Horváth Attila – Solymos Ede szerk.: Cumania 2. Ethnographia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1974)

Égető M.: A szőlőművelés átalakulása a századfordulón a Solt-Vidéken

Л kilencvenes évek vége felé általánossá vált a kétszeri permetezés. Először Péter-Pál napja előtt egy héttel, másodszor pedig rá két hétre. Ez akkor elegendő is volt. Néhány hagyományhoz nagyon ragaszkodó öregembert minden faluban számon tartanak, akik életük végéig nem voltak hajlandók permetezni. Dabon egy Nyári István nevű embert emlegetnek, aki azt mondogatta, azért nem permetez, nehogy hozzászoktassa a szöllejét. Az első világháború előtti időben már általánossá vált a gépi permetezés. Л 200—300 négyszögöles szőlőkben azonban napjainkig használatos a söprű es a vödör. Л permetezés általánossá válásához fűződik a kutak megjelenése a szőlőkben. Eddig nem volt szükség vízre. Л kutakat általában négy-öt szomszédos gazda fúratta. Az öregszőlőkben, amelyek általában magasabb fekvésück, mindenütt kerekes kutakat építettek. („Láncoskút"). Л homoki ültetvényekben gémeskutakat használtak. A kutak mellett hamarosan megjelentek a permedé készítésére szolgáló cementkádak. c) I Js^tharmat Nagyjából egyidőben lépett fel a peronoszpórával. A védekezés rézkénporral való beporzással történt. Paraszti szóhasználatban ezt is permezetésnek nevezik. A kettő között van is némi hasonlóság. Az eljárás alkalmazását megkönnyítették a permetezésnél szerzett tapasztalatok. A művelethez szükséges fujtató-szerű beporzó készülék megtalálható minden szőlősgazda szerszámanyaga között. Alkalmazására ritkán kerül sor, mert a fcjművelésű, homoki szőlőkben nem jelentkezett nagyobb mértékben ez a betegség. 2. A RACIONALIZÁLÁS EREDMÉNYEKÉPPEN ALKALMAZOTT ESZKÖZÖK ÉS ELJÁRÁSOK a) Ültetés Az újfajta vesszők ültetése sokkal több gondot kívánt, mint a régi, szívós vesszejű szőlőké. A rigolírozás a század végén már nem számított új gondolatnak, mégis nehezen terjedt. Galgóczj Károly*

1 1854ben arról panaszkodott, hogy sokan nem látják be a forgatás fontosságát, de negyven év multán sem sokkal jobb a helyzet.

42 Pedig a kilencvenes években széleskörű propagandát fejtettek ki a rigolírozás érdekében. Az idegenkedés oka nemcsak a hagyományhoz való ragaszkodás volt : ,,A nagyapám is igy ütette, mégis milyen szplleje lett!'''' — Nem csekély mértékben közrejátszott az is, hogy a rigolirozás tetemesen megemelte a telepítési költségeket. Helyette sokszor csak egy ásónyom mélyen fordították meg a földet. Jobb minőségű talajmunka volt, mint a szántás, mégis kevésbé volt munkaigényes — tehát költséges —• mint a rigolírozás. Az eljárást községeinkben a hetvenes évektől gyakorolták. Ugyancsak áthidaló megoldásként alkalmazták az 1890-es evektől az árok után való ültetést. Ennek egyszerűbb formáját szemléletesen mondta el egy dabi adatközlő: „1888—89-be ü'tettünk először s-^öllöt a dabi határban. Mink is ütettünk a% apámmal. Jól emléks^ek rá, hogy rozsot vágtunk le rolla abba a% évbe. Tállóba űtettük a s^ölló't. Zsinórt húztunk ki, ásóval jó mély árkot ástunk mellette. A% árokba belétettük a vesszőt, ráhágtunk a végire, a^Ján betemettük. A vesszők másfél sukra vótak, a sorok meg két sukra. Amikó egy árkot beutet tünk, akkó ástuk mellette a következőt" A növény szempontjából ez az ültetési mód megfelelő volt, mert elérték, hogy a vessző töve köré termőréteg kerüljön, nem úgy, mint a szántásnál, ahol csak megkeverték a felső talajréteget. A letaposással biztosították, hogy szorosan álljon a veszsző. Teljesítmény szempontjából azonban nem volt gazdaságos, mert a munka nem volt folyamatos. Egy árok kiásása, vesszők elhelyezése, betaposás, újabb árok kiásása: szakaszos, háládatlan munka volt.

43 Átmenetlieg e módszert a Solt-vidéken mindenütt alkalmazták, de Fülöpszálláson, Szabadszálláson, Kunszentmiklóson is. Kevésbé volt viszont ismert az eljárás a Duna túlsó partján. Ott a rigolírozás általánossá válásáig megmaradtak a mélyszántás mellett. (Dunaföldvár, Bölcske, Paks.) A századfordulón a jobb talajelőkészítés érdekében a sima árok-ásást gyakran szántással is kombinálták. Ősszel megszántották a beültetésre kijelölt földterületet. (A szántást, majd később a forgatást 41 GALGÓCZY Károly 1855:62. 42 Szántóvetők Lapja 1891:10 43 A parasztgazdák, akik valaha így ültettek, úgy emlékeznek vissza, hogy ,,igen késedelmes vót". Csak akkor tartották érdemesnek az árok után ültetést, ha gyökeres vesszőt telepítettek. 142