözte. Műveiben már a következő korszak, a barokk jegyei is megcsillannak. A fiatalabb Tintoretto apja műveinek hatása alatt dolgozott, de talán joggal állapíthattameg művészetéről Adolfo Venturi: „abból az atletizmusból, amelyet Jacopo Michelangelótól vett át, Do283
