Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)
Gergely E.–Kőhegyi M.: Az élet újraindulása és a Nemzeti Bizottság tevékenysége Baján (1944–1948)
sara** csak 12 honvéd maradt. 48 Áprilisban —• ekkorra a szovjet parancsnokság bizalma is megnövekedett —, átvették a közúti és vasúti híd őrzését. 49 A toborzást természetesen igyekeztek kihasználni a demokratikus nemzeti hadseregbe egyáltalán nem illő elemek is, karrieristák, felelősségrevonás elől bujkáló bundisták, „kisnyilasok", a könnyű élet kedvelői. A NB felfigyelt ezekre és a szegedi parancsnoksághoz fordult intézkedésért. Ismerve az akkori idők magasrangú tisztjeinek beállítottságát nem csodálkozunk, hogy az egyértelmű válasz késett. 50 Segíteni igyekeztek a hídhoz beosztott munkásalakulaton is. Ez a helyzetükről készített jelentés alapján indokolt is volt. Ebben azt olvashatjuk, hogy az alakulat tagjai tetvesek, rühesek, éhesek, ruhátlanok, 80%-uknak nincs derékszíja. Az alakulat 150 utászból állt, akik egy felszerelés nélküli szobában nyertek elhelyezést. A NB társadalmi gyűjtést kezdeményezett 100 nadrág, ing, kapca előteremtése érdekében. December volt! 51 1945. január 13-án a Vörös Őrség — nem a polgárőrség — alakult át Államrendőrséggé. Ez is mutatta a társadalmi harcok kibontakozásának irányát. A közbiztonság megszilárdítása jóval nagyobb számú és jobb felkészültségű rendőrt, detektívet követelt volna mint más békeidőben. A feladatok mértéke és bonyolultsága ugrásszerűen megnőtt, de a rendőrség újjászervezésére, a demokratikus rendőrség kiépítésére egyetlen fillér sem állót a kezdet kezdetén rendelkezésre, s később is csak nagy nehézségek árán sikerült azt megteremteni. Ezért különösen fontos feladata volt a NB-nek a társadalmi erők mozgósítása, közvetett és közvetlen felhasználása. Az államrendőrség megalakulásáról nyomtatott plakáton értesítették a lakosságot. 48 BKML Baja, NB kgy. jkv. 15/1945. és BB vm. Főisp. ir. 594/1945. 49 Ugyanott, 18/1945. 50 Ugyanott, NB ir. 38/1945. 51 Ugyanott, NB kgy. jkv. 51/1945. 52 Ugyanott, Polgm. 33—15/1945. A plakát január 16-án kelt. Teljes szövege BÁLINTNÉ MIKES Katalin: i. m. 166. HIRDETMÉNY Értesítjük Baja város lakosságát, hogy az ideiglenes Nemzeti Kormány 13J1945. M. E. s%. rendelete értelmében a hajai és Bács-Bodrog vármegyei vörösőrségeket megszüntettük és helyébe az államrendőrség közbiztonsági szervét állítottuk fel. Az államrendőrség az ideiglenes Magyar Kormány további intézkedéséig polgári ruhában teljesít szolgálatot. Megkülönböztetésül a balkaron számot fognak viselni, valamint orosz felírással „Rendőrség", magyar felírással „Államrendőrség" Baja. Az államrendőrség címe: Államrendőrség Bajai Kapitánysága. Székhelye Prohászka u. 2. (Régi posta épület)." A rendőrség vezetője arra kéri a város közösségét, hogy ezekben a súlyos, nehéz időkben aprólékos, jelentéktelen dolgokkal ne zaklassa fölöslegesen a rendőrséget, mert ezzel még nehezebbé teszi a rendőrség amúgy is nehéz munkáját. 52 A csekélyszámú rendőrlegénység valóban saját ruhájában teljesített szolgálatot, bakancsot a szovjet parancsnokságtól kaptak. Fizetésüket — havi 300 pengőt — először a városi pénztárból, az állam terhére fizették. A helyi állampénztár megalakulásától onnan kapták illetményüket. Kérdéses volt azonban — az egész helyi városgazdálkodást illetően is — hogy az állam vállalja-e majd ennek terheit. 53 A Bajai Kapitányság Szabad Szakszervezete panasszal fordult a NB-hoz, mert a fizetésük nem volt elegendő a létfenntartáshoz sem. Felhívták a NB figyelmét arra, hogy más nagyvárosokban — Szegeden, Debrecenben — a honvédségi illetménytáblázat szerint fizetik a rendőröket. 54 A NB méltányosnak ítélte kérésüket s ilyen értelemben határozott, csakhogy a 800/1945. ME. sz. rendelet, amely az összes állami alkalmazott fizetését egységesen rendezte a határozat alkalmazását nem tette lehetővé. 55 A NB-nak visszakoznia kellett. 53 Ugyanott, NB kgy. jkv. 18—21/1945. 54 Ugyanott, NB ir. 64/1945. —• Egyenruhát kapnak a rendőrök. BH 1945. április 3. —„Magyarországon csak a dolgozónak van létjogosultsága." BH Í945. június 30. Közli az államrendőrség Bács-Bodrog megyei, bajai, bácsalmási és jánoshalmi járási kapitányság dolgozóinak névsorát. 55 BKML Baja, NB ir. 149/1945. 406