Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Balassa I.: Hermann Ottó és Kada Elek vitája a Kecskemét környéki pásztorkodásról
trágyát csinált. Mivel pedig a jószág szereti a tiszta helyet, mi meg trágyából soha se csinálunk tőzeget: a cserényt, ha a régi hely mellett volt alkalmas part arra raktuk, ha pedig távolabb volt a part, —- azt meszszebb vittük. A körülöttünk levő többi kun pusztákon az állófa helyét változtatják. Hol a cserény előtt, hol a hátulján, hol a jobb-, hol a bal-oldalán van. A jószágot úgy szoktatják, hogy mindig az álló fa mellé feküdjön . . . Tehát ezeknél a jószág nem fekszi körül a cserényt, mint minálunk, hanem egyszer az egyik, máskor a másik oldalon hever, s így sokkal tovább trágyázza meg a helyet; tehát ezek több ideig maradnak egy helyben a cserénynyel. Azok a gazdák, azonban, a kiknek kevesebb jószáguk van, azok a trágyából tőzeget csinálnak és ezek a cserényt tavasztól egész késő nyárig egy helyen hagyják, mert ezeknek nincs arra szükségük, hogy a tisztaság vagy trágyázás végett odább menjenek". A régi visszaemlékezések, melyek a 19. század elejéig visszanyúltak még arról is szólnak, hogy a cserényt nem változtatták, erről KADA Elek adatközlői a következőket vallják: ,,A gulyások cserénye, a mint öreg apáinktól hallottuk, a régi világban egész esztendőben, még a téli hónapokban is egy helyen volt. A helyét soha se változtatták. Télire a gazdák a szénát kivitték és a széna helyét körül árkolták. Ezek az árkok ?na is meglátszanak. Az egy helyben való maradás hallomásunk szerint azért is szükséges volt, mert a gulyásoknak távoli emberekkel (lókötőkkel) volt összeköttetésük s azoknak tudni kellett, hogy melyik gulyásnak hol áll a cserénye." 23 Erre már továbbiakban közvetlenül nem válaszolt HERMAN Ottó, de hogy az utóbbi megállapítást nem fogadta el, hanem csak az előbbihez közeledett, az kitetszik a következőkből: „A cserények régi időben a számadó gulyás belátása szerint 2—3—4 heti időközökben változtatták helyüket; újabb időben —• 1895 óta — a legelő megtrágyázása érdekében a cserény 8—8 napi időközben költözködik." 24 A hosszú vitának eredményeként újabb adatok merültek fel. Abban azonban KADA Eleknek kétségtelenül igaza van: „A ki ethnographiát ír, annak a históriához is kell valamit konyítani". Ezen azt érti, hogy ismerni kell a városi rendeleteket, melyek már nagyon korai időtől fogva befolyásolták, alakították, változtatták a pásztorok szokásait, módszereit többek közt a kecskeméti pusztaságon is. 25 így aztán a legkülönfélébb eljárásmódok élhettek egymás mellett, melyekből szép számmal örökítettek meg mind a ketten, de még bőven jutott feljegyezni való az utánuk következő kutatók számára is. 26 A másik vitapontjuk az állófa vagy ágasfa használatának, elhelyezésének megítélése körül alakult ki. HERMAN Ottó azt állapította meg róla, hogy olyan címer, mely egyben a helyfoglalást is jelenti, ehhez gyülekezik a jószág, ezen tartják a húst, szükség esetén még arra is szolgál, hogy a lakos vagy a számadó felmászva rá megállapítsa, hogy merre legel a gulya. 27 KADA Elek e funkciók nagyobb részét elismerte ilyen formán: „Az állófa/ó' rendeltetése az, hogy arra akasztják a húst. Soha életünkben nem hallottuk, hogy arra akar a gulyás akar bojtár felmászott volna azért, hogy szétnézzen" 2 * Nem sajnálta a fáradságot és felkereste azt a pásztort, ahonnan HERMAN ezt a megállapítást kapta és kérdésére azt felelték, hogy a megkérdezett lakos gondolta, hogy a kérdés ráhagyásával senkinek sem árt, az úr meg hadd örüljön neki. HERMAN későbbi munkáiban már nem állította olyan határozottsággal az állófa messzelátó szerepét, illetve nemcsak ezt hangsúlyozta: „Az állófa újabb időben vitássá vált volt. A pásztorok czímerétől a messzelátó hágcsóig, innen a dörgölődző alkalmatosságig mindenféle volt ez az állófa; de a magyarázatok azért nem voltak kielégítők." 29 A további kutatók különböző rendeltetését, köztük a messzelátást is sokfele megtalálták, így többek között MADARASSY László, TÁLASI István, PAPP László, míg a kérdés irodalmát UJVÁRY Zoltán foglalta össze. Ez esetben is az lehet az igazság, hogy az állófát, más egyéb rendeltetése mellett sokfele használták messzelátásra is, minden valószínűség szerint azonban ez a kecskeméti pusztán az adott időben nem lehetett szokásban, ez annál is inkább valószínűnek látszik, mert a magas állófáról sem lehetett megfelelően kilátni a homokbuckák gerincén át. Ha pedig a rajzok egyikét-másikát megnézzük, akkor az látszik, hogy azon az állófa olyan vékony és sok esetben alacsony is, 23 KADA Elek: i.m 867. 2Í HERMAN Ottó: Ősfoglalkozások. In: MATLEKOVITS S. : Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota. 5:683. Bp. 1898. 25 KADA Elek: i.m. 867. 26 MAD ARAS S Y László: i.m. 43—52; TÁLASI István: i.m. 126—135. 27 HERMAN Ottó: i.m. 690. 28 KADA Elek: i.m. 867. 29 HERMAN Ottó: i.m. 1898. 688. 30 UJVÁRY Zoltán: A látófa emléke a konyári legelőn Ethn, 70 (1959). 440—442, 89
