Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
E. Solymos: A bajai Türr István Múzeum halászati gyűjteményének típuskatalógusa
С. Drótvarsa. Vastag drótból hajlított vázra 4 cm átmérőjű hatszögletű drótháló van feszítve. Az egész varsa hasáb alakú, az egyik végén vörsökszerűen befelé hajlik, s rajta befelé nyíló négy csapóajtó, mely saját súlyától csukódik be. (XIII. t. 50.) b/A. A vesszővarsákat a Duna mentén ma már csak orvhalászok használják. Karóhoz kötve vagy kővel súlyozva süllyesztik haljárta helyeken a fenékre. E példányokat a halászok találták, s szedték össze. B l A hálóvarsákat szélvizekben, áradásos területeken szúrják le. Vagy úgy, hogy a partra majdnem merőlegesen, szárnyukkal kifelé álljanak, vagy egymással szemben, hogy a szárnyak kissé fedjék egymást. Reggel és este nézik meg és szedik ki a halat. Egy-egy halász 40—50 varsát is használ egyszerre. A varsa méretét a halászandó víz mélységétől teszik függővé. B, Kétszárnyú varsát Baja környékén titkán használnak. Átfolyásokat, kanálisokat rekesztenek el vele, a két szárny V alakban lehetőleg elzárja a hal útját. B 8 A menyhalvarsát télen használják menyhal (Lota Iota) fogására. Több varsát egymás után kötve, a meder hosszába, szájjal a folyás irányába, kővel süllyesztik a mederbe. A varsában levő horogra kishalat akasztanak. Felszedéskor fentővel keresik meg. C. Pézsmapatkány fogására a vízbe süllyesztik. A kis ajtók súlyuknál fogva csukva vannak, de a kívülről jövő nyomásnak engedve a pézsma bejut a varsába, melybe csalétket helyeznek. c) A vesszővarsák a legősibb halászszcrszámok közé tartoznak. Különböző változatokban az egész világon megtaláljuk. Kísérletek történtek már arra, hogy az egyes típusokat különböző etnikumokhoz kössék (JANKÓ, GUNDA, S1RELIUS, stb.). Az a tény azonban, hogy viszonylag kis területen különféle típusok élnek egymás mellett, egyéb szempontok figyelembevételére ösztönöz. Vizsgálandó lenne pl. hogy a mederviszonyok, vagy a fogandó hal mennyiben befolyásolja a formát. Szembeötlő, hogy a Tiszán, Tiszántúlon, felső Dunán inkább a ritka fonatú vesszővarsákat — és a ritka fonatú vesszőborítókat — használják, másfelé pedig a sűrűfonatúakat. B. A hálóvarsák — nézetünk szerint — Magyarországon a múlt században váltak általánossá. Könnyebb szállíthatóságuk, termelékenységük indokolja ezt. Századunk elejére általánossá válik a fent ismertetett típus. Bár hasonlók nyugaton is általánosak, a terminológia szláv kapcsolatokra utal. Kivételt képez a B 3 alatt felsorolt 14, 15 sz. menyhalhalvarsa, melyek mását a német pisztrángvarsában (Forellenreuse) találjuk meg. A Dunán a középső, sóderos medrű szakaszon használják, ahol a menyhal is gyakoribb, c) Drótból csak pézsmapocokra készítenek varsát. Vannak hagyományosabb, vörsökös formák is. Ez a ládaszerű, csapóajtós változat egyéni próbálkozásnak látszik. Gyakoribb, hogy egyvörsökös drótvarsát készítenek, amit télen a pézsma lyukja elé tűznek. 1. Álllióháló 3. a) Vékony pamutfonalból kötött 60 mm szembőségű háló. Hossza 212 szem, mélysége 20 szem. Felső széle, mely fél szem szélességben kettős fonallal kötött, inslégre szedve, ütésenként 3 szem, az ütés hossza 4 csomó. Minden hatodik ütés közepére egy háromszög alakúra hajlított kutyatej kóró (Euphorbia lucida), — összesen 14 db — van kötve. Egy 17 m hosszú zsinegre fűzve a kórok. (XIII. t. 51.) b) Tavasztól Péter l J álig, mikor a hal vándorol, állóvizű holtágakba helyezik ki: két karó közé kifeszítik az insléget, erről függönyszerűen csüng le a súly nélküli háló. A vándorló hal nekiütközik a laza, nagyszemű hálófalnak, s belegabalyodik, a kórok összehúzódnak. Főleg éjszakára teszik ki. Egyes halászok csak reggel nézik meg, mások állandóan a közelben maradnak, s ha fog a háló, azonnal kiszedik a halat. Az utóbbi években a nagy vizi forgalom (sportolók, horgászok) miatt használata akadályokba ütközik. c) Tiszán, Dunán egyaránt ismert. Használatos Drávaszögben és a Velencei tavon is. Analógiái ismertek a Szovjetunió területéről is. 1. Borító 3. a/A. Kisvízi A, Vessző. Fűz vesszőből kötött, sűrű fonatú, kúp alakú — kissé deformált — feneketlen kosár. (XIV. t. 52.) A 2 Háló. Négy, meghajlított gyürice vesszőből képzett vázra úgy feszítenek hálót, hogy a kávák kereszteződésénél képződött négyszegletes résznél nyílás marad a hal kiszedésére. A léhés szemeit fent és lent inslégre szedik. A halász által készített — és használt — példánynál (2) a kávákat alul inslég fogja össze, a léhés jól fekszik, gondos kidolgozás. A többi (3, 4, 5) orvhalász szemszám, elnagyolt munka, a kávákat drót fogja össze. A 3. sz.-nál a léhés eredetileg emelőháló volt, ezt bizonyítják a rajta maradt pockok. Ez utóbbinál három kávát vesszőgúzs tart össze. (XIV. t. 53.) A 3 . Drót. A fentiekhez hasonló vázon drótháló van, a kávákat hordóabroncs (6) vagy maga a drótháló (7) tartja össze. B. Mélyvízi. Függőleges nyelű. Kúp alakú háló vas vázra szerelve, a váz köpűjében hosszú, függőlegesen álló nyél van. A vasváz alapja négyszegletes (8) a váz négylábú, vagy háromlábú és köralakú (9), vagy pedig háromlábú és tojásalakú abroncsú (10, 11). A háló szája kívülről a vasvázhoz van kötözve. A háló csúcsában vaskarikát kötöttek, mely a nyélen le-föl mozgatható, de egy zsineggel kifeszített állapotban a nyélhez köthető. (XIV. t. 54—56.) b/A. Szélvizekben, áradásos elöntésekben, kisebb vizekben használatos primitív halfogási mód. Eredményes az ívó és az árterületen megszorult halakra. A halász belegázol a vízbe, vaktában vagy látott halra lenyomja a szerszámot. A megriasztott hal sokszor a borító oldalának ütődve jelt is ad. A felső nyíláson benyúlva kézzel szedik ki a halat. Halászok napjainkban a mesterséges 66
