Horváth Attila – Bánkuti Imre – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 3. Historia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1975)

Vorák J.: 1807-es országgyűlés verses leírása

Történeti forrás Az 1807-es országgyűlési verses leírás elsősorban történeti forrásként tarthat számot érdeklődésünkre. Két olyan országgyűléshez szolgálhat adalékokkal, melyeket kevésbé ismerünk, melyeknek forrásanyaga ma se tartható teljesnek. A hivatalos országgyűlési jegyzőkönyvek és akták a magyar országgyűlés haladó, nemzeti törekvéseivel szembenálló kormányzat okmányai. Nem kaphattak ezek a törekvések nyilvánosságot a korabeli nyomtatott irodalomban se. ,,A magyar közönség e körülmények között hihetetlenül keveset, ama sovány hírlapokon kívül mondható semmit se olvasott. Az egész országban alig létezett tíz könyvnyomda, s körülbelül ugyanannyi könyvárus, kik jobbára csak naptárakból és iskolai kézikönyvekből tengődének... És valamint a célszerű és hasznos olvasmányokban nagy volt a hiány; úgy eszmesúrlódást szülhető, gondolkodásra s haladásra ösztönözhető társulatok, egyesületek sem léteztek 1795 óta . . . Szóval egy csatorna se maradt nyitva, melyen át a hatalmasan előre haladó európai műveltség s polgárosodás a nemzet kebelébe eljuthatott volna . . ." így összegezi Horváth Mihály a XIX. század első két évtizedének magyar sajtó és kulturális viszonyait.

131 Országgyűlésünkről a hazai sajtóban megjelent egyetlen cikket a Hazai Tudósítások 1807. július 18-i száma közölte. Még ez az óvatos cikk is vizsgálatot és cenzúraszigorítást eredméményezett.

132 Kéziratos verses leírásunk szerzője névtelen. Nem tartott igényt művének kinyomatására, így nem is nyűgözte cenzúra. Baráti köre révén, vagy közvetlen jelenlét révén pontosan tájékozott az eseményekről. Feltételezhető megbízói, ha ezek nem lettek volna, elvbaráti köre, kikre mint közönségére számíthatott, az országgyűlés erősen ellenzéki csoportjából kerültek ki. Ő maga ennek az elvbaráti körnek forradalmian merész tagjaként vállalja a krónikás szerepét. Éles, olykor szántszándékkal póriasán éles hangja mellett is művelt, kitűnő jogi felkészültségű, köznapi realitások iránt is érzékkel bíró, maga igazában meggyőződéses megfigyelő, ki nem elégszik meg az események felsorakoztatásával, feltétlen hatni kíván. Adott tárgya csak keretként szolgáló jogcím számára, hogy kora magyar társadalmáról, annak múltjában gyökerező hibáiról, romlásának okairól, jövőbe vethető bizakodásairól kötetlenül szólhasson. így kaphatott helyet az 1807-es országgyűlés leírásában az 1790/91-es országgyűlés felekezeti harcai közepette született fejtegetés — a papság helyének kijelölése a születendő polgári társadalomban —, a magyar felvilágosodás, annak voltaireanizmusa, a protestánsok elégedetlensége, II. József dicsérete. Ahogy a magát megnevezni nem kívánó hazafink a magyarság romlásának hármas okaként a bécsi sast, a mágnásokat, 131 HORVÁTH Mihály 1863. 206. 132 KOSÁRY Domokos 1954. II. 541. a nemességet, a papságot sorolja, még sorolásának rendjével is a magyar jakobinusok Kátéját idézi. Érveléseivel jóval felül áll a csak saját önös érdekeire tekintő, nagyobb többségű köznemesi elégedetlenek pillanatnyi követelődzésén. Mélységesen elítéli a bécsi udvart hajbókolva kiszolgáló mágnásokat, kik jobbágyaiktól való rettegésükben a Sas szárnyai alá menekülnek. Nemkülönben a kötélen fogdosott újonc vérével vásárt csapó, paragrafusfacsaró nemességet. Vallja, hogy a jobbágy is hazafi. Gyűlöli Ausztriát, nem is akar más utat látni: Elszakadni Bécstől! A magyar hadidicsőség fitogtatására alkalmul szolgáló háborút mindkét fél részéről esztelen vérpazarlásnak tartja. Saját népének, elsősorban is a magyar nemességnek hányja szemére a francia háborúk elhúzódását. Kortársként szól, kinek eszményeit a magyar felvilágosodás, II. József polgári törekvései, a magyar demokraták és jakobinusok tanai, a magyar protestánsok kuruc hagyományai érlelték ki, de erre a pillanatra már saját kora semmisítette meg azokat. Valamiféle magyar polgári szabadságot, testvériséget, egyenséget remélt, s most, mikorra ezekből semmi se maradt, a legsúlyosabb önkény közepette, a legtöményebben nemesi orzsággyűlésen vet számot mindezeknek megsemmisülésével, most is csak ezekben bizakodik. Világosan látja azt a nemesi Magyarországot mely a magyar ,,ajj" nép tömege nélkül szeretne nemzetté, polgárivá válni. Ezért nem ítélheti el a sokféle meggyőződést osztó „alsóbbrendűeket", a köznemességet. Tudatlanságukkal mentegeti őket. Hiszen e pillanatban, a hatalom birtokosai közül egyedül csak ők, s közülük is csak a legjobbak, akikre számítani lehet. Akiket példamutatókként felsorolt, a mágnások ritka kivételei, a magyar köznemesi ellenzéknek azok a képviselői, kik múltjukkal, jelen szereplésükkel, s remélhetőleg jövő helytállásukkal is vállalják, hogy népüket előreviszik a haladás útján. A felsoroltak közismerten Ausztria ellenesek, legtöbbjének volt valami köze a magyar felvilágosodáshoz, sokuknak bizonyítottan, másoknak feltételezhetően a magyar jakobinus mozgalomhoz. Verses tudósítás Versezetünk (Bérei Farkas András vándorpoéta ugyanerre az országgyűlésre készült udvarló versezetével) utolsó hajtása egy ma már csak az irodalomtörténet által számontartott, az irodalom szélső határán mozgó műfajnak.

133 Irodalomként már népszerűsége idején is korszerűtlen volt. Létét is csak a közéleti tájékoztatást, sajtót fájdalmasan hiányoló viszonyoknak 133 MIT 1965. III. 123—125. — Említést se tesz külön az ország gyűlési versezetekről, ám amit a kor politikai irodalmáról, pasquillus költészetéről mond, általában áll ezekre az országgyűlési versezetekre is. 213