Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Bálint S.: Szegediek Bács-Kiskun homokján

sek mát helybeliekkel, legtöbbször azonban saját törzsökükből származókkal kötnek házasságot. A szögedé főd, azaz szülőföld tudata máig igen elevenen él bennük. Jellemző, hogy a havibúcsúra már nem jönnek, de a Havi Boldogasszony napját, az ősi város fogadalmi ünnepét máig pirosbetűs ünnepként ülik meg. Jellemző az egyes nemzetségeknek, amelyek addig Alsótanyán szétszórva éltek (Lázárok, Pappok), összeverődése itt Tázláron a kölcsönös segítés és védekezés érdekében, másfelől pedig az újabb szétrajzás. így a Csipak család Alsóvárosról, Alsótanyáról kiindulva, a halasi földet meglakva, ma már szórványosan Csengődön, Soltszentimrén, Akasztón is otthonos. A Felhő család is tovább vándorolt a kecskeméti földre. Ez a folyamat még vizsgálatra vár. Mindenesetre Lázár Vince igazságot fejezett ki előttünk : a s^ögediek haladtak főfelé. Az öreg Lázárék idejében a család közösségben élt hét esztendeig, még a gyermekek kiházasítása után is. A fiatal házasok egyébként nem háltak együtt. A menyecskék bent feküdtek a szobában. Uraik a kötröcben, istállóban, szénapadláson vonták meg magukat. A vők a régi putriban, hantházban laktak. Ügy hívták ki feleségüket maguk mellé. Az egész családra dologidőben mindig az öregasszony, Papp Anna, a gazda felesége főzött. Csak télen főztek sorban a menyecskék. Az étel megdrótozott nagy cserépfazekakban, szabad tűzhelyen főtt. Böjti nap volt szerdán és pénteken, ilyenkor birkavajjal főztek. Tarhonya egész évre 200—300 tojásból készült. Lett belőlük két nagy zsákkal. Az evés az első időkben féltérdre ereszkedve, a földről történt. Olykor még télen is a földre kuporodtak, ha enni akartak. Az asszonyok dolga volt az aprójószág gondozása, továbbá a disznóhizlalás. Évente 40—50 hízó került eladásra. Állandóan 12 tehenet fejtek, de mindig volt 70—80 marha a legelőn. A vajat, vajalját, sajtot szintén a fehérnép készítette. A szappanfőzés közös volt, a pincepadlás és krumplisverem tetején raktározták el. A menyecskék közül kettő szokott egyszerre 8—9 kenyeret dagasztani. Az erdőt az öreg Lázár teknővágó cigányokkal fordíttatta ki, és szőlőt telepített a helyére. Keményen tartották össze a családot, visszabeszélni, vitatkozni senki sem mert. Minden szükségletről az öregek gondoskodtak. A majsai vásárban vettek a szegedi kékfestőktől az asszonynép számára festőruhát, ötszeles szoknyának valót. Papp Annus előre megvette a gyászruhát minden lányának és menyének, hogy temetése alkalmával majd azt vegyék föl. Egyébként az öregek az utolsó években Soltvadkertre költöztek, hogy eljárhassanak a templomba. Bocsa Újabb, hatalmas határú tanyaközség, középkori kun szállás helyén, hatalmas nyárfaerdők és járások, továbbá homokbuckák világában, Soltvadkert közelében. A hajdani pusztaság egykori birtokosai sorrendben a Wattay, Redl, Sigray, Beniczky család. A múlt század második felében áruba bocsátják és a pusztát feltöretik. Azok közül, akik nagyobb földdarabot vásároltak, béreltek, emlékeznek Bagi, a kecskeméti Szappanos, Faragó, a vadkerti Katzenbach, Greskovics, Fischer nevére. Ezek későb jórészt szintén törpebirtokosok kezére jutottak. A bócsai határ több kisebb egységre tagolódik. Soltvadkert felé esik Nag)bocsa, egyik része Tetűhögyös, továbbá Kisbócsa, majd az említett német birtokos után Kat^enbachbócsa (Oncsatelep). Ezeknek egyházias, de már a nép között is hallható összefoglaló neve S^entmargitbócsa, mert templomuknak Árpádházi Szent Margit a védőszentje. A nagy kiterjedés miatt másik temploma is van, amelyhez a délkeleti Bagibócsa, S^appanyosbócsa, azután Fischerbócsa, Ződhalombócsa és Papbucka tartozik. Területüket nem hivatalosan S^entimrebócsa néven foglalják össze. Határrészei még: Alsógáspár sor, Felsőgáspársor, Balhasor, Ugri. Bocsa, mai tanyaközség területe 1960-ban 17 204 hold, lélekszáma: 3071. Lakosságának jó ötödrésze szegedi eredetű. Ö-ző nyelve Tázlár és Harkakötöny tősgyökeres szegedi szomszédsága ellenére is, eltűnőben van. Már csak halványan emlékeznek arra, hogy az első világháború előtt a havibúcsúra, továbbá családi ünnepekre még hazajártak a szegedi földre. A közösségi hagyományok, köztük a jeles napok hiedelemvilága a tanyai magányban megfogyatkozott, de így is az anyavárosra mutat. Bocsa szegedi eredetű családjai: Bacsa (Sövényháza), Balogh, Bába, Bárkányi, Bo^óki, Csányi, Csipak, 425