Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Bálint S.: Szegediek Bács-Kiskun homokján

Franciska jussából Balotán 22 holdas tanyára telt. Ezt a század végén eladták és nagyobb birtokot vásároltak belőle az akkor még sivár, elhagyatott Debeákon, a Vastaghegy tájékán. Először hantházban húzódtak meg, majd kissé megerősödve szép tanyát építettek. Tíz gyermeket neveltek föl, akik a környéken szóródtak szét. Ferenc az első világháborúban pusztult el. Márk szegényparaszt volt a Debeák környéki pusztákon. 1950 körül Kunfehértó szocialista községben telepedett le. Számos gyermeke Illancsra, majd Kunfehértóra került. Miklós Illancs-pusztán kezdett gazdálkodni, szintén Kunfehértón halt meg. A család vörösüngös néven tartotta számon szocialista meggyőződéséért. Lajos sok szegényparasztihányódás utánKecelen él. Zsófia a szintén szegedi eredetű Kispéterhez ment férjhez. Ennek keresztneve hiányzik. A felszabadulás után Illancsból Kunfehértóra költöztek. Piroska, férjezett Sárkányné Halasra került. Egyetlen fia néphadseregünk alezredese. Kálmán és Etelka elidegenedett a családtól. Gyermekeik leginkább Kunfehértón és Halason élnek. Veronika Illancsba ment férjhez. A gyermekek ott, illetőleg Jánoshalmán laknak. Az 1904-ben született Balázs, a családi visszaemlékezés elmondója Debeákban gyerekeskedett. Illancsból nősült, a tataházi eredetű Kalmár Teréziát vette el, akinek ősei föltehetőleg szintén szegediek voltak. Felesége örökölt illancsi birtokán tanyát épített és innen művelte a maga debeáki jussát is. Nem követte testvéreit Kunfehértóra, megmaradt a maga gazdájának. Régebben vőfénykedett, manapság a kéleshalmiak búcsújáró énekesembere. Három leánya született: Terézia, férjezett Bárthné Kalocsán, Ilona Kecelen él, Veronika Kéleshalmon maradt. Kéleshalom virágzó szőlő- és gyümölcskultúrája a szegedi hagyomány, továbbá Jánoshalma nyomdokain halad. A közösséggé válás néprajzi jellemzése — különösen egyéb helybeli családok emberi sorsának feltárásával -— még a jövő feladata. Tár^lár A kunok történetével foglalkozva Győrffy György mutat rá, hogy a kiskunsági futóhomokon akkor is folyik még a nomád életmód, amikor egyéb jászkun területeken lassan már rátérnek a földmívelésre, és a vele járó társadalmi formára. Itt a homokon a királyok támogatásával is létrejöttek olyan nagycsaládok — jellemző településformáik a szállás — amelyek nem veszítették el a királytól való közvetlen függőségüket, nem kényszerültek feudális földesúri joghatóság alá, és kapitányt, bírót ősi szokás szerint szabadon választottak maguknak. Ilyen szállás volt 1279-ben Tázlár. A földrajzi név eredeti jelentése „kopaszok". A szó azt bizonyítja, hogy itt a szikes-buckás futóhomokon legtovább maradt fönn a régi nyelvét, fejviseletét, életmódját őrző kun nép egyik ága, nemzetségi csoportja. Hasonló szállások voltak Győrffy szerint még Köncsög, Törtei, Bocsa, Tatárs^állás (ma Kunszentmiklós) is. A hódoltság idején szegedi pásztorok itt is legeltettek, majd utána a Királyi Kamara a tázlári pusztát a Beniczky, Vattay és Bikády családoknak juttatta. Ezek az itteni hatalmas erdőségeket elkótyavetyélték ugyan, de lakosságot nem hívtak a helyükre. Csak a Vattayak telepítették az evangélikus szlovák Kiskőröst (1725), az Orczyak pedig a német evangélikus Soltvadkertet (1745). Tázlár azonban néptelen, sivár puszta maradt, mint a régi nóta is mondta: Tázlár, Bocsa, Bodoglár, Három átkozott határ, Ahun eső sose jár. Ha jár, nyomában a kár. 1837-ben az egész tázlári pusztán csak 20 katolikus, 71 evangélikus, 21 református lélek él. Tázlár a múlt század második felében a Beniczkycsalád birtokában volt. A Kalocsai Takarékpénztár parcellázta 1880 táján. A föld holdját 50—110 forintért adta 4.5% törlesztésre. Csak 10 forintot kellett holdanként lefizetni. A bank nem örült, ha siettek a kölcsön visszafizetésével. Később került sor 1890 táján a Bikády rész, 1905-ben a Fischer-major 4000, 1906-ban a Tázlárra és Szánkra egyaránt kiterjedő Svábbirtok 6000 holdjának parcellázására. Ebben az időben még a tázlári táj általában megőrizte hagyományos képét: a futóhomoknak, buckának egyik legklasszikusabb alföldi része volt. Ez a szólás járta: ma itt, hónap Izsákon. Ezzel a szélviharokra céloztak. Manapság is tázlári eső a neve a porviharnak. Tázlárt — mostani lakosságának mintegy 80% arányban alsótanyai népünknek 1880 és 1900 táján 423