Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Mezősi K.: Kiskunfélegyháza településtörténete a XVIII. századi társadalma

megtelepüléséig a mai félegyházi földeket, mint még kiskun pusztákat, Kecskemét városa és kecskeméti gardák bérelték. Kiskunfélegyháza határa a XVIII. század közepén a következő kiskun pusztákból alakult ki : Félegyháza, Ferenc szállás a, Galambos, egy tagban levő puszták egész területéből, a hozzájuk csatlakozó Kisszállása puszta feléből és a különálló Csólyos pusztából. Ezekhez később még Páka puszta és Jakabszállása puszta 14 része csatlakozott. Л török kiűzése után mindezek a puszták több más kiskun pusztával együtt állandóan vagy rövidebbhosszabb ideig Kecskemét bérletében voltak. Napjainkban Kiskunfélegyháza határa a róla leszakadt három önálló község területével megfogyatkozott: külön községgé szerveződött Ferencszállása puszta déli része Petöfis^állás néven, a kiskunfélegyházi Jakabszállás a szomszédos Majsajakab pusztával együtt Kunszállás községgé alakult, Csólyos pedig a szomszédos Pálos pusztával egyesülve alkot új községet. Kisszállása puszta másik feléből már korábban Gátér község keletkezett. A kecskeméti levéltár összeírásai, feljegyzései Kiskunfélegyháza pusztáinak bérletéről és sorsáról a következőket adják tudtunkra: /. A török kiűzését követő évek Kecskemét város „Beőcsülletes Bírája egynehány Tanátsbéli Uraimmal edgyütt" 1690-ben már felkereste Pesten a jászok és kunok alkapitányát, hogy tőle a szomszédos kiskun pusztákat kibérelje. Budáról és az ország nagy részéből ekkorra már kiűzték a törököt, de a déli részeken még folytak a harcok. Ezek csak az 1699-ben megkötött karlócai békével értek véget. A vicekapitány Só'tér Ferenc volt. A főkapitány, a nádor helyett tehát ő intézte a jász és két kun kerület ügyeit. Kecskemét küldöttei azt kérték tőle, hogy Bene, Kerekegyháza, Matkó, Jakabszállása, Galambos, Páka, Félegyháza, Ferencszállása, Kisszállása és Orgovány kun pusztákat adja ,,az Város hasznára, hogy az sok szegénységben tudhasson hol zántanyi, és vetnyi." Az alkapitány adjon „szabadságot, hogy most reájok mehessen az sok Szegény Ember." Sőtér Ferenc vicekapitány 1690. márc. 20-án Pesten kiállított levelében megengedte, hogy még az elkövetkező Szt. György nap (ápr. 24.) előtt a kecskemétiek a fenti 10 pusztát használatba vegyék. Az alkapitány levele szerint: „mingyárt minniáan reá mehetnek szántanyi Kecskeméthi Lakos Uraim közül valakiket az Beőcsülletes Bíró és Tanáts Uraim reájok bocsátanak." A bíró és tanács tartoznak Szt. György nap előtt „az szokott igaz Arendajokat létenny, és megh füzetny."

1 A „szokott igaz Arenda" kifejezés azt bizonyítja, hogy a kecskemétiek a fenti pusztákat már előbb is haszonbérelték. Ok használták a közeli kiskun pusztákat a török hódoltság idején is. A puszták nagy részén állattartás folyt, de 1690-ben a kecskemétiek már azt hangoztatják, hogy a sok szegény embernek szántás-vetés céljára van szüksége a kiskun pusztákra. Ez azonban még csak kismértékű lehetett. A puszták fő rendeltetése az állattartás, legeltetés maradt. A bíró és Kecskemét város tanácsa, mint a kun puszták főbérlője, a puszták egyes részeit azután kecskeméti gazdáknak adta árendába. A gazdálkodás a török magyarországi uralmának megtörése idején még nagy bizonytalanság közt történt, nagy kockázattal járt, hisz a hadviselés minden évben megújult. A pusztákért fizetett bérösszeg is ekkor még igen alacsony. A kun puszták bérletére vonatkozólag az 1690-es évekből a kecskeméti levéltárban mind több adatot, nyugtákat találunk. Ezek az árenda összegéről is tájékoztatnak. A nyugtákat a haszonbér felvételéről szintén Sőtér Ferenc vicekapitány állította ki. így: 1692-ben nyugtatta, hogy Demeter Márton kecskeméti lakos Galambos puszta egy évi bére fejében 4 aranyat megfizetett, „. . . éljék azért Isten áldásával békével eő kegyelmek az megh írt Pusztát." A kun pusztákat ebben az időben „Méltóságos Palatinus Urunk eő Herczegsége Kun Pusztái"-nak is írják. Ez azonban nem azt jelentette, hogy a nádor — ekkor Esterházy Pál herceg — a kun puszták földesura, valóságos birtokosa volt. A Kunság lakosai betelepülésük, a XIII. század óta kiváltságot élveztek, nem tartoztak a vármegyék hatósága alá, főbírájuk a nádor volt. Legfőbb urukba, a nádorba vetett bizodalmuk elismerése volt csupán, hogy földjeiket is a nádor pusztáinak írták. Egyébként a Kunság lakosai nem ismertek el maguk fölött semmiféle földesurat s amikor a bécsi kormány önkényes intézkedéssel a török kiűzése után a Jászságot, Nagy- és Kiskunságot is eladta, e jogsértés ellen nemcsak a jászkun lakosság tiltakozott és folytatott ellenállást, szívós 1 Kecskeméti Áll. Lt. Kunsági Puszták 1690—1750. с iratköteg. 332