Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Vorák J.: Emlékezés Nagy Czirok Lászlóra
LEVELEK NAGY CZIROK LÁSZLÓHOZ Kedves Uramöcsém ! A múlt nyáron, amikor szerencsém volt lakásomon beszélgetni Önnel, említette kedves Öcsém, hogy a Halason történt régi, derűs eseteket gyűjti. Az idecsatolt leveleken leírtam most néhány régi történetet, s azokat szívesen bocsátom rendelkezésére. Kiskunhalas, 1937. december 7. Szíves üdvözlettel Szalay Zsigmond ny. igazgató 2 KISKUNHALAS M. VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL Tekintetes Nagy Czirok László úr, jegyző. Kedves Barátom/ A körülmények szerint úgy látszik, hogy a város hírszolgálatára a helyi lapot rövidesen meg lehet indítani. A kérdés megbeszélésére kérlek, hogy folyó hó 22-én, szerdán délelőtt 10 órakor a polgármesteri hivatalban rövid értekezletre megjelenni szíveskedjél. A helyi lapokban dolgozni szokott munkatársakat nem ismerem, ezért ha valakinek az értekezleten való megjelenését szükségesnek látnád, légy szíves őt nevemben az értkezlet re meghívni. Szívélyes baráti üdvözlettel Kiskunhalas, 1944. november hó 21-én. Dr. Halász polgármester Tisztelt Czirok Úr! A legközelebbi tanácsülésre tegyen egy írásbeli javaslatot a város szegényeinek segélyezésére és felemelésére. Tisztelettel Kiskunhalas, 1945. június 4. Bundzsák István Kedves Laci Bátyám ! Hosszú évek múltán először fordulok Hozzád és ismét csak néprajzi kérdésben . . . Mint a régi gárda egyik legkiválóbb képviselőjét, Téged is tisztelettel felkérünk, hogy eddigi vegyes néprajz} gyűjtésedből válogasd ki mindazt az anyagot, amely a csatolt 48-as gyűjtési kérdőív szerint is alkalmas az országos gyűjtés gyarapítására és gyűjtögesd össze mindazokat a még szájon élő 48-as emlékeket, amelyek Kiskunhalason és nagy tanyavilágában a lakosság között még élnek. Nagyon szeretnék november közepe után két-három napot Halason tölteni, s ha vállalod, akkor ezt az időt jórészt Veled töltve, gyűjtésed kibontakoztatásának elősegítésére és rendezésére fordítani . . . Ügy gondolom, hogy a nagyobb ügyön kívül ezZfl Neked is szolgálhatnék, és viszont bizonyos magamfajta témát is megvizsgálhatnék . . . Budapest, 1947. november 7. üdvözöl: Tálasi István *• Nagy Czirok László áll. anyagkönyvvezető úrnak KISKUNHALAS Mélyentisztelt Uram ! A Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattárának kéziratos gyűjteményei közt van egy igen tanulságos kiskunhalasi gyűjtési anyaga. Ennek a gyűjteménynek előszavában említést tesz arról, hogy egyéb gyűjteményeit is szívesen bocsájtja rendelkezésünkre. Még boldogult Györffy professzor úr életében Kiskunhalason ismertem meg közelebbről nagyértékű gyűjteményeit, és most, hogy a Néprajzi Múzeum vezetését rámbízták, kötelességemnek érzem, hogy erre a régóta válasz nélküli kérdésére válaszoljak. Gyűjteményeit nagyon értékesnek, használhatónak tartom, és nagy nyeresége lenne Ethnológiai Adattárunknak, amennyiben volna szíves ezt rendelkezésünkre bocsátani. A továbbiakban közölhetem még, hogy az Adattárunk összes beleltározott anyaga 2 Közölt leveleket, levélrészleteket a Thorma János Múzeum adattárában 7718—7885 leltári számok alatt ehelyezett, Nagy Czirok Lászlóhoz intézett levelekből állítottuk össze,