Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Dankó I.: Az 1739–40. évi kunszentmiklósi pestis népéletbeli szerepe
A közölt pestises-névsornak éppen az a jelentősége, hogy Kunszentmiklós lakosságát a nagy átalakulás előtti, de már az átalakulás megkezdésének idejében, 1739—40-ben mutatja be. Ugyanis a közölt névsor már több jövevény nevét is tartalmazza az 1699-es összeíráshoz, illetőleg a későbbi Kun-lis^táho^ képest. A község lakossága 1739—40-ben 1000—1200 fő lehetett. Ebből a pestis — a közölt feljegyzés szerint — 339 embert vitt el, vagyis a lakosság egyharmadát. Tekintve még azt is, hogy a pestis nagy mértékben a gyerekek és fiatalok (a biológiailag értékes korosztályok) között pusztított, a pestist követő években a lakosság lélekszáma tovább csökkent. Ez a gyors és nagymérvű csökkenés eredményezte aztán azt, hogy munkaerőhiány keletkezett, és üres helyek támadtak a Felvidék déli részein, peremén lévő, aránylag sűrűn lakott településekről való betelepülésre. A betelepülések kiinduló helyeit ma is élő családnevekkel is meg tudjuk határozni: Siroki, Vác^i, Ácsai, stb. Néhány távolabbi, de ugyancsak Felvidékre utaló névre is bukkantunk : Liptai, Honti, stb. A betelepülők között a XVIII. század végén szlovákok is találhatók, akik már a XIX. század végére teljesen elmagyarosodtak; ethnikai különállásukat csak római katolikusságuk jelzi (Czapek, stb. családok). A korábbi teljes ethnikai egységet bizonyítja az is, hogy a pestis-listában csupán egyetlen idegen hangzású név fordul elő. A népnevekből alakult előnév is kevés: Német, Oláh, Tótb, Rác^. Ezek is, a Tóth-ot kivéve, csak egy-egy esetben fordulnak elő. A betelepülőket általában az is vonzotta a Hármas-kerületbe, és így Kunszentmiklósra is, hogy remény volt a szabadparaszti életmód megszervezésére és élésére. Küszöbön állt a Hármas-kerület, benne a Kiskunság és Kunszentmiklós helysége megváltása is, aminek révén a jobbágyságtól, a jobbágy terhektől- és szolgáltatásoktól megmenekülhettek. A betelepülők nagyobb hányada éppen azért nem szegény ember volt, hanem jómódú, akik nemcsak részt szerettek volna venni, hanem részt is tudtak venni a megváltásban és így társadalmilag is emelkedni próbáltak. Ebben a folyamatban az eredeti tőkefelhalmozódásnak, a második jobbágyság kialakulásának időszakában a polgári fejlődés sajátságos magyar módját figyelhetjük meg. 7 Mindez a redemptióból kerekedett hatalmas, még a múlt század végén is fellángolt, per irataiból szépen kiviláglik. 8 A közölt pestis-lista elibénk állítja az 1739—40. év Kunszentmiklósát. Amelynek saját választású főbírája van. Tudós rektor vezette fiúiskolájába (ez a partikula) azonban az iskoláskorú gyerekeknek csak csekély hányada járt. 9 A külön lányiskolába még anynyian sem. A lista az elhalt 98 iskoláskorúnak vehető fiúgyermek közül mindössze kettőnél jegyezte fel, hogy iskolába jár. A lányoknál még rosszabb az arány; itt a 62 iskoláskorúnak vehető lány közül csupán egy esetben jegyezték fel, hogy iskolás. Meg kell jegyeznünk, hogy ezek az adatok az iskolázásra nézve semmiféle biztos támpontot se nyújtanak. Ugyanis semmi se bizonyítja, hogy következetesen feljegyezték volna az iskolába járást a nevek után, minthogy az ellenkezője se igazolható. A lakosság fő megélhetési forrása a listából kitűnően az állattartás volt. Különösen nagy jelentőségű volt a juhászat. 10 A juhászok a listán sok esetben nem is nevükön szerepelnek, hanem ragadványnevükön említi őket: Rosda juhást^ (a haja színe után?) Csimpis^li juhás^ (a csimpolyából?) — román eredetű szó, névszerű használata összefüggésben lehet a vándorjuhászattal. 11 , Rác^ juhás^ (szerb, délszláv eredetre mutat), Magastetejűjuhás^ (hegyes süvegje, kalapja után?). A juhászat mellett másfajta állattartás is fontos volt, erre vall a göbölyös megjelölés, ami marhahizlalásra utal. 12 Az állattartás nagyrészt rideg állattartás volt, ezt jelzi a listában többször előforduló rideg (valakinek a ridegje) megjegyzés. 13 A pestis-lista felvilágosítást ad arra nézve is, hogy a juhászok, általában a 7 Vö.: S. SÁNDOR Pál: A parasztság az eredeti tőkefelhalmozás korában. Budapest, 1949.; PACH Zsigmond Pál: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV— XVII. században. Budapest, 1963. 8 KELEMEN Kajetán: A Jász—Kún Redemptio története és fejlődése. Szeged, 1877.; NAGY Lajos: A jászkún birtokviszonyok fejlődése és jogi alapja. Karcag, 1878.; KELÉ József: A Jászkunság megváltása. Budapest, 1904. 9 BARCSA János: A debreczeni kollégium partikulái. Debrecen, 1905.; Vö.: THURY Etele: Iskolatörténeti adattár. Pápa, 1906. I. köt. 75. és több más helye, valamint: A kúnszentmiklósi gimnázim értesítője az 1880/81. tanévről. 1—4. 1. — VÖRÖS Sándor: Forgácsok a kétszázéves kúnszentmiklósi református gimnázium múltjábói. Uo. 1934/ 35. iskolai évről. 13—25. 1.; Adatok iskolánk történetéhez. Uo. 1938/39. iskolai évről. 5—18. 1. 10 TALASI István: A kiskunsági pásztorkodás. Néprajzi Füzetek 4. Budapest, 1936. 11 BENKŐ Lóránd—KISS Lajos—PAPP László: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. köt. Budapest, 1967. 531. 1. 12 HERMAN Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse. Budapest, 1914. 154. 1. — Vö.: NAGY—CZIROK László: Pásztorélet a Kiskunságon. Budapest. 1959. 361. 1. 13 HERMAN Ottó id. m. 169—171. 1. — Vö.: GYÖRFFY István: A szilaj pásztorok. In: Nagykunsági krónika. II, kiad. Budapest, 1941. 7—27. 1, 370
