Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Vorák J.: Emlékezés Nagy Czirok Lászlóra

egy üveg kisüstön főtt, madzagon kétszer leeresztett, valódi sárgabarack pálinka, meg egy kenyér. Sokat időztünk a toronyőröknél „magasról messzelátó" hivatalukban. Ott, a harangok alatti szobájukban nyertünk alapos kiképzést a pipázás illatosságában. Dohányt vágtunk a torony őröknek, s ebbeli segítségünkért pipáinkba az övékből tölthettünk. Külön pipatartónk volt, de a toronyőrök kikötötték, hogy ha az ő pipájuk nem szelel, vagy ,,kötözködik" a mieinket is előrángathassák. Míg velük voltunk az órákat, negyedórákat az óraütések után mi tülköltük el, hogy a város népe megtudhassa, hogy az élet és vagyonbiztonság „őrangyalai" ébren vannak. Lakos Gergő toronyőr egyszer — amikor ő volt a soros, — dohányvágás miatt nem vette észre a Felszegen támadt tüzet, s már csak pernyehordásra verte félre a harangokat. Mulasztásáért behívatta a polgármester. Gergő bátyánk így védekezett: „Dohánkát vágtam éppen, aztán fart vetöttem a Főszögnek. így esött mög a hiba!" — „Máskor jobban vigyázz ebadta!" — mondta neki a polgármester. Diákéveim alatt, amikor csak tehettem ki-kilátogattam Gózon nagyapám nyárfás tanyájára. Kitűnő elbeszélő volt és igen olvasott ember. Pedig mint tanyai gyerek csak egy télen járt iskolába. Fiatalabb korában fuvaros, pandúr, pusztai csapláros, erdőőr, •— sok mindent tudott. Nyárvíz idején külön szobában háltunk. Éjfélig is mesélt, miközben pipáltunk. Ha elaludtam, többször rámszólt: — Alszol-e gyerök? — Nem alszom öregatyám! — mondtam ilyenkor, ha aludtam is már egy jóízűt. — No, hát akkor elmondom még, hogy hogyan fogtunk mög két betyárt a bugaci erdőben. Tanáraim közül az irodalom tanárát, Korda Imrét kedveltem legjobban, ki Arany Jánost tartotta legnagyobb költőnknek. Arany Toldijából tudtam is sokat. Korda Gózon nagyapámhoz, kit nagyra tartott, ki-kijárt. Éreztette is velem, hogy tiszteli az öreget. Kisdiák koromban jól megtanultam tamburálni, később harmonikázni, furulyázni. Nagyobbdiák létemre télvíz idején táncolgatni is jártam. Igen szerettem táncolni, s tudtam is jól. Borital a házunknál úgyszólván sohase volt. Öregdiákként néhány kukoricafosztókát a mások házánál kimuzsikáltam. Pénzért, vagy kedvtelésből. Szenvedélyes pusztázó voltam, s a nyárfás, homokbuckás tájak szépségében el-elgyönyörködtem. A közelükben levő száraz- és szélmalmokat sokszor megszámláltam s a kis malomházakat is. Lebzselő, mesélgető öregek közé is be-betűrődtem. Legjobb elbeszélő a malmok alatt Bajuszos Kiss József volt, ki 48-ban Bem táborában előtáncos volt. Egyik sógora által a házasságáról készített gúnyverset majdnem kívülről megtanultam. Az efféle kéziratokat, ha kezembe kerültek élvezettel olvasgattam, s lehetőleg megszereztem. Életpályám, életútjaim Gyenge testalkatom, tüdőbajra való hajlamosságom miatt az orvos is, meg az ismerősök is a levegőváltozást, hegyes vidékre költözésemet ajánlották. Szüleim nem adhattak felsőbb iskolákba. Nem bírták volna a költségeket. így az érettségi után jegyzőbojtárnak pályáztam. Hívtak is többfelé, más vármegyékbe is, de a legközelebb eső dunapataji meghívót fogadtam cl, hova jutott egy kis jó hegyi levegő a paksi hegyekről. Jó helyem lett volna. Meg is szerettem a falubeli népet, s a hivatali életet is. Háromhónap múlva elbocsájtott a dúsgazdag főnök, mert évvégén túlra nem kapott fedezetet a gyakornoki állás betöltésére. Becsapva éreztem magam, s karácsonyra hosszú orral hazaszorultam. Még télvíz idején a szomszédos pusztaközségbe, Tázlárra hívott a jegyző, ki földim is, ismerősöm is volt. Itt a nádtetős községházához a legközelebbi tanya egy kilóméter volt. A főnökkel sokszor vadászgattam. De ellátást nem adott, s így csak a másfélkilóméterre levő Tetűhegyes pusztában, egy öreg parasztnál kaptam szállást és élelmezést. Egyik se volt megfelelő. Az öreg gazda azonban a régi pusztai élet különös eseteinek elősorolásával jól ellátott. Innen az erdők-buckák miatt alig lehetett a községházát megtalálni. Egyszer hazafelé menőben az éjjeli ködben el is tévedtem. Kutyaugatás vezetett nyomra, de sok kujtorgás után. Tanyák errefelé alig voltak. Tavaszfelé a községház udvarán egy melléképületben a segéd)egyzőéknél kaptam szállást. Szállásom ablakából mindig a pusztai temetőre láttam, húsz-harminc gondozatlan sírjával egész közel volt. Nyáron egy volt diáktársam meglátogatott, s az 470