Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Szabó K.: A kecskeméti pásztorok nemzetisége a XVI–XIX. században

bejegyzett 32 gulyás és csikós közül 24 a kecskeméti születésű, a többiek pedig Cegléd, Félegyháza, Izsák, Alsónémedi, Tatárszentgyörgy és Gyón területéről származtak. Ebben az időben tehát Alsónémedi

7 és Tatárszentgyörgy

8 szolgáltatta a kecskeméti pásztorság közé beszivárgó idegen német és tót nemzetiségűeket. 1783—1850-es évekig terjedő összeírásokból kijegyzett 147 gulyás közül 98 a kecskeméti születésű, tehát 66%, a szomszédos községekből származott mintegy 25—26%-ot tesz ki. A csikósoknál ugyanezen időben 65%, a kecskeméti születésű és 27% a szomszédos községekből származó. Ha az ezen időből származó névsorok neveit vizsgáljuk, ugyanolyan eredményre jutunk, mint a XVIT. — XVIIL századi névsoroknál. Neveik alapján ekkor is 20—30%-ra becsülhető a kecskeméti pásztorok között az idegen elem. A nevek mellett vegyük figyelembe a lajstromokban található antropológiai sajátságokat is. Kérdés, hogy ezen adatok segítségével nem jutunk-e más eredményre. A ragadványnév egymagában, ha egyéb adat nem áll rendelkezésünkre, kérdésessé teszi, hogy milyen nemzetiségű rejtőzik alatta. 1 la azonban a ragadványnévhez a termet, a haj és szemszín is rendelkezésünkre áll, úgy a névsorokból eddig leszűrt eredményt ezek vagy megerősítik, vagy megváltoztatják. A gulyások közül magas termetű 15%, középtermetű 38%. A kecskeméti születésűek közül magastermetű 16%, középtermetű 42%, alacsony termetű szintén 42%. A kecskeméti születésű gulyások között tehát a kis közepes termet az általános. A csikósok összeírásából megállapíthatjuk, hogy magas termetű 30%, középtermetű 41%, alacsonytermetű 29%. A csikósok közül — ha csak a kecskeméti születésűeket vizsgáljuk: úgy a magastermetű 21%, középmagas 46%, alacsony termetű 33%. Tehát a kecskeméti csikósok között is a kis-közepes termet az általános és a magastermet inkább a szomszédos községekből származottakra jellemző. A túlnyomó kis-közepes termet tehát a kecskeméti pásztorok egyik jellemvonása, ami egyúttal a kiskunsággal erősen keveredett egész magyarságra jellemző. Megállapítható még az összeírásokból az is, hogy az idegen elemet leginkább jellemző magas termet a legtöbb pásztor famíliában már a második, vagy harmadik nemzedékben a keveredés folytán középtermetűvé változik. A kecskeméti pásztorok termetének vizsgálata alapján ugyanazon eredményekre jutunk tehát, mint a nevek elemzésével. Ha ugyanis a magas termetet idegennek vesszük, úgy a kecskeméti pásztorok között a XVIIL század végétől a XIX. század közepéig az idegen elem nem tehető többre 20—30 %-nál. A gulyások között a gesztenyeszín hajú, (ideértve a barnát, sötétbarnát is) 75%, a szőke 15%, a fekete 5%. (A hiányzó százalékokat az okozza, hogy a névsor nem mindegyike tartalmaz ilyen adatokat). Mivel az alföldi magyar egyik jellemző sajátsága a gesztenyeszínű haj és a kecskeméti pásztorságnál ez a túlnyomó, és pedig 60—70%, magyar többségük tehát ez alapon sem vonható kétségbe. Megállapítható, hogy a XIX. század első felének gulyásai és csikósai közül a kis közepes termetű, gesztenyeszín hajú, szőke bajuszú embertípus adja a túlnyomó többséget. Természetes, hogy volt és került mindég magyarul beszélő idegen elem a kecskeméti pásztorság közé. Ez azonban a XVII. század elejétől a XIX. század közepéig sohasem haladta túl a 20—30%-ot. Azon hatalmas terület, amelyen valaha Kecskemét egykor világhírű jószágtenyésztését folytatta, szükségessé tette, hogy pásztorságunk más vidékről, de elsősorban a szomszédos kun községekből emberanyaggal pótoltassék. Л kecskeméti pásztorok összeírásából azt látjuk, hogy a XIX. század elején élő pásztornépünk a kor szokásához képest a nyakat is takaró, körülvágott hajat viselt, s ekkor már csak kisebb részük hordta a vállra lelógó hosszú hajat. Ugyan csak kevesen viselték a nyírott hajat. Ritkán fordul elő a bodor, vagy göndör haj, amely a délszláv elem beszivárgására mutat. A pásztorok gyakran évszázadokig folytatták apáról-fiúra szálló foglalkozásukat. Kisebb részük vagy rideggé, betyárrá vált, később napszámossá vedlett, vagy gazdasorba emelkedett.

9 A kecskeméti pásztorok nevének és antropológiai sajátságaiknak vizsgálata alapján a közéjük keveredő 20—30% idegen elem is gyorsan megmagyarosodott. A beszivárgó idegenek gyakran kiváló pásztor famíliákat adtak a kecske7 Szabó Kálmánt nyilván a falu neve tévesztette meg. Alsónémedin nem laktak németek. A rk. plébánia irattárában levő feljegyzésből tudjuk, hogy a mostani községet első ízben 1606-ban ráckevei juhászok telepítették. Borovszky Samu szerk. : Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye monográfiája. Bp. é.n. I. 33. 8 SZABÓ Kálmán: A rideg és betyár szó jelentése Kecskemét múltjában. Népünk és Nyelvünk IX. (1937) 73-76. 9 Az 1830-as években Tatárszentgyörgy lakossága magyar és tót volt. FÉNYES Elek: Magyar országnak s a hozzá kapcsolt tartományoknak mostani állapot ja statisztikai és geographiai tekintetben. Pesten, 1837, II. 436, 98