Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Mezősi K.: Kiskunfélegyháza településtörténete a XVIII. századi társadalma

clályozza, s érdemesnek ítélt szegényebb lakosait földhöz juttassa. Ezt látjuk a következő adatból: a város nótáriusa, Hampcl József megvette néhai Németh József jegyző özvegyének galambosi 1/2 sessió földjét. Ugyanekkor a saját ferencszállási fél sessióját Veréb Ferenc birtokosnak engedte át. Minthogy azonban Veréb Ferencnek már volt egy egész sessió földje, a tanács csak úgy egyezett bele Flampcl József 1/2 sessiójának átadásába, hogy Veréb a maga egész telkéből „fél sessiót más szűkölködő embereknek engedgye, amintis Szabó András Kis Bíránknak 1/4 rész, Szabó Ferencnek 1/8 és Jókai Andrásnak 1/8 föld a Tanács által ki szakasztatott s mirettetett."

55 A zsellérek, „ridegek", „tartózkodók" egy része azonban olyan lakos volt, akik az újonnan települt Félcgyháza helységet nem tekintették állandó lakhelyüknek. Ez az összeírásukból is kitűnik. A nevek mellett található bejegyzések szerint többen elszöktek közülük, beálltak katonának, vagy egyszerűen azt írták az eltűntről: „Tudgya Isten hova lett." Az olyan lakost, aki zavarta a község békéjét, botránkoztató életű vagy tolvaj volt, „kicsapták", proskribálták a helységből. Ha azonban az elítélt javulási szándékot mutatott, még földet is kilátásba helyeztek számára. Az egyik végzésben pl. ezt olvassuk: „Aradi Jánosnak nem tekéntvén előbbeni rossz tételit, sok könyörgésére Fielségünkben továbbis való lakása meg engedtetett, kert is pénzére adatik, ha tanálko^ik, de ezek után, ha csak egy tyúk tanálkoznék vagy más a ff éle ragadomány, azonnal proscribáltatik."

56 Ügy látszik azonban, már nem „tanálkozott" számára föld a négy puszta határában, mert nem került be a birtokos lakosok sorába. Száműzéssel büntettek azonban nemcsak szegény embereket, hanem a községalapítás első éveiben Félegyháza egyik bíróját is kitiltották nemcsak a községből, hanem az egész jászkun kerületből. Erről szól Félegyháza község első jegyzőkönyvének legelső bejegyzése 1746-ban. Lent járt ekkor Félegyházán Almási János főkapitány deputációja: Horváth András, a „Jász és Kun Districtusok Nótáriusa", Már Gergely kiskun kapitány, Nánási János kerületi „Assessor", vagyis bírósági ülnök és Zay Mátyás „Fiscalis Bíró". A bizottság ezt a határozatot hozta „deliberáltatott legh elsőbbenis: Minthogy Pál Mihály névő Helységh Bírája a N. Distriktusoknak végzését nem observálván annak nem is engedelmeskedvén, sőtt a maga népe közt sok egyenetlenséget, és lármázást szerzett, a Bíroságbúl le tetetett, és a Districtusokbúl proscribáltatott.""'

7 A bejegyzés szűkszavúsága miatt nem állapítható meg, hogy Pál Mihály bíró miben nem követte a kerületek utasításait, s a nép, a lakosság közt miféle „sok egyenetlenséget és lármázást s^yr^it." Л lakosság nyugtalansága azonban a deputáció ittléte alkalmával egész forradalmi fokra hágott. Aprotokollum ugyanis még ezt írja: „Sz. István Király napjára következendő Etzakának üdéin találkoztak olly lármázó lakosok, akik a Nemes Deputationak itt letelivel sem gondoltak a Vendég fogadóra nagy Lármázással és,Káromkodással reá rohantak, és annak ajtaját bé törvén, sőtt Députait Tiszt Uraiméknak tilalmazását meg vetvén a lármázástul meg nem szűntek." Ezért „Nemeilek. . . a Nemes Deputatio által érdemlett büntetéseket cl vették." A bizottság azonban az általa választott új bírónak és a tanácsnak még utasítást adott, hogy a „több Choriphausok is ki kerestessenek és meg büntettessenek." — Nyilvánvaló, hogy itt nem egyszerű korcsmai lármázásról van szó, hanem a kerületek tisztjeivel is szembehelyezkedő lakosság tömegesebb megmozdulásáról. Velük tartott a község száműzött bírája is, a megmozdulásnak azonkívül több vezetője, „chorifeusa" volt, akiket még nem tudtak megbüntetni. A vendéglőre való éjszakai erőszakos rátörés éppen akkor, midőn a kerületektek tiszti küldöttsége is jelen volt, inkább elégedetlenségnek, mint duhaj megnyilvánulásnak tűnik fel. Ilyen a birtokszerzés és a redempcióval járó terhek kivetése, a földek elosztása idején könnyen adódhatott. Pál Mihály letett bírót, aki Fényszaru községből jött, az 1745. évi összeírásban birtoktalan lakosnak tüntették fel, a helyére tett Ficsúr Pál pedig egész telkes birtokos. Lehetséges, hogy a nép köpött támadt „sok egyenetlenség és lármá^ás" a jobbmúdó és a szegényebb rcdemptus lakosok közötti ellentétből származott. Mindjárt az első években bekövetkezett nagyarányú kitelepülés, hogy az 1745-ben összeírt lakosoknak több mint 1/3-ad része a későbbi birtoknyilvántartásban már nem szerepel, arra mutat, hogy a redempció és az új községalapítás nem mindenki számára jelentette a boldogulás kezdetét. •'•"> Uo. I. 166. 1., 1760. dec. 6. 56 Uo. I. 16. 1., 1748. febr. 10. 57 Uo. I. 1. 1. 358