Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Vorák J.: 1807-es országgyűlés verses leírása

lő, filozófus elmével plebejusi hangon dalolni merő és tudó Csokonai is halott. — Meddőnek tűnő irodalom . . . Mátyási József 1807-es országgyűlési versezete kéziratos olvasásra és terjesztésre készült. Születése pillanatában nem is remélhetett nyomtatást. Ezt költője is tudta. így a kötelező irodalmi normák betartása, vagy mellőzése egyedül tőle és olvasói igényétől függött. A hű megörökítés kötelezettsége elől azonban nem térhetett ki. Ezzel tartozott olvasóinak is önmagának is. Az országgyűlés eseményeit július végéig számbavevő, tudósításnak is szánt írás időtől sürgetve, hevenyészve készülhetett. Barokk eposzi előképeket követő szerkezete látszat építmény, laza, széteső. A költő elbeszélésében bőbeszédűnek tűnik. Valójában a verses forma kedvéért szószaporító. Műve terjedelmességéből következik, hogy helyenként — különösen ott, ahol mondanivalója legkevésbé se kívánkozik versbe —, pongyola. Aztán hirtelen-váratlan egy-egy képalkotásával, hasonlatával, jelzőjével, szófordulatával, hangjátékával mai olvasóját is meglepi: „Mégis ezt a kígyót kebele szenvedi, — 'S hogy végre megölje éledni engedi. .." Gondolategységeit legtöbbször négy, riktábban nyolc, vagy csak két sorba zárja. Némely gondolategysége szinte önálló költemény: „Elszórták az Atyák 's imhol — Már arattyák a fiak, — Hibáztak a régiek és — Lakolnak sok maiak . . ." Mátyási jóérzékű, tudatos formaművész. Mondanivalójának simára csiszolásával, méginkább a latinból átültetett verszenével az utódok verselésének is előkészítője. Ugyanakkor olvasóinak táborát verselésének ezekkel az értékeivel hangolja az utódok tisztultabb énekének kedvező fogadására. Versműveskedésének hatásával Csokonai jelentkezése és halála után is számolhatunk. Az 1807-es országgyűlés verses leírásának irodalmi értékei vitathatóak. Ám vitatásuk közben pillanatig se feledkezhetünk meg arról, hogy ez a felemásnak minősíthető alkotás egyben költői hitvallás is. Az országgyűlés alkalmaihoz fűzött vélekedései elénk idézik magát a költőt is, az élete deléhez ért Mátyási Józsefet, ki „névtelen hazati"-ként a felvilágosodás, a magyar demokraták és jakobinusok mérlegének serpenyőjén méri az eseményeket és szereplőket. Nem felejtette a francia forradalom jelszavait. Gyűlöl minden zsarnokságot, legfőképpen a bécsi sasét. Hűen őrizte meg a múlt valamennyi igazi értékét, azok birtokában most is bízik a jövőben. Egyetlen szemére vethető tévedése, a nemzetiségekkel szembeni sovinizmusa nem egyedül az övé. Sajnos kevés kivétellel a legjobbaké is és a magyarsággal szembenálló nemzetiségek legjobbjaié is. Cenzúra által nem homályosított országgyűlési leírásunkból olyan forradalmi hevületű költőt ismerhetünk meg, akit megjelentetett, vagy kiadást remélő hátráhagyott írásaiból eddig csak sejthettünk. Kortársai, barátai s még inkább az őt magáénak valló debreceni kör költői között számosan lehettek kik személyesen, közvetlen közelről ilyennek ismerhették. Véljük, mikor a jobb sorsra érdemes Kovács József Csokonait elsiratta, erről a Mátyásiról szólt: Egy lobogó vérrel jeles Poéta egy Isteni Mú^sa, tudományt köteles Mindennek énekelni Hiffifi és Vóóts szerelmes Mátyási József sírja a kecskeméti temetőben Das Grab von Joseph Mátyási im Kecskeméter Friedhof Horváth elaluvani Költünk at^ a nevezetes Mátyási tsak valami,

157 Gyatra vers — írt költőjük jobbakat is —, de nyakatekertségében is summázza a debreceni programot: A költő elkötelezett. A mester halála után széttekintő tanítvány támaszt keres. Kik maradtak még a helyükön? Mert a szépen szólóak szívükben megfélemledtek, mások szerelmeiknél feledkeztek, s hajdan jó harcostársak fáradtan szunnyadoznak . . . „Kőztünk az a nevezetes Mátyási tsak valami . . ." 1848-ban a nyolcvannégyéves, félvak Mátyási József adóelengedésért folyamodó kérvényére Kecskemét város tanácsán rájegyzik: „Folyamodó agg költő egyike azon jelesb honfiaknak, akik a hajdan nagyon parlag magyar irodalom mezejét elsők (!) mivelni kezdték, s a magyar nemzetiségre közvetlenül hatottak."

158 157 VARGHA Balázs 1960. 266. — KOVÁCS József (rímkovács): A' Csokonay hamvaihoz. 158 Antológia 29. 219