Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Sümegi Gy.: Nemes Marcell, a műgyűjtő. Adalékok a magyar műgyűjtés századeleji történetéhez

SÜMEGI GYÖRGY NEMES MARCELL, A MŰGYŰJTŐ ADALÉKOK A MAGYAR MŰGYŰJTÉS SZAZADELEJI TÖRTÉNETÉHEZ Nemes Marcellt az amateur-marchand, a marchandcollectionneur típus megtestesítőjeként tartja számon műgyűjtési irodalmunk.

1 Műgyűjtői pályája a XX. század első három évtizedét íveli át. Azt az időszakot, amikor Magyarországon az arisztokraták gyűjtőtevékenysége — ahogy az egyházi főembereké is — egyre inkább a megőrzés és megtartás mozzanatában merült ki. A főúri és egyházi gyűjtemények nem vagy alig fejlődnek ezidőtt. A világi műgyűjtés polgári bázisa — a kapitalizmus térhódításával párhuzamosan — fokozatosan terebélyesedik, s válik dominánssá. A XX. századi magyar polgári műgyűjtés már nem tud fölmutatni olyan átfogó együtteseket, mint pl. az Eszterházy-gyűjtemény. A gyűjtési területek elhatárolódnak, az érdeklődés differenciálódik. Az ízlésváltozás és a szerényebb anyagi lehetőségek járulnak még hozzá a gyűjtemények specializálódásához. A XIX. század utolsó évtizedeiben kialakult pestbudai gyűjtemények szinte kizárólag régi külföldi mesterek műveit tartalmazták. (Gerhardt Gusztáv, Kilényi Hugó, Léderer Sándor, Ráth György, Scholtz Róbert, Zichy Jenő gyűjteményei.) A századfordulón megsokasodott magángyűjteményekben egyre rangosabb helyet nyernek a XIX. századi francia és magyar mesterek alkotásai. Hatvány Ferenc, Herczog Mór, Kochner Adolf és Nemes Marcell gyűjteményében külföldi képek mellett számottevő magyar műveket találunk. Beczkói Bíró Henrik, Dános Géza, Ernst Lajos, Wolfner Gyula már főleg a magyar művészet darabjait gyűjtik. A 20—30-as években pedig kialakulnak azok a magángyűjtemények, melyek a kortárs művészetből tápiPETROVICS Elek: Nemes Marcell I—II. Élet és művészet, Budapest, 1937. 209—211. lálkoznak elsősorban. Példamutató e gyűjtemények sorában az Oltványi—Ártinger Imréé, majd az ő tevékenysége és hatása nyomán keletkezett Fruchter Lajosé. Köves Oszkár, Radnai Béla és Szilágyi Sándor gyűjteményei szintén ilyenek. E folyamat miértjét kutatni most nincs szándékunkban, csupán egy gyűjtő pályájának keresztmetszetét vizsgálni. Nemes Marcell, az ismert, korában sok publicitást kavaró műgyűjtő és műkereskedő a polgári műgyűjtés jelentős magyar képviselője. Jánoshalmán született 1866-ban. Majd 40 éves koráig szén- és faraktár tulajdonos, kereskedő. Óvatos üzletember. Hogy mi váltotta ki belőle a műgyűjtőt, ma már nehéz megállapítani. Kortársi visszaemlékezésekben sem lehet tetten érni a változás okát. Nemes művészettörténeti ismeretanyaga és műveltsége is hézagos lehetett.

2 Hogy férfi korában mégis fokozatosan feladta szénkereskedését, és műtárgyakkal, elsőként képekkel kezdett foglalkozni, szerepe lehet abban egy akkori örökségének, jobb anyagi felkészültségének, kereskedői érzékének és nem kevéssé a művészet iránti vonzalmának. (Fiatalon festő szeretett volna lenni, de a vágyott művészi pályát a műgyűjtő, műkereskedő realitása váltotta föl és megvalósítását élete végére halasztotta.) Ellentmondásos vonásait talán Petrovics Elek idézi meg leghűbben: „Szuggesztív erejű egyéniség volt: lelkes és lelkesítő, izgatott és izgató, hívő és elhitető, tehetségtől duzzadó és másokat tehetségük kifejtésére ösztönző. Benső vágy hajtotta, hogy magát továbbadja, egyéniségének fluidumát szétárassza, példájával és szavával másokat formáljon. Egyénisége kisugárzó erejével ő, ki PETROVICS Elek i. m. 203—208. — HERMAN Lipót: A művészasztal. Budapest, 1958. 117—119. — MIKOLA András: Színek és fények. Kolozsvár, 1972. 107—110. BÁLINT Lajos: Ecset és véső. Bratislava, 1973. 193—199. 275