Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Petri E.: A kecskeméti görög kereskedők története a XVIII. században

árusítását engedi meg, s azoknak is csak vásárokon és csak nagyban. Idézi az 1725. április 3 és 12-én kelt királyi leiratokat, és az 1759. május 10-én kelt „Normale Turcorum Commercium Regulamentum"-ot ennek bizonyítására. Az 1732. január 11 és 22-i királyi leiratok a Helytartó Tanács útján meghagyták a városoknak és vármegyéknek, hogy az így kereskedő török alattvalóknak ne engedjék meg nemcsak a kereskedést, de az ott tartózkodást sem, fél évi határidőn belül hagyják el az ország területét. Ez utasításnak megfelelően úgy a vármegyék, mint a városok ismételten bezáratták boltjaikat. II. osztályba sorolja a Kamara a kiváltságos és püspöki városokban, Kecskeméten, Kőrösön, Gyöngyösön, Tokajban, Aradon, Nagyváradon, Gyulán nagyon is elszaporodott görögöket, akik mindenféle áruval, a belföldiek kárára vegyes : házi és nyílt kereskedést űznek, ezért boltjaikat a királyi leiratok alapján a vármegyék már előbb bezáratták. E csoport is káros, mindamellett 1741 előtt bejött tagjai közszükségletből tűrendők, a később jöttek kiutasítandók. III. osztály a földesúri jószágokon kereskedők és bérlők osztálya, melyeknek itt maradása szintén káros a belföldiekre. Hasznuk csak a földesuraknak van belőlük, ezért is nehezen tilthatók el a kereskedéstő. a földesurak akarata ellenére. Itt csak az 1741. XXIXl t. c. segít, amely a török alattvalóknak minden kereskedést, mint amit a kereskedelmi szerződés megenged, eltilt. Ezen az alapon utasítandók záros határidő alatt mondják fel a bérleteket, hogy aztán ne legyen okuk az itt maradásra. IV. csoport: A faluról-falura házaló szegény szatócsok, akik ezzel a népnek nagy hasznára vannak, főleg ott, ahol a szomszéd városba is messzire kell menni. Ezek egyébként is az itteni mesterektől szerzik be a népnek szükséges cikkeket, s így ezek széthordásával egyrészt a népen segítenek, másrészt senkit sem károsítanak. A felterjesztésben foglaltak a helyzet alapos ismeretéről tesznek bizonyságot, de egyben magukban rejtik a feladat megoldásának buktatóit. 1765 májusában a királynő újabb boltbezárást rendel el: ,,. . . antelatos Turcicos Quaestores . . . Quaestus inhibere, hoc verő non succedente, ad Confiscationem Mercium et occlusionem Fornicum procedere, ac de tali interventuro Singulo Casu Nos demissae informare noveritis et teneamini."

33 A magyar kereskedelmi viszonyok józan mérlegelése miatt végülis belenyugszanak a török térhódításba. Az egyenlő elvámolástól várnak valamit, s nem a kereskedők kiszorítása a cél, hanem az osztrák gyártmányok jobb és több eladása—javaslatuk:adjanak a gyárak az örökös tartományi kereskedőknek hitelt. Л királyné elrendeli azután, hogy a török egyenlő vámot fizessen a% ö alattvalóival. A törököktől meg kell követelni, hogy egy határszéli basa bizonyítványával igazolják magukat, melyben pontos személyleírásnak kell lenni (útlevélkénys^er). A török áruknál pontos jegyzéket készítsenek a határállomáson, és szigorúan pecsételjék le. A határátlépés, árubehozatal-ellenőrzés jobb megszervezése után rendeletek sora intézkedik a még nyitva maradt kérdésekről. A török alattvalókra is kiterjesztik 1768-ban az örökös tartományok iparával konkuráló áruk behozatalának tilalmát. „Nem volt szabad többé gyapotárut behozni, kivéve törülköző, kötő, fejkendő, melyeket a rácok és oláhok vettek, s az örökös tartományokban nem készülhettek. Tiltva volt mindenféle angol, szász, svájci és osztrák módra, valamint teveszőrből készült szövetek, az abaposztó, gyapjú és lópokrócok és szőnyegek behozatala . . . minden ipari készítmény, amit a török birodalomból behoztak. 1767-es s az azt követő 1768-as rendeletekben már felismerhető, hogy Ausztria biztosabb kézzel nyúl a török alattvalók kereskedéseinek korlátozásához, mint előtte bármikor. Az 1768—1774-ig tartó oros%—török háború ugyanis különösen súlyos török vereségekkel zárult. Üj kereskedelmi szerződést a portával egye'őre nem kötnek, tovább folyik a szabályozás rendeleti úton. Egyre inkább a török alattvalók meghonosítása és letelepítése lesz a cél. A Kamara és a Helytartó Tanács vegyes bizottságot alakít, mely Balassa János elnöklete alatt 1770. november 22-én a belföldi árukkal való közvetítő kereskedelmet kifelé (minthogy ők az egyedüli nagykereskedők), 5% lefizetése ellenében megengedhetőnek véli. 33 Budapest Főváros Levéltára Pest város Levéltára Intimata antiqua acta 4031. 21—22 f. 1765. május. 18. (Továbbiakban BFL. PvL. Intim. a. a.) 27