Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Bárth J.: Migráció és kontinuitás egy Duna-melléki táj népesedéstörténetében

valósi?" kérdés előzte meg, pl. „Vecsei Pest Vármegyébül", „Karai", „Bölcskej Nemes Tolna Vármegyébül" stb. A nyelvi formákból messzemenő következtetéseket nem szabad levonni, mivel a változatok gyakran az Írnokok nemtörődömségének, figyelmetlenségének következményei. Jellemző a lakosok helyi voltát feltüntető kifejezések többfélesége és rendszertelen váltakozása. A helyben született lakosoknál ugyanis legtöbbször a „Foktűi", „Uszódi" stb. helymegjelölést használják, de előfordul a latin „Hujas", azaz „itteni" kifejezés alkalmazása is.

17 Van rá példa, hogy a kétféle megjelölést egy falu esetében többször váltogatják. Az összeírtak származáshelye szempontjából tanulmányozva az urbárium névsorait, az érseki alattvalók több csoportját különíthetjük cl: 1. Egy-egy helységben kontinuus lakosok. 2. A tájegységen belül kontinuus, egyik helységből másikba költözött lakosok. 3. Felső-Pest megyéből származó lakosok. 4. Tolna megyei eredetű lakosok. 5. Az ország távolabbi megyéiből ideköltözött lakosok. 6. Külföldi, telepített lakosok. (F,zck részletes tárgyalásával itt nem foglalkozunk!) Az összeírt helységek közül a legjelentősebb kontinuus népességgel Úszód, Foktő, Bogyiszló, Csanád és Szeremle rendelkezett. Úszód 31 családfőjéből 29, tehát 93% helybeli volt. 1 család jött Foktőről, egy pedig az elpusztult Karáról. Л Foktőn összeírtak 74%-a vallotta magát helybelinek. A 77 családfőből 20 idegen helyről származott. Négyen az uradalom területéről, négyen Tolna megyéből, tizenketten pedig távolabbi vidékekről jöttek. Bogyiszló 52 családfője közül 33, (63%) volt bogyiszlói emberemlékezet óta. Tízen költöztek át az elpusztított Tolnáról. Öten jöttek környékbeli községekből, négyen pedig távolabbi helyekről. Csanád lakosainak 83%-a, a 49 családfőből 41 volt helyi eredetű. Rajtuk kívül 4 szeremlei, 1—1 bogyiszlói és decsi, valamint 2 baranyai jobbágycsalád élt a faluban. A török időkben sokat költözködő, de falukeretét mindvégig megtartó Szeremle lakosainak 94%-a vallotta magát szeremleinek. A 36 összeírt között csak 1 váci származású és egy ismeretlen születési helyű obsitos katona akadt. Az említett falvakon kívül többségében kontinuus népességű település még e tájon Fájsz és Ordas, valamint a terület szélén fekvő Pataj. Egyik sem volt azonban a kalocsai érsek birtoka, így nem szerepelnek az urbáriumban. Régóta foglalkoztatta a helytörténeti kutatókat: vajon Kalocsának volt-e magyar lakossága a török alóli felszabadulás idején, és ha nem, honnan települt újjá a város? Különböző nézetek alakultak ki, de a köztudat leginkább Winkler Pál véleményét fogadta el, aki szerint néhány rossz viskóból állott a város a visszafoglaló háborúk idején, lakossága pedig nagyrészt bunyevácokból került ki.

18 Ugyancsak ő terjesztette el a források megnevezése nélkül azt a nézetet, hogy a várost újranépesítő magyarság jelentős hányada Somogy megyéből költözött ide.

19 Az 1725. évi urbáriumban 108 kalocsai családfő nevét jegyezték fel. Közülük tíznél nem jelezték a származást. Kétszer egyszerűen üresen hagyták a bejegyzés helyét, 8 ember pedig az érseki uradalom szolgálatában állt, és így tisztségüket írták fel származásuk helyett. A 98 megjelölt származáshelyű lakos közül 59 neve után jegyezték be azt, hogy „kalocsai", vagy „Kalocsán született". Meglepően jelentős ez a szám, és feltűnő, hogy az idevalósinak jelzettek nagy többsége magyar nevű. Az összeírás szerint 23 családfő származott a környező helységekből. Többen távoli helyekről szakadtak Kalocsára. Kecskemétről 2, Pécsről, Vecséről, Szegedről, Mácsáról (Pest megye) és fákról 1—1 lakos érkezett. Néhány esetben csak az elhagyott megye vagy táj17 Vö. KOVACSICS 1957. 16. (Fotókópia) J

8 WINKLER 1927. 44; Valószínűleg hatására gondolta GUNDA Béla is délszlávoknak, pontosabban dalmatáknak a viseletükről híres Kalocsa környéki magyarság elődeit. (GUNDA 1943. 100.) i» WINKLER 1926, 31. Manapság is többször hallani olyan szóbeli vélekedést, hogy az andocsi Mária szobor mondája a kalocsai lakosság somogyi eredetével kapcsolatos. Az ismert monda szerint az andocsi szobor Kalocsáról került mostani helyére a török időkben. A kalocsaiak napjainkban is igen nagy számban látogatják évente a Somogy megyei Andocs búcsúját. A búcsúban a kalocsai csapat megérkezése mindig különleges esemény. A kalocsaiak ittartózkodásuk alatt több, csak őket illető ritust visznek véghez. Úgy véljük, hogy az andocsi Mária szobor mondája nem a török utáni beköltözéssel kapcsolatos, hanem inkább a török előli menekülés egyik irányára utal. A kalocsai káptalan egyik, 1529. május 18-án kelt segélykérő leveléből ugyanis megtudjuk, hogy a város török elől futó lakossága a Dunán átkelve menekül biztonságosabb vidékekre. ,,A szegény keresztények, akik ezeken a földeken oly sokáig velünk éltek feleségeikkel, gyerekeikkel és csekélyke holmijukkal a Dunán átkelve részint a parton telepedtek le, a legtöbben azonban messzire elmentek . . ." (TAKÁCS 1971. III. 282.) (Eredetije: Bunyitay: Egyháztörténeti emlékek. I. 453—454.) 290