Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Szabó K.: A kecskeméti pásztorok nemzetisége a XVI–XIX. században
lönösen a szláv nevűekből. Ilyenek: Blaskó, Cseh, Csűrik, Dénesi, Dragonya, Gripka, Frecska, Gyrigyis, Gutmann, Kuska, Lezsák, Macsina, Markovics, Mencser, Moldva, Németh, Oláh, Petróczki, Klecskó, Posternák, Rácz, Rebek, Réga, Krupcsó, Siplis, Spánik, Szekerke, Tóth, stb. Összeszámlálva az idegen juhászokat számarányuk 25—30%. Ha a ragadványneveket is mind fel akarnánk sorolni a juhászok névsorából, úgy majd az egész névsort ideiktathatnánk. Csak a legjellemzőbbeket említem: Apró, Árva, Bab, Eagó, Bajusz, Bibis, Cicke, Cigány, Csontbőr, Daru, Gólya, Híreske, Hopphajja, Jólesz, Kajla, Kaparász, Kapor, Kása, Kiskunyhós, Ködmen, Kurcina, Lábszár, Lencsés, Nagyorrú, Nebizdrá, Nincstúró, Nyúzó, Paprika, Pipis, Pisla, Porrugó, Rokolya, Rozsda, Rövid, Ruca, Savanyú, Sivalokdi, Somfejű, Suta, Szarka, Támadás, Tepsi, stb. Hogy mennyi idegen elem lappang a ragadványnevek alatt, azt eldönteni igen nehéz volna. Egyelőre fogadjuk el, hogy a gulyásokhoz és csikósokhoz képest a juhászok között még több az idegen, különösen szláv elem. Ennek okát részben abban találjuk, hogy különösen a XVIII. században az alföldre arató munkára lejáró tótok közül igen sok ragadt itt béresnek, cselédnek és szegődött el juhásznak. IV. Kanás^ok A IV. számú összeírás a kanászszámadók, bojtárok, fogóskanászok névsorát adja. Az előbbi névsorokból annyiban tér el, hogy ebben a névsorban XIX. századbeli kanásznevek is fordulnak elő. A kecskeméti kanászok közül az idegenszármazású mintegy 20%-ra tehető. Ilyenek : Gonda, Hampruszki, Joksa, Kontsik, Mozsa, Oláh, Peták Tót, stb. A névsor jellemző ragadvány nevei: Béres, Cigány, Csonka, Gúzs, Gyapjas, Illik, Károsi, Kócos, Liliom, Pacal, Paprika, Tökös, stb. Ezeknek egy részét már előbbi fejtegetéseink alapján kecskeméti származásúaknak tarthatjuk. A névsorok eredményeit összefoglalva azt állíthatjuk, hogy a legtöbb az idegen elem a juhászoknál, kevesebb a gulyásoknál és kanászoknál, a legkevesebb pedig a csikósoknál. A kecskeméti pásztorok között az idegen elem 10 és 40% között ingadozik. Természetesen, mint már említettem, a XVII. és XVIII. századból származó pásztornevek hiányosak, mert hozzávetőleges számítás szerint a két évszázad négy emberöltőnek felel meg, ami legalábbis 2—3000 pásztort jelent. Az itt felsorolt nevek összege pedig nem éri el az ezerkétszázat. Tehát bárki kétségbe vonhatná az ilyen csonka névsorból levont következtetések valódiságát, ezért a kérdés megvilágítására vegyük igénybe a XVIII. sz. végétől a XIX. század közepéig terjedő időből fennmaradt pásztor összeírásokat is. Ezek a lajstromok egyrészt teljesebbek, másrészt használhatóbbak, mert a pásztorok neve mellett származási és születési helyüket, életkorukat, termetüket, haj és szemszínüket, sok helyen vallásukat és családi állapotukat is feljegyezték. E lajstromok alapján tisztán áll előttünk a kecskeméti pásztorok közt végbemenő népmozgalom, amely valószínűleg a régebbi időkben is fennállott. A nagyobb arányú pásztorvándorlás a környékbeli községek és Kecskemét között észlelhető. A lajstromokban évenként bejegyzett gulyások, csikósok, juhászok száma igen váltakozó. Az egyik évben csak 30—40 gulyást és csikóst találunk, más alkalommal 80—90-nek nevét sorolják fel. Hasonlóképpen változik a juhászok száma is. Az évenként bejegyzett pásztorok közül a legnagyobb rész mindig kecskeméti születésű. Kisebb részük pedig leginkább a szomszédos kun községekből adódik. A Kiskunságból származó, ezen évenként ismétlődő állandó keveredés Kecskemétre és a Duna-Tisza közére egy egységes alföldi pásztorember típusának kialakulását eredményezte. A gulyásokra és csikósokra olyan korlátozó rendeletet, mint a juhászokra, t.i. hogy idegen juhászt felfogadni nem szabad, nemcsak nem találtam, sőt azt látom, hogy gulyásnak és csikósnak sohasem akadt elegendő helybeli születésű, azokat mindig a szomszéd községekből pótolták. Például az 1783. évi feljegyzések szerint 114 csikós és gulyás közül csak 57 a kecskeméti születésű, 38 pedig a szomszédos megyékből és községekből származik (Veszprém, Csongrád, Cegléd, Tass, Gyón, Vásárhely, Kőrös, Szeged, Kata, Földvár és Izsák). Természetesen akadt közöttük nem egy, aki messzebbről vándorolt ide. Például Komáromból, Liptó megyéből. Feltehető, hogy a közelebb fekvő községekből a legnagyobb részt magyar származású pásztorok kerültek a kecskemétiek közé, hacsak a községek közül valamelyik nem volt tót, vagy sváb telepítésű. Az 1825. évben bejegyzett 19 gulyás és csikós közül 13 a kecskeméti születésű, a többiek pedig Némediről, Fülöpszállásról, Izsákról, Szabadszállásról és Félegyházáról valók. Az 1830-ban 97
