Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

E. Solymos: A bajai Türr István Múzeum halászati gyűjteményének típuskatalógusa

alsó ínhoz van kötve, a káva legfelső pontja pedig a nyélhez. (XVI. t. 60.) A

3 Vess^ó'kávás nyíl nélkül. Két ágból hajlított nagy, íves káva. Alsó harmadában vastag insléggel átkötve, végén 1—1 féltégla feldrótozva. Err; a keretre erősítették a hosszú, hegyes zsákot — 60x60 szemes háló átlósan összevarrva. A szájánál lent középen tojásnyi kődarab, a háló végén ökölnyi tégla. B. Ácsolt rámás. Gondosan faragott keményfa ráma, felső harmadában hajlik, a két szár találkozásánál vésve, csavarozva (5), ill vaslemezzel erősítve (6). A hajlásnál keresztfa. A ráma alján 1—1 gondosan oválisra faragott tégla, vastag dróttal a rámához fogatva. A keresztfán és a két száron vékony kötél ezen van a léhés és a tükörháló. Alul régi hálóból sodrott kötél — hogy puha és hajlékony legyen — ezen 9 db ló lábszárcsont súlyzás. A léhés szembősége 2,5 cm, a tükörhálóé 20 cm. A tükörháló 13 szem hosszú, 9, ill. 11 szem széles. Ezt félbe hajtják, s közé veszik a bő — 90x70 szem — léhést. Ennek két csücskét a tükörháló két szemén áthúzzák és összekötik. (XVII. t 63.) b) A kaparóhálóval (1, 2) főleg apró halat fognak. Horgászok, orvhalászok használják, mivel nem kifizetődő eszköz. A partról benyúlnak és kifelé húzzák, gereblyéznek vele, ezért hívják gereblyehálónak is. A bokors^ákkal (3) két-három halász ladikkal a vízben álló bokrok elé áll, a szakot a függőleges nyéllel lenyomják, evezővel, rudakkal a bokrokból, partszéli üregekből a halat a zsákba zavarják. Ma már csak elvétve használják a Dunán. Nyitottkecével, boronával (4) ugyancsak csendes vizén, holtágakban dolgoznak. A kávára kötelet kötnek, s ladikból vontatják a fenéken a hálót a bokrok elé, és kötélre kötött kővel, téglával (bombával) zavarják a halat a zsákba. Tekintettel arra, hogy a bokorszák és a borona kávája, zsákja nagyon hasonló, ugyanazt a szerszámot nyéllel és nyél nélkül is használják. B. A csontos kece jellegzetes kishalász szerszám. Eredményes használatához jól kell ismerni a medret. A halász kötéllel a fenékre engedi a szerszámot, és zaklanyozva evezni kezd lefelé. A ladik a folyáson keresztben áll, s húzza maga után a hálót. Egy idő után a halász kiemeli a hálót —• egy ilyen húzás egy rina — a halak a tükörhálós szerkezetben fogódnak meg. A fenéken levő tuskókba könnyen elakad a kece, felszakításához a kötelet a ladik orrához kötik, s a farba állva próbálják a ladikot hintáztatva felszakítani. Ha így nem megy, vastag doronggal tekerik fel. A kece akkor fog legjobban, mikor a halak ősszel már bandába verődve elfészkelik magukat. A csontos ín kigörgeti a halakat. Téli közös nagy halászat volt a kecsege\és, mikor laptolók és kecések az egész Dunát keresztben átfogva halásztak lefelé. (V.o. : Tiszaverés.) c) A kaparóháló (1, 2) a magyar Duna felső és alsó szakaszán inkább horgászok, orvhalászok kezén él. A középső részen nem találtunk rá adatot. Lehetséges, hogy a köves part miatt, mert ott nem lehet „gereblyézni". A bokorszák (3) az emlékek és az irodalmi adatok alapján régente általános volt. A vízszabályozások nagy mértékben csökkentették a használatához alkalmas bokros partokat. A nyitott kece, borona (4) ismertetett típusát csak Baja környékéről ismerjük. A csontos kece (5, 6) ismert a Tiszán is, de rámája egyenes ágakból V-szerűen áll. A Dunán csak az alsó szakaszon — Paks alatt találjuk meg. Feljebb a sleppzfák helyettesíti. A sódeios talajon ugyanis a csontok zörögnek, elzavarják a halat, viszont az iszapos, homokos mederben a sleppzsák ólmozott ina vágódik be. JANKÓ szerint a kece nyugati eredetű, itt keiült rá a szláv eredetű hármas (tükör) háló és a lócsont. Az Aldunán a szerb halászok ugyancsak kece néven ismerik, a románok — ANTIPA szerint — a szerbektől ,,az utóbbi időben" vették át trandadai néven. /. Múlott háló 3. я/A.Ke'tkö^háló. Aprószemű (15 mm) kenderháló, fent inslégre szedve, két oldalt egy-egy karóhoz kötve, helyenként összehúzva, minden második lekötésnél hengeres ólom. (XVIII. t. 64.) B. F и tóba lók B

t Egjisoros háló. Vékony kenderfonalból kötött 40 mm szembőségü hálódarab, fél háló. Felső széle inslégre szedve, 3 szem egy ütés, 6 ütésenként egy korong alakú para, de elöl csak a 17-ik ütésben kezdődik. Egyik vége kettéhajtva, s a hajtástól számítva 280 cm hosszan összevarrva. Ezáltal a háló mély öblöt vet (2). Az alsó ín súly nélküli, össze van kötve a felsővel. Ez a fiák helyes beállítása. A másik példányon (3) 8 ütésenként összesen 7 para van. (XVIII. t. 65.) B

2 Zsákos háló. Csersavval vörösesbarnára impregnált kenderháló, 35 mm szembőségü. Felső széle — fél sor dupla fonallal kötve — fűzfaparás ínhoz kötve. Ütésenként két szem, minden harmadik ütésben para. 350 cm-re vastag inslégből kettős ín, súlyzás nélkül, 2 szemes ütésekkel, ehhez kötve 28 mm szembőségü 60 cm mély, visszahajtott hálócsík. Ennek alján ólmosín, ütésenként 3 szemmel, minden harmadik ütésben dobóháló-ólom. 5—6 ütésenként kb. 13 cm hosszú zsinórral, spéklivel felkötve a fenti kettős ínhoz. így adódik a 60 crn mély zsák. A háló helytelenül van beállítva. A helyes az, ha a felső kettős ín erősen ólmozott, s a felső háló tükrös. B

3 Tükrösháló. Hármas hálószerkezettel készült hálódarab. A léhés 80 szem mély, 35 mm szembőséggel. Két oldalt 7—7 szem mély 19 cm-es tükörháló. A léhés felső és alsó sora dupla fonallal kötött. Fenn 14 cm hosszú ütésekben 4—4 szem, két ütésenként egy tükörszem. Minden második ütésben korong alakú para. A kettős ólmosín hasonló beállítású, két ütésben kis ólom, aztán egy nagyobb. (XVIII. t. 66.) C. Kerítöháló. Csersavval impregnált 20 mm szembőségü hálódarab. Fent, lent 4 szemenként ütésekre szedve, A felső ínon minden ütésben két db szegletes, lapos