Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Bálint S.: Szegediek Bács-Kiskun homokján

Tömösvári, Urban, Vecsernyés, Virág, Virganc, Volford. Az első szegényparaszt szegedi telepesek eleinte bizony földbe mélyeszteti putrikban laktak. Innen kezdték meg minden állami, társadalmi támogatás nélkül a homokbucka kubikolását : hegyhúzóval, talicskával, bakittyal tették a szőlőtelepítés számára egyenletessé, alkalmassá. Sokszor éjszaka, viharlámpa mellett is dolgoztak. Utána mindjárt szőlőt, főleg kövidinkát telepítettek, gyümölcsfát ültettek, különösen jonatánalmát, kiferkörtét, dinnyét termesztettek, mellette aprójószágot, leginkább pulykát neveltek. Szegénységük leleményessé tette őket. Néhány év múlva már vályogházakban éltek, a putrik pedig ló, marha istállójául szolgáltak. Igényesebb hajlékaik már a felszabadulás után épültek, mikor a számosjószág a vályogházba került. Természetes, hogy Kisszállás keleti részének hagyományvilága azonos a szegedi tájéval. Ö-ző anyanyelve töretlen, bár itt már Bácska e-ző nyelvjárásával közvetlenül szomszédos. A havibúcsút és a vízkereszti házszentelést máig számontartja. Ez utóbbit, amely alsóvárosi liturgikus hagyomány, a kalocsai főegyházmegyéhez tartozó pap eleinte szokatlannak találta, de a hívek napjainkban is ragaszkodnak hozzá. Kéleshalom Régebbi hivatalos nevén Felsőterelhalom, tréfás népi nevén Illancs, a kisszállási uradalom birtoktestéből, rideggulya sivár legelőjéből kiszakított 6000 hektárnyi homokpuszta, Jánoshalma közelében. A szabadkai Délvidéki Közgazdasági Bank parcellázás céljából vásárolta meg (1905). Sokfelől, főleg Jánoshalmáról, Mélykútról kirajzott, továbbá Horgosról, Martonosról, Magyarkanizsáról, de más messzebb vidékekről is összeverődött vevői, illetőleg lakosai között Alsótanya nyugati peremeiről ideszakadt családok is vannak. Ezek azonban itt már elszigetelődtek ősi nyelvjárásterületüktől: Berta, Börcsök, Juháss^, Kispéter, Kürti, Ördög, Papp, Ru\sa, Szalma, Varga. A Rúzsa-család történetét a leányági dédunoka, Bárth János barátilag átengedett kutatásaiból ismerjük. A dédszülő, Rúzsa Dániel még az ősi szülőföldön, Szeged városában született. Keresztneve Rúzsa Dániel híres szegedi főbírót idézi, akit boszorkányság vádjával máglyán égettek el. A család nyilván tőle származtatta magát és tudatos büszkeséggel választotta a késő utódnak a Dániel nevet. Dániel dédapa a Szegeddel szomszédos gyálai réten telepedett meg, amelyet a Tisza szabályozásával ármentesítettek. Mulatós ember volt, szeretett vőfélykedni. Feleségétől, az alsóvárosi Király Teréziától tizenkét gyermeke született, életben maradt Teréz, Ferenc, Vera, Pál, Dániel, Julianna. A Víz után megindult szegedi szegényparaszt elvándorlás során a családot a halasi földre, Balotára vetette a sors. Itt földecskét szereztek és kocsmát nyitottak. Vera volt a csapláros. Ferencről később szólunk. A többi testvérek közül Terézia Balotán ment férjhez, majd urával Négyesjáráson tanyát szerzett. Vera Halasra került. A katolikus kör alkalmazta, ahol bort is mért. Ura Bakodi (Tapodi ) József juhászlegény volt, akit Julis névre kereszteltek, hogy ne vigyék el katonának. Segített feleségének, mestere volt a pipagyújtáshoz szükséges tüsöktapló készítésének. Gyermekük nem volt. Pál a halasi Schneider-cég kocsisa volt. Poétás beszédéért mindenki szívesen hallgatta. Gyermeke neki sem született. A halasi Lá^arka városrészben lakott. Dániel szintén Halason lett napszámos. Részeges ember volt. Julianna varrónő lett Halason, ura Dobos Imre napszámos. Ferenc (1860—1937) a vizsgált ág nagyapja Alsótanyán szélmolnárságot tanult, A Víz (1879) idején részt vett a védelemben, illetőleg mentésben. Ő volt a testvérség között a legéletrevalóbb. Megzavarodott elméjű apját úgy ütötte agyon, mert a családot mindig fegyverrel üldözte. Egy alkalommal Ferenc lapáttal védekezvén, agyonütötte. Fölmentették. 1884-ben megnősült, Tapodi Ferenc dorozsmai szélmolnár leányát, Franciskát vette el. A Víz után ez a család is Balotára vándorolt. Az öreg Tapodi legénykorában honvédként Szenttamásnál harcolt. Első felesége a szatymazi Varró Magdolna, három gyermeke ettől született. Második felesége a Halaskörnyéki Zsadán Panna, akinek boszorkányhíre volt. Ezért kellett meghalnia. A megrontott tehén tejét vályúban baltával verték. Az ütés a gyanúbavett Pannát érte, bele is halt. Az öreg Tapodi jámbor ember volt: kántorságot vállalt, volt búcsúvezér is. Hajlott korában sokat beszélt az ördögökkel vívott harcairól. 422