Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Bárth J.: Migráció és kontinuitás egy Duna-melléki táj népesedéstörténetében
mészeti adottságokhoz kötődő foglalkozást kell megemlítenünk, amelyek fontos megélhetési forrásai voltak a Kalocsai Sárköz ártéri lakosságának: a méhészetet, a halászatot és a vízimolnárságot. Az 1725. évi urbárium szinte minden helységben jelzett méhészetet. Különösen Úszódon és Szeremlén volt jelentős ez az őstermelési ág. A halászat szintén valamennyi helységben fontos élelem és jövedelemforrásnak számított. A falvak általában ingyen, vagy kisebb árendadíj ellenében halászhatták a saját határukba eső vizeket. Emellett a dunai „tanyák" használói között is számos csanádi, bogyiszlói, foktői, sükösdi és fajszi halász akadt. Bár volt dunai malma a kalocsaiaknak, sükösdieknek, Csanádiaknak, panduriaknak és bajaiaknak egyaránt, a leghíresebb molnárok talán mégis a szeremleiek voltak a XVIII. század elején. A Baja és Szeremle közt folyó 1726. évi határper szinte valamennyi tanúja elmondta: azért ismeri olyan jól a vitatott területet, mert sokat járt Szeremlére malomba, és így volt alkalma megismerni az ottani viszonyokat. Egyes délvidéki szerb katonák, akik a török kiverése után 10—12 évig éltek Baján, a vallomástétel idején úgy emlékeztek: alig szántottak és kaszáltak valamit a szeremleiek, „. . . minthogy malmaikbul éltek, nem volt szükségük reá . . ," 39 . Bár ez a kijelentés a szeremlei mezőgazdasági viszonyok felületes ismeretére vall, a lényeget illetően mégis jelentős, mivel nagyon jól mutatja a szeremlei malmok fontosságának köztudatbeli súlyát. 1725-ben csak 4 malmot írtak össze Szeremlén. Előzőleg azonban jóval több malom őrölt a szeremlei Duna-szakaszon. Egyes tanúk szerint a török időkben kb. 32 működött, mások szerint viszont „. . . mintegy Eötvenigh voltak . ..". Tény az, hogy 1702-ben is huszonkettőt tüntetett fel a soltjárási összeírás, 40 és a XVIII. században végig vezettek malmaik számával a Pest megyei helységek többsége előtt. Malmaik hajómalmok voltak, amelyek a vízállásnak megfelelően változtatták helyüket, „. .. az víznek árjával az Szöllők alatt Baján alul legközelebb lévő híd táján, Apájában penigh az réghi Épület irányában az örögh Dunán állítanak . . ." 41 . E malmokat nemcsak a környékbeli falvak: Szekcső, Baracska, Báta lakói használták. A török uralom idején jártak ide őrölni a Bácska belső falvaiból, így Felsőszentivánról, Garáról, Bikityről, Jankováczról, sőt még Zomborból is. A török kiűzése után visszatért, újraberendezkedő érsekség XVIII-— XIX. századi földesúri hatalma az 1725. évi urbáriumban rögzített gazdasági viszonyokon és népességi ellátottságon alapult. A kései bevándorlókat, valamint a 30-as, 40-es években telepített Császártöltés és Kecel népét leszámítva, az 1725ben összeírt lakosok utódai képezték közel másfél évszázadon át az érseki uradalom feudális járadékokkal szolgáló alávetettjeinek tömegét. E népesség termelése, és ezen keresztül az érsekség földesúri jövedelme pedig az 1725 körüli anyagi helyzettel megalapozott gazdasági fejlődés függvénye volt. 39 KÉL. II. Határperek. O. 13. 161. 40 PL. CP. II. 33. 41 KÉL. П. Hatá'rperek. 0 . 13. 176. 295
