Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Bálint S.: Szegediek Bács-Kiskun homokján

bárányért és két sajtért. Halasi embereknek végülis alig maradt birtokuk az ősi határ szélein, vagy a távolabbi pusztarészeken. Egy másik halasi népköltő, Gózon István a juhászok hódításáról így emlékezik meg: Sok ősi családnak így ásták meg sírját, juhászból lett gardák szívják most a ^sírját. Hogy mire jutottunk, nincs hely elsorolni, Szabadságból gyászba hogy kellett borulni . . . A betyárvilágot Ráday Gedeon fölszámolta, a közbiztonság megszületett. Halasi szállóige volt ebben az időben : ott hagyhadd mán a fó'ded végin a% ekét, mögörsj Ráday. Ez az új állapot is azonban már a dolgoskezü, tarhonyáshasú, azaz igénytelen szegedieknek kedvezett. Az 1879. évi szegedi árvíz után feltűnően nagyszámú szegedi, leginkább alsótanyai család telepedik meg a halasi határ déli részén, főleg a kilencvenes évektől kezdve bankkölcsön segítségével fölparcellázott, nemrég tagosított halasi úribirtokon. Volt azonban természetesen pásztor, feles, dohánykertész, bérlő is a szegediek között. Ez a folyamat egyébként még aprólékos vizsgálatra, illetőleg feldolgozásra vár. Mellékesen megjegyezve, Vargyas Lajos halasi népdalgyűjtése tisztes részében alsótanyai bevándorlók ajkáról származik. Az utolsó kisebb hullám — tudomásunk szerint — századunk elején azokat az átokházi, csorvai juhászokat, gulyásokat veti a halasi földre, akiknek talpa alól elfogyott a szegedi járás utolsó maradéka is. A Városnak az egyetem és Fogadalmi Templom építése miatt rengeteg pénzre volt szüksége, és így utolsó megmaradt legelőit is felparcelláztatta, haszonbérbe adta. Ez az utolsó szegedi pásztornemzedék megtakarított pénzén az olcsóbb halasi határban földecskéi vásárolt, tanyát épített magának és nagy nehezen ráadta fejét a gazdálkodásra. A halasi római katolikus egyház anyakönyvéből kitűnik, hogy az idők során magában a városban is sok szegedi sarjadék települt meg: részben hajdani pásztorok, majd tanyai földmívesek már halasi földről betelepült, esetleg újabban áthelyezett vasutasok ivadékai. Ilyen családok : Batki, Bóka, Börcsök, Csipak, Csúcs, Hegedűs-Bite, Kisistók, Kispál, Kispétör, Komócsin, Kónya, Kothenc, Makra, Martonyosi, Nyári, Papdi, Puskás, Sárkány, Sebők, Simon-Jójárt, S^abó-Batancs, Terhös (Tápé), Varga. E szegedi arányszám a tanyai élet mostani hanyatlásával, a közvetlen környékből való bevándorlással napjainkban állandóan emelkedik. Az anyakönyvből kitűnik azonban az is, hogy Halas határát, különösen a keleti, délkeleti részeket, így Alsós^állás, Alsós^ölló's, Balota, Bodoglár, Eresztő, Fehértó, Fölsó'kistelek, Fü^es, Göbölyjárás, Harkakötöny, Pirtó, Rekötye, Fa/ó, Zsana pusztákat a múlt század második felétől kezdve, sok helyen zömmel a szegedi tanyák népe telepíti be. Láttuk, hogy a táj pásztorkodó népünk előtt már régóta ismeretes volt. Ez nyilván előkészítette és megkönnyítette a további szegedi bevándorlást is. Származási helyük gyanánt legtöbbször a szegedi föld, olykor alsórés%, Alsótanya van föltüntetve. A nevek, továbbá az ősök keresztelési helyei azt bizonyítják, hogy zömében Alsóvárosról, de különösen Alsótanyáról, kisebb részben Felsőtanyáról, Dócból, Kistelekről, Csöngőiéről, tehát még mindig a szegedi tájról vándoroltak ki. A Dorozsmáról, Csongrádról, Horgosról, Szabadkáról, Jánoshalmáról érkezők száma teljesen elenyésző a szegediekéhez képest, de még ezek egy részénél is jó okon föltételezhető a biztos szegedi eredet. Ugyanis számos hallott esetből tudjuk, hogy az Alsótanya távolabbi részein született gyermekeket az alsóközponti, ma mórahalmi plébánia felállítása előtt nem mindig hozták haza Alsóvárosra keresztelni, hanem a közelebb eső Horgosra, Szabadkára, Dorozsmára. Születési helyükül ezek szerepelnek, bár talán egész későbbi életükben meg sem fordultak bennük. Alább következő névsorunk nem tekinthető teljesnek. Nyilván hasznos volna az állami anyakönyvek adataival való összevetés is, bár ez már csak a későbbi időszakokra tanulságos. Mondottuk, hogy e szegedi bevándorlók leginkább a halasi határnak a szülőföldhöz legközelebb eső részeit szállották meg. Mint az elején jeleztük, a halasi határból és szomszédságából önállósult tanyaközségek közül Balotaszállást, Zsanát Eresztővel, továbbá Harkakötönyt külön mutatjuk be, mert lakosságuk szinte teljes egészében a mi, leginkább alsóvárosi, illetőleg alsótanyai népünkből sarjadt. A következőkben azokat a távolabbi határrészeket soroljuk fel, ahol szegedi szórványokkal szintén találkozunk. Északnak haladva, majd Halas körül nyugatra fordulva, távolodva, utána délre fordulva: Tajó: Katona, Kordás (Felsőtanya). Lantos, Szeles (Szőreg), S^ücs, Fakó. Lélekszáma 1960-ban 1009. 413