Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Romány P.: Előszó

ELŐSZÓ E kiadványsorozat 1972. évi első kötetének előszavában az a szándék fogalmazódott meg, hogy a kutatási beszámolók, adatforrások közreadásával az ország e tája is bekapcsolódjék a maga területén a szaktudományok nagy vérkeringésébe. A Duna—Tisza köze egykori nevét hordozó CUMANIA kötetek harmadik gyűjteménye is immár az olvasó asztalára került. Korai lenne még a vállalkozást summázni és az nem is a prológus dolga. A teljesítményt azonban méltán üdvözölheti. Örömmel teheti azért is, mert a Duna— Tisza köze így is hallat magáról, ország-világ elé tárva régmúltjának és közelmúltjának dokumentumait. A mostani — harmadik — CUMANIA könyvben már közvetlenül a jelenünkhöz kapcsolódó tanulmányok is találhatók. A 30 évvel ezelőtti történelmi sorsforduló immár a kutatás tárgya lett. Kedvezőnek ítélhető ez—a távlat rövidsége ellenére—hiszen még kortársak vallhatnak törekvéseink igazáról, s később esetleg elkallódó fontos anyagok, tárgyi emlékek menthetők meg ezáltal. Ezen a tájon pedig arra tanít a múlt, hogy a ma emberének kell a jövő nemzedékek számára átmentenie, megőriznie az idők tanúit. A barbarikum korából a homok megőrzött valamit és a régészet becses kincsei a népvándorlás kori leletek, töredékek is. Fellegvárak azonban nem épülhettek ezen a vidéken, s történelmi levegőt árasztó, az itt élt népek tehetségét s küzdelmét kifejező építészeti alkotás is kevés maradt. S nem is egyedül természetföldrajzi okok vagy az architektúra állapota miatt. Ezen a síkságon tatár seregek száguldoztak abban az időben, amikor már felépült Chartres, Laon, Reims, vagy Köln székesegyháza. És abban az évben esett el a törökkel szemben Temesvár, Szolnok és más alföldi erősség, amikor megkezdték építeni a moszkvai Vörös téren a ma is csodált Vaszilij templomot. A kecskemétiek Konstantinápolyba küldtek követeket, hogy engedélyt szerezzenek a Portától református templomuk építéséhez, amikor a Szajna partján már a Louvre bővítése folyt. A párhuzamok folytatása felesleges és igaztalan is lenne. Hiszen a példák tömege is csak jelezni tudná a történelmi adottságok és feltételek különböző voltát, de semmiképpen sem mutathatja a társadalmigazdasági fejlődés valódi erőinek és akadályainak különbségeit. Ezért jelentős az a tudományos kutatómunka, amely feltárja azt és meg is keresi az összefüggéseit mindannak, amire a történelmi tapasztalatok és a tárgyi dokumentumok lehetőséget nyújtanak. Nem öncélúan, a múzeumi vitrinek és levéltárak számára teszi ezt. És még nem is csak a megőrzés, megörökítés érdekében, bár kétszeres jelentősége volna egyedül ennek is a Duna völgyében. Főleg azért teszi, hogy ismereteket szerezzen belőle a ma embere, tanuljon marxista történelemszemléletet, tanuljon megbecsülést az elődök, valamint az együttélő és más népek iránt. Gondok és bajok regimentje nehezedett e táj lakóira. Soraikat tizedelte járvány és háború, természeti csapás és szegénység. Lakóhelyük nem egyszer pusztasággá vált. A nép azonban nem adta fel reményét, s megújult mindig, mint tavasszal kertjei és mezői megújultak. Munkájának gyümölcseit, demokratikus jogait azonban csak 1945-től tekintheti sajátjának, s azóta szolgálhatja igazán a tudomány is a népet. A nép sorsának alakulásáról nem sok krónika szól a Duna—Tisza közén. Kevés forrás található erről. Jórészt csak a bíráskodási periratok vallanak a nép életéről. A későbbi idők történetének alakulására következtetni lehet a céhek feljegyzéseiből, a haszonbérleti szerződésekből, vagy az olyan civitas hajdani tanácsi jegyzőkönyveiből, mint amilyen Kecskemét is volt. Az 1600-as évek tanácsi jegyzőkönyveit féltő