Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)
Mezősi K.: Kiskunfélegyháza településtörténete a XVIII. századi társadalma
5. A redempció terhe, — a közbirtokosság és a% irredemptusok Félegyháza első birtokos lakosai természetesen nem voltak tőkepénzesek, hogy a redempciót mindjárt és könnyen ki tudták volna fizetni. Vagyonukat jószágállományuk jelentette. Ezt azonban nem tehették pénzzé, mert szarvasmarháikra, lovaikra szükségük volt megélhetésük biztosítására, földjük megműveléséhez. A nehézségen úgy segítettek, hogy különböző helyeken kölcsönt vettek fel. A redempciót különben nem kellett egyszerre kifizetniök, a mielőbbi törlesztést azonban a kerületi vezetőség is szorgalmazta. A község lakossága az első évektől kezdve jelentős adósságokkal küzdött a redempció miatt. 1746-ban Jászberény városától vettek fel 1000 Ft kölcsönt; 1747-ben a kecskeméti piarista kollégium adott kölcsön 3650 Ft-ot. 1751-ben Sárközi Pál kecskeméti lakos 1500 Ft-ot, a következő évben pedig Kecskemét városa 1000 Ft-ot adott kölcsön. A felvett kölcsönök után a lakosoknak a törvényes 6% „interest", kamatot kellett fizetniök. Csak Almássy Pál főkapitány adott kölcsön olcsóbb kamatra, 5%-ra 1000 Ftot. A kölcsönvett összegek visszafizetéséért a község bírája, esküdtjei, tanácsa és az egész község kezeskedett. Három évvel a redempció vállalása után a központi pénztárba Félegyháza redempciója címén már 19 233 Ft és 27 krajcár folyt be. A gazdáknál azonban még tekintélyes restancia, hátralék: 9932 Ft és 27 krajcár állott fenn. A redempciónak tehát az első három évben több mint 2/3-ad részét kifizették. Ugyanekkor azonban a lakosoknak másoktól felvett kölcsönökből eredő tartozása 6648 Ft volt. 58 1750-ben a község lakosainak redempciótartozása még mindig 9950 Ft. A redempció kifizetését a jászkun területek legfelső vezetői központilag is irányították. 1753-ban, nyolc évvel a redempció után a nádor már elismerőleg állapította meg, hogy a redempcióból származó adósságnak „nagy része ki vagyon fizetve, és azt Mi nem csak helyben hagyjuk, hanem azon Helység Bírait, Lakossait méltó Dicsiretekre itillyük. Mennél nagyobb szorgalmatosságot azon adósságok ki fizetésében tettek." A nádor felhívta a jászkun kerületek főkapitányát, tegyen jelentést a még fennálló tartozásokról, hogy ezt azután ő is a királynénak jelent:: hesse. — „. . . az restans Helységeket pedig a Mi [ fő Kapitányunk, ne csak a kifizetésre szorgalmaztassa, ha nem a Puszták, és Hatarjai el vesztése alatt incse." A nádor egyúttal azt is megtiltotta, hogy a községek a redempció kifizetése után „hírünk, és Fölséges Asszonyunk kegyes akarattya nélkül" magukat újabb adósságokba verjék. A nádori irat Kun Péter karcagúj szállási bírót külön kiemelte, amiért „Dicsiretessen az Flelység adósságának ki fizetésében szorgalmaskodott." A nádor a főkapitányt felhívta: „mutasson módot, . . . miképpen lehessen Másoknak példájára meg jutalmazni." 59 A felsőbbség részéről tehát nem hiányzott sem a fenyegetés, sem a dicséret sem a jutalom kilátásba helyezése, csakhogy minden községet a redempció mielőbbi kifizetésére bírjanak. Természetes viszont, hogy a jászkun lakosság is a legnagyobb erőfeszítést tette tartozásának kifizetésére, mert nem akarta kockáztatni tönkremenését, pénzen megváltott kiváltságos helyzetének elvesztését. Az a sok panasz és siralom, amely a régi félegyházi lakosok számos írásában és a községi jegyzőkönyvekben olvasható, bizonyítja, hogy az első birtokos lakosok a redempció terhét csak nagy üggyel-bajjal tudták elviselni. Öt évvel a megtelepülés és három évvel a redempció után a község tanácsa azt állapította meg s hogy a félegyházi lakosok „még az Redemptionak Súllyával nagyon terhelve vannak, úgy hogy marháját sem mondhatja magáénak." 60 Községüket maguk is szánják, „Szegény Helységünk"-nek írják; az „ügyös bajos" dolgok intézése a tanácsot sok nehéz feladat elé állította. 61 A lakosok is magukat „S^eginy Compossessorok"nak mondták, midőn a kerületi kapitányi székhez Ferencszállása puszta felosztása ügyében folyamodtak: „lábaihoz borulunk, keserves ügyünket ,és bajunkat, a Tekintetes Kapitány szék előtt exsplicallyuk, s kérjük is alázatos s térgy fő hajtásokkal, hogy ezen dologban minden ki gondolható módot és intézkedést irgalmassan, és törvényessen el intézni ne légyen terhére, s mint szeginy igyefogyott Felegyházi Redi58 Uo. L. 27. cs. 2. 18. sz. 57 „Regulationes Suae Excellentes Palatini Ludovici de Battyán I. I. Distrixtibus Jazigum et Cumanorum sonantes. Anni 1753." 7. pont. —Kfházi Lt., Tanácsjegyzőkönyv I,64—69. 1. 60 Kiskunfélegyházi Lt. Tanácsjegyzőkönyv 1.16.1., 1748. febr. 14. 61 Uo. I. 27. 1«, 1749. ebr. 8. 360
