Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Balassa I.: Hermann Ottó és Kada Elek vitája a Kecskemét környéki pásztorkodásról

vesebb; rendesen erős, ifjú emberek; beosztva: öregbujtár, második stb.; azután kisbujtár, a borjúknál. A kutyák nem egy fajtájúak s testalkatra nézve nem is kiválóak; de jó őrzők. Az eredeti cserény körül három volt, névszerint Kehek, СцигЫ, Vadás^; Nem lehetetlen, hogy a „Kehek" törökkori maradvány s egy „Kopek" fajnévvel; lehet azonban a „Geh' weg" származéka is. A cserény mozgó, helyét változtató alkotmány és mindég az is volt. Regenten hetek teltek el, a míg tovább indult, hogy jobb legelőre jusson, most legújabban a helyváltoztatás 8,8 naponként történik, hogy a területen a trágya jobban eloszoljék s így a legelő javuljon. A költözést kocsival végzik, mely után a taliga van kötve. Két ember egy óra alatt teljesen rendbehozza a szétbontott cserényt. Régente Kecskeméten a pásztorok fölfogadására a katholikusok és a reformátusok külön szervezkedtek s választottak egy egy öregga^dát, vagy tökésga^dát, a ki azután rendett tartott és gondoskodott a pásztorok ellátásáról is. A pásztorok ellátása ma akként történik, hogy a gazdák csoportokba állanak és a csoportok sorrendben adják az eleséget, a melyért a számadó vasárnaponként a városba bejár. A ménes enyhe teleken a pusztán marad, a marha 8. Szárnyék nádból. HERMAN Ottó rajza. 8. Windschirm aus Schilf. Zeichnung von Ottó Herman. 8. Сарньек из камышей. Рисунок Отто Германа. nem. Az a marha, amely nem kerül istállóba, hanem télen át az ugarra van kivetve, rideg marha nevet visel. Egy egy gazdának marhaállománya töke nevet visel s minthogy összevan szokva: „estenden a szárnyék körül öss^efeks^ik." A szárnyék egy háromágú nádalkotmány, ágait járnak nevezik; a szélhez képpest a marha ezt vagy azt a rekeszt keresi föl éjszakára, hogy a szél ellen meg legyen védve. A szelek: Fölsőéi és Alsóéi. Különfélék. Sikár, czirokból kötött csutak a vasfazék tisztogatására való. Seprő, kökény tüsökből kötve, van nyelve, körösztfája, gúzszsa. Game, fahorog a melyre a vasfazekat akasztják. Só\ó, négyszögletes rámaszerű faalkotmány, a melyre a marhasót helyezik. Palóka,

11 lapos deszkácska -P-, két körme közé szorítják a borjú orrlyukainak választófalát, a mikor a lap a borjú szája elé kerül s lehetetlenné teszi a szopási. Ágas, villaalakú fa, a melyre a taliga rúdja van föltámasztva. S-^eg, a taliga rúdján, a melynél fogva a taligát kötik. Hé/jas megyfabot, a szép, egyenes növésű megygyfát, mikor erős botnak való, kivágják, a szőlőkből kicsenik, mert szép piros és fényes a „haja" vagy „héjjá". A szép, hibátlan héjjas botnak borjú az ára. C^ap, keskeny marhaösvény: „czapon megy a marha"; de tökéletlenül, vagy csak idősebb korában kiherült bika is czap. Marha s^íne. Galabmszőrü, Kékszőrű, Szőke Czirmosszúrű Vörnyeges, Tarka. Állás szerint. Forgóslábú, Csajkos, Papucsos. S^arvállás szerint: Tulipán — fönnálló, Csákó, llérgas, Karikabuga, Salap, Pörgc — hátra és előre, Csula, Búbos, Sodrópörge, Tulipánpörge, Villás, Kecskés, Zsákbabúvó, Balog, Táblás, az igen hatalmas villás. Jó füvek. Cziczkafarok, Bodorka, vadlóhere, Pőrjc, Tippan, Sárkerék, Tisztesfű, . . . lajtorja, zsenge korában, Tcjesfű, Czindrót, a ló szereti. Nem elég jók: Sikárfű, Vadócz, Héjjafű, Taraczk. 17 A palóka első néprajzi megemlítése. A kérdést részletesen feldolgozta SZABÓ Mátyás: Fiatal állatok szopását megakadályozó eszközök és eljárások. A Néprajzi Múzeum „palóka" gyűjteménye. NÉ. 37 (1955). 131—166. 82