Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Bálint S.: Szegediek Bács-Kiskun homokján

Bodoglár: Bárkányi (Felsőtanya), Császár, Király, Kordás (Felsőtanya), Kós^ó, Rác% és bizonyára még más családok is. Lélekszáma 1318 (I960). Pirtó: Csiszár, Papp, Répás (Sándorfalva). Felsőkistelek: Ábrahám, Kirí, Makra, Meszes, Mucsi, Ördög, Sánta. Lélekszáma 1960-ban 372. Füzes: Kothenc, Papdi, Pákai. Lélekszáma 1960-ban 273. Rekettye: Rú^sa. Lélekszáma 1960-ban 571. Felsőszállás: Sárkány, S^abó-Galiba, Szekeres, Trója (Szőrcg) Lélekszáma 1960-ban 842. Harkakötöny A régi halasi határban Tázlár, volt Prónayfalva tanyaközségből kivált új falu (1949), amely Harka és Kötöny volt kun pusztákat foglalja magában. Területe 1960-ban 9173 hold, lakossága 1313 lélek. Lakossága szinte teljes egészében szegedi eredetű, amely századunk első évtizedeiben leginkább Alsótanyáról, főleg Mórahalomról és Csorváról települt ide. A kései megszállásra jellemző, hogy szélmalmot már nem építenek, hanem a halasi és majsai gőzmalmokban őröltetnek. Fölkerekedő népünk között voltak jómódú nagygazdák, akik a szegedi határban a Város holtkézi birtokai miatt már nem tudtak terjeszkedni. Itt 250—300 koronáért vásárolják meg a föld holdját, ami odahaza legalább 1000 korona körül mozgott. Egyik legtekintélyesebb harkai család, B. József és gyermekei 60 km távolságból, rögtönzött putrik, színek alól munkálták éveken át új birtokukat, amelyet 50 éves törlesztésre főleg Hofmeister Juda, népünk nyelvén Sárga Juda halasi ügyvéd parcellázott egy bécsi bankház megbízásából. Innen öregek ajkán a folyósított kölcsönösszegek bêcsipê^, a hitelnyújtási könyvecskének — amelyet sokan máig őrzigetnek — bécsikönyv neve. A kölcsönt egyébként az első világháború gazdasági konjunktúrájában mindenki könynyen letörlesztette. Az első, méltán honfoglalónak nevezhető nemzedék öregségére még hazatér a szegedi földre megpihenni és temetkezni. A második, azaz a mostani kihalóban levő legidősebb nemzedék még hazulról nősül, még hazajár havibúcsúra (Szeged-Alsóváros, augusztus 5), továbbá Mindenszentek ünnepére az ősök mórahalmi, alsóvárosi sírjához. Csak az unokák házasodnak már az új környezetből, de egészen a legújabb időkig nem a református halasiak, hanem csak a katolikus majsaiak köréből. Népünk árutermelő gazdálkodása bizonyítja, hogy századunk első felében sok volt a gazdasági érdekeltséggel összefüggő örökbefogadás, cselédek kiházasítása. A falu szegedi jellege máig töretlen, ami a modernebb termelési technikának, kertészkedő hajlamnak (szőlő, gyümölcs, dinnye, paprika) alkalmazásában is megnyilatkozik, és amelyet még a szegedi szülőföldről hoztak magukkal. Ehhez járul még makacs akaraterejük, törhetetlen munkakedvük, amelyről a halasiak félig gúnyosan, félig nagy elismeréssel ezt a közmondássá vált véleményt hangoztatják: ha a s^ögedi embört este mögkopas^Jják, röggé Ire kitallasodik. A szerző nagygazdák mellett megjelennek a kisparasztok is — így az Engi, Fodor, Tömösvári, Feketü, Rabi család •— akik részben még pásztorivadékok. Gyermekkorukban, a századforduló táján, mikor a járásokat már a hírmondóul maradt Atokházán is feltörték, szüleikkel, nagyszüleikkel jönnek ide szerencsét próbálni. A juhászat itt pár évtizeddel még tovább él. Hagyományos életformájukat itt még megtartják, egyidejűleg azonban már földműveléssel is foglalkozni kezdenek. Természetesen ők is a szegedi hagyományok és eredmények útmutatása szerint dolgoznak. A kisparasztok másik rétege árendás volt a Város földjén, főleg Atokházán, Ásotthalmon, tehát a perifériákon. Innen ment századunk első évtizedeiben a halasi földre önálló gazdának, a maga szegényének. Az itteni tanyavilág képe — a szegedi világéhoz képest — kissé még külterjes. A modern formákat, technikát a szegediek kezdeményezték. így a két világháború között alaposan kihasználták a halasi Schneider-céggel adódó lehetőségeket, főleg az aprójószág, különösen pedig a pulyka nevelésével. A tanyai önellátás itt már alig érvényesül, az árutermelés mind nagyobb lendületet vesz. Állítják, hogy a tanyakerítést szegediek honosították meg a halasi határban, amit a termelés belterjessége követelt meg. Ügy tűnik, hogy a harkakötönyi határban a majsai, félegyházi bevándorlók ivadékai a nyelvi asszimiláció útján vannak ,gyermekeiknél már az ö-zés diadalmaskodik. A szegedi földről származtak ide — ismételve a már említetteket is — a következő családok: Balázs (Mórahalom), Berta (Öttömös), Bó^só (Csórva), Börcsök (Mórahalom, Atokháza), Engi (Csórva), 414