Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Égető M.: A szőlőművelés átalakulása a századfordulón a Solt-Vidéken

zik szőlejüket, azt tartják, hogy elszaggatja a gyökereket. Л jobb parti községekben egyedül Pakson terjedt el nagyobb mértékben az ekével való fedés. Nyitó ekét és kapáló ekét vidékünkön a paraszti szőlőkben soha nem használtak. A fogatos müvelésnek gyakori akadálya a keskeny sortávolság. Legalább 80 cm-nek kell lenni ahhoz a sorköznek, hogy a ló el tudjon menni. Ez a távolság pedig gyakran hiányzik még a századfordulón ültetett szőlőknél is. A kézitechnika azért maradhatott meg mindvégig szölleinkben, mert a kisbirtokosok vagy éppen zsellérek apró parcelláiról lévén szó, ezek megművelése nem jelentett nagy nehézséget. Ugyanakkor a széles, földtelen napszámosréteg mindenkor elegendő, olcsó kézierőt biztosított a nagybirtokokhoz tartozó több holdas szőlőterületek műveléséhez. Izsákon, Fülöpszálláson és Szabadszálláson azonban, ahol a paraszti birtokokon is nagyarányú piacratermelés kezdődött, a takarást már az első világháború idején is rendszeresen ekével végezték. E célra többnyire a rendes szántóekét használták, csak a szarvakat hozták közelebb egymáshoz. A harmincas évektől e területen nagyrészt a nyitást is ekével végezték. Csak a tőkefejek kibontásához használnak kapát. Ez azonban már nem a régi nyitókapa, hanem egy rövidebb, szélesebb szerszám, amit régi nagykapából alakítanak át. (5. kép. d.) A borkészítés technológiájában a századfordulón nem következett be olyan lényeges, minőségi változás, mint a szőlő művelése tekintetében. A századforduló idején is tovább folytatódott az egész XIX. századot jellemző, ízlésváltozással kapcsolatos átalakulás. Erre az időre a vörösbor tulajdonképpen teljesen kiszorult. A bor törkölyön tartása lecsökkent 1-4 napra. A készített borok legnagyobb része siller (fuks^os) volt. Csak azért nem fehéredett ki teljesen, mert az erősen kevert, és a Solt-vidék kivételével túlnyomó többséget képviselő Kádárka nem ad teljesen fehér bort. Jól szemlélteti az ízlésváltozás eredményét, hogy 60—70 év körüli korosztály is csak a fehér és siller bort tartja jó italnak. A régiek törkölyön forrt borát már csak lenéző mosolygással emlegetik. A múlt századi bortermelés másik jellemző vonását, a mennyiségre törekvést a filoxéra-vész nagymértékben felfokozta. Míg a század közepén a szakírók erősen kárhoztatták a mennyiségi termelést, addig a század végén már a szakemberek is kénytelenek elismerni, hogy az adott helyzet nem nyújt más lehetőséget. A századforduló egyik kiváló ampelográfusa így nyilatkozott: „Amint pl. a gyapjútermelésben is napjainkban a mennyiség és minőség oly összeegyeztetése vált a calculus okáért szükségessé, mely kizárólagosan finom és mennyiségileg kevés hozamú juhfajok tenyésztését mindinkább elejteni tartja szükségesnek: így kell napjainkban megalkudnunk a szőlőművelés terén is azon iránnyal, mely a quantitásra, a nagy hozamra fekteti a fősúlyt s e mellett megelégszik a közép qualitással és így találja meg legjobban jövedelmét. Ezen irány elfogadását sürgeti napjainkban a phyllokszera pusztítása által okozott borhiány és az asztali borok aránytalan drága ára is. Meggyőződésünk szerint az gazdálkodik helyesen, aki a mennyiséget és ezzel egyúttal a közép minőséget fogja tudni egyesíteni. Az egykor keresett finom fajborok kereslete rohamosan száll alá s habár a kitűnőségeknek gyéren mindig akad tisztelője, nem igen lehet ezeket értékesíteni, hogy a jövedelem a quantitás mellett elért jövedelem mellett mindenkor és biztosan megállhasson."

51 A bekövetkezett változások elsősorban a mennyiségi növekedés eredményei, s így ott érvényesülnek elsősorban, ahol nagyarányú borárutermelés kezdődött. Az eszközanyag alkalmazkodott az új homoki szőlőkben termett nagy mennyiségű termés feldolgozásához. Ez kezdetben gyakran átmeneti megoldásokat eredményezett, mivel az ipar természetszerűleg nem tudta azonnal kielégíteni a szükségleteket. A piac igényeihez való alkalmazkodás és a gyári eszközök elterjedése után bizonyos fajta egységesedés következett be a borkészítésben, ami elmosta a korábbi táji különbségeket. A szüret eszközei között megjelent egy területünkön addig ismeretlen edény, a puttony. (10. kép). Mint minden újítást, ezt is a nagybirtokon látták először a parasztok. Dömsödön a húszholdas Horvát-féle szőlőben használták először, Solton gr. Nemes Vince negyven holdas birtokán, Apostagon és Dunavecsén a zsidó birtokosoknál, Dunapatajon a Lőwinger-féle szőlőben. Használata hamarosan elterjedt a nagyobb (3-5 holdas) paraszti szőlőbirtokokon, de a dunamenti részeken napjainkig sem lett általánossá. A csöbör kiszorulása óta kétfüles vesszőkosarakban viszik a szőlőt a kocsihoz. A feldolgozás kisebb szőlőterület esetén továbbra is a háznál történt. A századfordulón szokásba jött, nagyobb szőlőterület esetén a lugzót, hordókat kivit51 MOLNÁR István 1897:79. 150