Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Dankó I.: Az 1739–40. évi kunszentmiklósi pestis népéletbeli szerepe

a pusztákon. Beleszoktak a kinti életbe. A cigányokon nem fogott a pestis sem. Előzőleg csak egy-két család volt Szentmiklóson belőlük, tapasztassál foglalkoztak és kint laktak a városon kívül, az Ágoston sziget/én. Amikor a házakat a lakosok elhagyták a pestis miatt, a cigányok lassan beléjük költöztek. A számuk is megszaporodott, a környék sok cigánya ide vándorolt. Legtöbben az Als^eg üres házaiba telepedtek be; máig is ott vannak a maradékaik. A magyarok pedig még azt is gondolták, hogy ott hagyják a régi falut és arrébb települnek, jobb levegőjű, élővízhez közel eső helyre. Sokan átmentek Dö'msödre, Szentmártonra lakni s nem is jöttek soha vissza. Pedig ezeken a helyeken csak köznép voltak, uraság alá vetett szolgáló emberek; nem úgy mint a nemes városban. A majdhogy elnéptelenedett város azonban nem maradt sokáig üres. A pásztorok, akik aztán tovább hajtva legeltették a jószágot, meg vásárokra is vitték őket, elhíresztelték mindenfelé, hogy Szentmiklós kihalt. Megindult aztán mindenfelől a bevándorlás. Sok bevándorló ismerős volt már itt régebbről is, és most a rokonokhoz, ismerősökhöz jöttek. A maradék város nem jó szemmel nézte ezt a tolakodást, a jött-mentek fészkelődését, de aztán, hogy kellett az ember, csak ráállott a magisztrátus is a befogadásukra. Persze a jövevényeknek le kellett fizetnie a taksát, meg minden teherben osztozkodniuk kellett. Legtöbben Pest vidékéről jöttek, mert a pesti vásárokon jártak leginkább a mieink, aztán ott adták-vették a hírt egymásnak, A disztriktus se igen szólt ellene, mert a pestis másutt is, az egész Kunságban pusztított. A törököt alig szenvedhettük el •— emlékeznek — már itt volt a másik csapás. Ez talán még jobban pusztított a városban, mint a hoszszas háborúságok. Ennyit tud a kunszentmiklósi népi emlékezet az 1739—40. évi pestisről. A hagyomány egyes mozzanatai szépen egybevágnak a közölt pestis-listából tett megállapításokkal. Anélkül, hogy a népi emlékezet adatait történelmi valóságoknak fognánk fel, egyrészt rá kell mutatnunk, hogy a kiváltságolt, életét jogi elkülönítés, szabályok szerint élő népcsoportok sajátságához híven, a szentmiklósiak is élénk történelmi tudattal bírnak és történetük folyamatait meglepő pontossággal regisztrálják. Másrészt mind a pestis-listából kiolvasható, mind a hagyományból nyert adatokat, ismereteket figyelembe kell vennünk a településtörténet, a népi gyógyászat, az ethnikai változás vizsgálatánál. Ügy érezzük, hogy a kunszentmiklósi pestisről megtudottak jó részt általánosíthatók és így felhasználhatók más települések XVIII. századi története, népélete jobb megismeréséhez is. 374