Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Mezősi K.: Kiskunfélegyháza településtörténete a XVIII. századi társadalma

güknek eleget tenni nem tudtak. Az elbátortalanodás, redempciótól való visszalépés már egy év múlva mutatkozik. Kiskunfélegyházán 1746-ban a zsellérek­ről is találunk összeírást. Ekkor már több olyan lakos a zsellérek közé került, akik egy évvel azelőtt az összeírásban mint 1/4 telkes birtokosok szerepeltek. Ezek a családok: Ballá Jakab, Bodor Mihály, Botka Pál, Csikós Márton, Dósai Márton, Fejes János, Fonodi Mihály, Kis Márton, Kovács András, Nagy Gergely, Nagy György, Sassi János, Szapu Farkas, Tóth András. Másrészt azonban a lakosok száma évről évre újabb telepesekkel szaporodott. 1746-ban már a következő újabb lakosoknak volt háza Félegyháza községben: Aradi János, Babinczi István, Dinnyés Lőrinc, Ferencz Tamás, Gál Mátyás, Hajnal István, Iványi Pál, Kis Retkes takács, Kondás Mátyás, Magyar István, Mojzes mészáros, Morvái György, Nemes Jakab, Nagy Ferenc tiszttartóné, Oláh János, Osvard Ferenc, Pörsött Mihály, Sallai János, Szabó Pál, Török Gergely, Turcsányi György. Kiskunfélegyháza múlt században készült s már említett monográfiája az első lakosoknak csupán azt a névsorát közölte, amely túlnyomórészben a birtokos lakosságot sorolta fel. Ez azonban nem nyújt elég alapot a település és a nép tört énét kérdéseinek vizsgálatához Az 1745-ben összeírt 218 családon kívül ugyanis a következő évben Félegyháza községben a birtokosok számát megközelítő tömegű földnélküli, ^seller lakost találunk. Ezeket „ridegeknek", „tartózkodóknak" is nevezték. Nagyobb részben mint béresek és pász­torok a módosabb gazdák szolgálatában állottak, vagy iparosok voltak. A számuk 1746-ban 146 család. Köztük van már 14 olyan család, akik az előző évben birtokosok voltak. Viszont az alább közölt lakosok közül a további években többen birtokot szereztek, s így a redemptus gazdák sorába emelkedtek. Az 1764. évi félegyházi telekkönyvben már 22 olyan birtokost találunk, akik az 1746. évi alább közölt névsorban még a zsel­lérek közé tartoztak. Ezek nevét kurzív szedéssel közöljük. Az 1746-ban összeírt zsellérek névsora a következő: Almási György Androvics Pál Ádám Jancsi Babinczi Istók Ballá Jakab Barna János Bálinth János Bárány Antal Behány Mihály Betrány István Bodi György Bodor János Bodor Mihály Botka László Botka Pál Büres Ferenc Csctényi Mihály Csikós Márton Csizmadia Andrásné Dani Mihály Dobias János Dobroviczki János Dósai Márton Döme Gergely Dudás Mátyás Egyed Ferenc Egyed Györg}' Ezki György Farkas György Farkas János Farkas Márton Farkas Mátyás Fejes János Fekete György Fekete Miklós Fekete Miklós Ferencz István Fitopics János Fonodi Mihály Forgács Istvány Födi Mihály Francsák Janó Gergöly István Gyurkó kovács Habó Maris Hajdú András Hegyi Mihály Huszár György Illés József Imre varga Juhás% György Juhász István Juhász Marti Juhász Márton Juhász Mihály Jurik Ádám Kara Márton Kádár István Kerek Balázs Kis Márton Koc^ka Antal Kokán Pál Koós Mihály Korodi László Korponai Jakab Kovács András Kovács György Kovács Molnár Ferenc Kővágó György Kuczor Lukács Kugyák Martin Kuma Thomas Kurucz János Kutasi István Kümives Macsai Ádám Maharn István Majoros György Matus György Meleg János Mezei György Mészáros János Mikus János Moczó Pál Nagy Andrásné özvegy­asszony Nagy Bálint Nagy Ben ke Nagy Gergely Nagy György Nagy Lőrinc Nagy Márton Nagy Mihály Nagy Péter Nedeczki János Nógrádi András Nyúzó István Odri Gábor Oláh Ferenc Oláh Gec\i Oláh István Oláh Miklós Oroszi Mihály Osiriph Lukács Pap Mihály Petroczi János Pctroczky László Pintér János Puskás Mihály Rákosi András Reticsár János Rideg Mészáros Mihály Sallai György Szarvas Márton Sági Mihály Sássi János Seberant Lőrinc Siket Gábor Suska özvegyasszony Szabó Ferenc Szabó István Szabó István veje 356

Next

/
Oldalképek
Tartalom