Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Bálint S.: Szegediek Bács-Kiskun homokján

fene, továbbá az ő két leánytestvérének az ura, Szekeres Sándor és Kiss Ferenc. Házuk népével jöttek e kietlen homokpusztára, az idegennek érzett jászkun földre. Rokonaik elsiratták őket, annyira reménytelennek látták sorsukat. Nem telik el azonban néhány esztendő és máris mind többen követik példájukat. A kilátások kedveztek: 1 lánc, azaz 1200 négyszögöl szegedi örökföld árából itt törlesztésre 18—20 hold (holdanként 1600 négyszögöl) alsópálosi pusztát vásárolhattak. Hazulról hozott vesszővel hamarosan szőlőt telepítenek, fát ültetnek, hozzáfognak a paprika- és dohánytermesztéshez. Dohánypajtákat is építenek. A dohány művelését kukás néven emlegetett kommenciós majsai kertészekre bízzák, akik ebben a pionir korszakban még húzódoznak az állandó, télinyári tanyai élettől. Miután a szegediek pusztára jöttek, továbbá Csólyos és Kömpöc egyelőre még szinte egészében legelő volt, belevágtak a jól jövedelmező pusztai jószágtartásba is. Maguk már földmíveléssel foglalkoztak, de kapóra jött, hogy a szomszédos pusztákra kiadhatták lovaikat, juhaikat, marháikat, amelyeket a maguk mezőgazdasági munkájában nélkülözni tudtak. Birkáik híres juhászdinasztiák kezén voltak. Máig emlegetik a kisteleki Rozsnyaiak nevét, akik világembörei lévén díszes rajthuzliban jártak, és bőrduda, fapikula, vagyis furulya hangjára mulattak. A két szomszédos világ kezdeti különbségeire jellemző, hogy a csólyosi pásztorok ekkoriban még a dorozsmai és csólyosi határ közé ékelődött, és s^ögedi sarok néven emlegetett szögedi földre mentek gyümölcsöt lopni, mert közelebb nem találtak. Az úttörő mórahalmi családok csólyosi, pálosi gyökérverése nyomán azonban mások is : elsősorban rokonaik, tanyaszomszédjaik, továbbá Zákány, Csórva, Szatymaz, Balástya, elvétve Kistelek tájáról is követik példájukat. A közeli Majsa, Dorozsma, Félegyháza más törzsökű népe csak később, máig elenyésző százalékban osztozik e megszállásban. A mostani öregeknek e visszaemlékezéseit vitathatatlanul igazolják a majsai római katolikus plébánia anyakönyvei: a lelki gondozása alatt álló Csólyos, illetőleg Pálos népe a szegedi tanyák világából, főleg az alsó részről, különösen a mórahalmi és csorvai kapitányságból rajzott ki. Ezek a családok névszerint a következők: Ábrahám, Barna, Bárkányi, Bitó, Bodor, Borbola, Bo^óki, Börcsök, Budai, Csányi, Csikós, Csipak, Csókási, Csóti, Csukonyi, Csűri, Daka, Darázs, Dékány, Dobó, Dudás, Dücsö, Erdélyi, Faragó, Falusi, Felhő, Fodor, Gémes, Gera, Gombos, Gjömbér, Halál, Halás%, Hegedűs, Horváth, Jakus, Katrí, Kas%a, Kéri, Kirí, Kocsó, Kondás^, Kónya, Kormányos, Kós^ó, Körmendi, Magyar, Makra, Márta, Máté, Martonyosi, Menyhárt, Mészáros, Meszes, Mucsi, Nacsa, Oláh, Ono^ó, Ótott, ördög, Palotás, Pá/fi, Papdi, Parragi, Rajctrí, Rigó, Rovó, Rutai, Rú^sa, Sári, Savai, Sutka, Szekeres, S%ögi, Tandari, Tari, Tóth, Tóth-Molnár, Vass, Ves^elka. Vetró. Ez a hódító folyamat mintegy az első világháborúig ment végbe, amikorra a pálosi, illetőleg csólyosi, majd a kömpöci pusztát is fokozatosan feltörik és benépesítik. Azok a nagyobb, legtöbbször úri birtokosok, akiknek kezén a puszta volt, nem élnek a lehetőségekkel és bankok segítségével, ritkábban közvetlenül eladják, felparcelláztatják földjeiket. Nemcsak szegény emberek veszik meg, hanem jobb gazdák is, akik — mint mondottuk — a szegedi földön levő birtokukért holdakban itt nagyobb területhez juthattak. Néhány példa jellemzően megvilágítja ezt a folyamatot, a homoki agrárkapitalizmus kibontakozását. R. György gazda 1905 táján eladta 12 láncos szatymazi birtokát és a Szeged-Csongrádi Takarék kölcsönével itt vásárol 99 hold járásföldet Katona Imre félcgyházi birtokostól 32 ezer koronáért. M. Antal (1870—1912) apjának Csórván a múlt század végén 153 lánc földje volt, amelyet egy Lefter nevű szegedi szerb ügyvédtől vett még a század derekán. Földjét hét gyermeke jussolta, tehát egyreegyre mintegy 22 lánc esett. Valamennyinek házastársa szintén törzsökös szegedi ivadék volt. A szegedi parasztság akkori hódító erejére, törhetetlen munkakedvére jellemző, hogy a hét gyermeknek mi lett a sorsa. Az öt lány közül három Csórván maradt. Kettő közülük két testvér legényhez, Katona Imréhez és Katona Józsefhez, a harmadik pedig Bózsó Jánoshoz ment férjhez. Bózsóék veszik majd meg Antal birtokrészét. A negyedik lány a horgosi Királyhalomra vándorolt Vásárhelyi Istvánnak, az ötödik pedig a domaszéki Puskás Jánosnak lett a felesége. Ez így visszakerült a Város közelébe. Egy fiú, István, Mérgesre ment, amikor ott a század elején a bucka felosztása, Ormodi Béla nagyarányú parcellázása elkezdődött. A másik fiú, Antal, akiről itt éppen szó esik. M. Antal már 1895-ben megházasodott, Pap Piroskát vette feleségül, majd a csorvai szülői házat, tanyát 419