Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Ambrus B.: Kecskemét papír szükségpénzei

13. ábra. Lukasztással megsemmisített és kisebb méretű szá­mozású 2 K-ás. 13. Abb. Zweikronennote mit Durchlochen vernichtet, die Numerierung ist von kleinerem Format 13 Монета «две крона», уничтоженная пробиванием, её нумерация меньше по размеру. biztosítják. Ezért semmi körülmények közt sem szabad megengedni, hogy a városunk által kibo­csátott, mindössze héts^á^hus^onöte^er-s^á^hus^pn­hat korona értékű pénzutalvány elértéktelenedjék, mert akkor a forgalom teljesen megbénul. 1 ízért mély tisztelettel kérjük Miniszter Urat, méltóztassék kimondani, hogy-mint a postata­karékpénztár által kibocsátott pénzutalványok — a városi pénzutalvány is teljes értékű marad s a felmerült érték különbözet fedezéséről méltóz­tassék az állami költségvetés keretében gondos­kodni. I logy ilyen viszonyok közt fontos állami közér­dek ennek az utalványnak teljes értékű forgalom­ban tartása, azt Miniszter Úr előtt fölösleges bő­vebben bizonyítani, de eklatáns bizonyítékképen ide csatoljuk a helybeli kereskedelmi érdekképvi­seletnek kérvényét, mely szerint ezen pénzutal­ványok devalvátiója esetén ők is a forgalom teljes megbénulásától tartanak. Itt mindössze arról van szó, hogy a fedezet kü­lönbözet címén ahhoz a sok millióhoz, melyet a pénz kérdés rendezésével magára vállalt az állam még ezt a relatíve csekély és lényegtelen összeget, 580,090 korona 80 fillért is vállalja el, annyival is inkább, mert itt fokozatosan fent áll az az indok, mely miatt az aprópénz és póstatakarékpénztári utalvány devalvátió a legkisebb existentiákat súj­taná igen érzékenyen. A város pénzügyi helyzete azonban semmi kö­rülmények közt sem engedi azt meg, hogy ezt az összeget a város viselje . . ." 20 Л váltópénzhiány nehézségeinek ellensúlyozása ér­dekében történő intézkedés nem a város új vezetősé­gének belátására keletkezett. A felterjesztés továbbí­tását határozó nem éppen egyhangú közgyűlés sem a lakosság érdekeit képviselte. A város kereskedelmi érdekképviseletnek kérvényét kénytelen a felterjesz­tés igazolására mellékelni. Mindez a közvélemény ere­jét tükrözte. Érdemes megörökíteni a Kecskeméti Kereskedelmi Kaszinó és a Kecskeméti Fűszer és Vegyeskereskedők Egyesülete nevében készített, a város polgármesteréhez benyújtott kérését: ,,Folyó évi június hó 5-én kelt és az általános aprópénz hiányon segíteni hivatott Kecskemét vá­ros által kibocsájtott Kettő korona névértékű pénzutalvány teljes értékének fenntartása és for­galomba hagyása annyival is inkább közérdeket képvisel, amennyiben annak hiányában az összes forgalom teljesen megbénulna. Az iránt bátorkodunk tehát Nagyságodat meg­keresni, hogy a fenntnevezett pénzutalvány értéke és forgalombanhagyása iránti intézkedést az ille­tékes helyen megtenni kegyeskedjék. A városunk kereskedelmét nem annyira az ér­tékcsökkenés, mint inkább az aprópénz hiány ejti kétségbe, ami a forgalom zavartalan lebonyolí­tásához közérdekből feltétlenül megkívántatik . . . Kecskemét, 1919. augusztus 16-án . . . Nyirády László elnök, Bencsik Antal titkár, Fispán Béla alelnök, dr. Agnes Rezső a Kecskeméti Kereskedő casinó titkára." 21 A szükségpénzekkel foglalkozó városi tanács a számvevőségétől kapott írásos információja két eddig nem ismert és fontos adatot tartalmaz, amely a prole­tárdiktatúra hirtelen megszűnésével a bekövetkezett városvezetés átállítódása miatt megszüntette a gör­dülékeny szükségpénzek nyomását. Ez az eddig el­készült mennyiség. Az eddigiekből ismeretes az 1, 5, és 10 koronások közeijövőbeni megjelentetésének ígérete. Ebben az okmányban találjuk meg az ígéret­nek egyetlen bizonyítékát és a klisék sorsát: „A kapott szóbeli utasításra tisztelettel jelentem, hogy a pénzügyi népbiztosság 4738/1919. sz. ren­delete alapján 5 000 000 korona értékű 1, 2, 5 és 20 OL. К. 255—1919. 8./8342. 1—2. 2i U. о. 3. 382

Next

/
Oldalképek
Tartalom