Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Mezősi K.: Kiskunfélegyháza településtörténete a XVIII. századi társadalma

bérletbe adta lakosainak, gazdáinak. A kecskeméti levéltárban részletes összeírás van arról is, hogy az egyes pusztákat hány szállásra osztották fel, az egyes gazdák közül bérlet címén ki és mennyit fizetett be. A kimutatás az 1703-ban kibérelt puszták árendáját tünteti fel, de csak 1711-ben, az elmaradt haszonbér beszedésével kapcsolatban készült. 14 F elegy háza pusztán 1703-ban a kecskeméti gazdák­nak 12 szállásuk volt. Mindegyiknek 10 Ft volt a bére, így az egész pusztáért összesen 120 Ft-ot fizet­tek. Galambost 8 szállásra osztották fel. Egy-egy szállás bérösszege 12 Ft volt, összesen tehát 96 Ft. Kisszállása puszta 6 szállásáért is 10—10 Ft-ot fizettek, összesen 60 Ft-ot. Egy-egy szállást azonban 2—4 gazda is használt, a bérét közösen fizették. Jakabszállása 11 szállásának bérösszege 20-tól 40 forintig változott. Itt tehát lényegesen nagyobb egy­egy szállás árendája. A puszta teljes bérösszege 280, Ft-ra rúgott. Kecskeméthez ez a puszta esett leg­közelebb. Ferencszállásán pl. a következő 6 szállás volt : Keresztes Jánosnak több társával együtt 1 telelő, 1 nyaraló. Kiss Istvánnak több társával együtt 1 telelő, 1 nyaraló. Hagyó Mihálynak több társával együtt 1 telelő 1 nyaraló. Szabó Györgynek 1 telelője és 1 nyaralója. id. és ifj. Kalocsa Istvánnak 1 telelője és 1 nyaraló­ja. Bedé Mihálynak és Nagy Istvánnak 1 telelője és 1 nyaralója. Ferencszállása puszta mindegyik szállásának bér­összege 16 Ft volt, így az egész pusztáé 96 Ft. A Német Lovagrend a Kiskunság jövedelmének kezelését gazdasági felügyelővel intéztette. Kecskemét küldöttei 1703. január 26-án Leistner Tóbiás fel­ügyelőnek ki is fizették a 15 puszta bérösszegét, 3300 Ft-ot. 1703. április 25-én Kecskemét megbízottai Jász­berényben évi 3500 Ft-ért vették bérbe a következő 15 kiskun pusztát : Felső- és Alsócsengele, Szánk, Szent­4. Heinbucker v. Bikkesi rézmetszete a XVIII— XIX. század fordulójáról 4. Kupferstich von Heinbucker oder Bikkesi aus der Jahrhun­dertwende des XVIII.XIX Jh. 4. Гравюра на меди Хейнбукера фон Викешши. Рубеж XVIII—XIX века. lászló, Mórcigát, Orgovány, Kisszállása, Verem­szállása, Galambos, Majsa, Pálka, Felegyhá%a> Matkó­Kerekegyháza, Jakabszállása és Bene pusztát (az itt levő erdőcske kivételével). A pusztákat Kageneich Henrik, A Német Lovagrend mestere, a Jászság és mindkét Kunság adminisztrátora adta bérbe. Kecske­métnek a bérösszeget 1704. évi január 1-én kellett — illetőleg kellett volna — megfizetnie. Időközben ugyanis megindult a Rákóczi -szabadság­harc. Ez alaposan megzavarta a Német Lovagrendet a Jászkunság birtoklásában, jövedelmei élvezetében, sőt végeredményében arra kényszerítette, hogy a kerületek megtartásáról is lemondjon. 3. Az autonómia átmeneti visszaállítása a Rákóczi-szabadságharc idején Azoknak a sérelmeknek a sorozatában, amelyeket a bécsi önkényes kormányzat a töröktől visszafoglalt területek gazdasági kizsákmányolása terén elkövetett, az egyik legkirívóbb eset a Jászkunság eladása volt. A Rákóczi szabadságharcában kirobbanó elkeseredés a törvénytelen intézkedéseket nyomban elsöpörte, így természetesen a Jászkunság új földesurait is elűzte, a jászok és kunok korábbi kiváltságos helyzetét vissza­állította. A kun puszták bérletével kapcsolatban ennek az lett a következménye, hogy a kecskemétieknek ismét a jászok és kunok magyar elöljáróitól kellett kibérelniök a pusztákat. Már 1705-ben Vay Ádám, a „Nemes Jászság és Kunság Fő Kapitánya" adta árendába Kecske­métnek a puszták egy részét. A puszták bérbeadásáról maga, sajátkezűleg állított ki pecsétes leveleket, Kecskeméten keltezve. 16 Ekkor Benét 10, Kerekegyházát 25, Orgoványt 30, Pákát pedig 45 ezüst tallérért bérel­i 5 Az összeírás címe: „Anno 1703 Kecskemét Városa Lakosai által az Méltóságos Teutonicus Ordótul kibéflett Kun Pusztákral azokat Szállások, Telelők, és Nyaralók szerint bíró gazdákrul és ugyan azon Esztendőre tartozandó Arendális Pcrceptiojárul): melyet midőn akkori esztendő­ben kiszettek, ismét vissza osztottak, azért ezen mostan folyó 1711 dik Esztendőben kell beszedni:) íratott Lajst­rom." 16 Levelei 1705. május 15-én keltek. — Kecskeméti All. Lt. uo. 341

Next

/
Oldalképek
Tartalom