Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Szakács M.: Simonyi Antal a hazai fényképezés egyik úttörő egyénisége

Gyermek portré. 1864 körül. Portrait d'un enfant. Vers 1870. igazolta elméletét. E lencse megalkotásában mégis a franciákat illeti az elsőség, mert mint Simonyi megjegyezte, Boulland az általa magyarázott lencsét azzal küldte meg, hogy ő ezt már közel esztendeje csinálja. Még így is érdeme Simonyinak, hogy ez a probléma foglalkoztatta, nem maradva az ötletnél annak megoldásán dolgozott, majd elsőként vette át és alkalmazta a francia újítást. A harmadik, megvalósításra váró „eszméjének" csak a körvonalait vázolta fel előadásában, s ez ,,a fényírászati eljárásnak lehető teljes gépszerűsítése." Merész gondolat alig húsz évvel a fényképezés feltalálása után és egyben a fényképezés távlatainak olyan felvetítése, amelyek azóta nagyfeszt megvalósultak. Bizonyos, hogy a Párizsban látottak hatására foglalkoztatták ezek a kérdések. Automata, nyitó-csukó szerkezettel ellátott fényképezőgép, bizonyos laboratóriumi műveletek: a képek mosása, fixálása, színezése stb. gépesítése, mindez egyszerűnek látszó feladatnak tűnt Simonyi előtt, aki meggyőződéssel vallotta a tudomány és technika határtalan fejlődését. Előadásának egyik részletében nyíltan hirdette: ,,ha lehet az emberiségnek még megváltóra várnia, e megváltó nem lehetend más, mint a tudomány ..." Főtörekvését is abban jelölte meg, hogy a tudománynak szerény eszköze lehessen. Gyakorlati munkásságának első szakaszában állandó figyelemmel kísérte a fényképészet fejlődését, ismerte az Európa-szerte folyó kísérletek eredményeit és ezekből igyekezett mind többet átvenni. Az elsők között honosította meg a Disdéri által 1855-ben bevezetett és kedveltté vált kisméretű, ún. névjegy (visit) alakú képeket. Ezek a vizitkártyák, azáltal, hogy alacsony áron kerültek forgalomba, erősen megnövelték a fényképek népszerűségét. Ugyancsak az elsők között volt, aki Rabending Emil bécsi fényképész találmányát, az 1860-ban rendszeresített negatívretust átvette. Ennek következményeként megszűnt a pozitív képek átfestésének szokása. Üzleti érdeke is megkívánta, hogy újszerű, formailag is változatos képanyaggal álljon a közönség szolgálatára, bővebb választékot kínáljon. Elsőként kísérletezett a kis képekről életnagyságú méretben készített nagyításokkal, ez azonban magasabb ára miatt nem nagyon lehetett kelendő, hosszú ideig nem is hirdeti, csak a hetvenes években kezdi ismét ajánlani. Az első években fényképezett vászonra is, amelyet „meglepő tökélyre vitt" a sajtóhírek szerint, de ezzel úgy látszik hamarosan felhagyott.

15 Mindezek azt mutatják, hogy szakmájában bátor kezdeményező volt. Simonyi fényképészi tevékenysége mellett intenzíven résztvett az egyesületi életben, közreműködött szakmai társulatok munkájában. Tagja volt a Természettudományi Társulatnak, 1861-től a Magyar Képzőművészeti Társulat rendes tagja, 1863-tól az igazgató választmány és több akcióbizottság tagja.

16 Bár eredeti foglalkozását a festészetet* 1855-től nem gyakorolta, változatlan érdeklődéssel figyelte e művészeti ág alakulását, fejlődését. Az 1859-es képzőművészeti kiállításról írott cikkében, amelyet Kovács Mihályhoz intézett levél formájában közöl azokat 15 Magyar Sajtó id. sz. 16 A Magyar Képzőművészeti Társulat évkönyve. 1861—1962. 91.Î. —1863. 97.1. és 113.1.— 1864. 29. 1.71. 1. 132.1. 255