Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)
László Gy.: Fettich Nándor emlékezete
FETTICH NÁNDOR EMLÉKEZETE 1900—1971 Fettich Nándor halálával a magyar régészetnek egyik emlékezetes egyénisége távozott közülünk. Robbanásig feszülő, soha nem lankadó energiával dolgozott. Jellemző erre a lebirhatatlan munkaerőre, hogy harmincas éveiben súlyos orbáncban feküdt, de közben könyvét diktálta a ga^csinovói szkita leletről. Sokoldalú ember volt, érdeklődése és munkássága széles területeket pásztázott végig. A 20-as évek végén — még fiatal ember, volt de már megírta a „Bronzeguss und Nomadenkunst"-ot — Josef Strzygowski, akinek Fettich Nándor sokat köszönhetett, mert ő nyitotta rá szemét az eurázsiai távlatokra, egyszer azt mondta neki : „Ön azért olyan kitűnő régész, mert kitűnő muzsikus" Valóban: sokirányú munkássága át-és átjárta egymást s ez adott neki széles áttekintést és biztonságot. Munkásságának műveinek gazdag bibliograhpiája állít emléket. Idegen nyelvű munkáiban, a fordításokban is mindig ragaszkodott a Nándor név magyar alakjához és büszkén mutogatta nagyapja fényképét, aki magyar kisnemesi viseletben állt a fotográfus elé. Azt a pannóniai magyarságot szerette, amelynek műveltségét áthatotta az antik szellem. Rátarti volt szombathelyi neveltetésére. Szinte görcsös ragaszkodással szerette a Nemzeti Múzeumot és élete nagy kitüntetésének érezte, hogy ott dolgozhatott. Hívták többször is egyetemi katedrára, de nem ment, számára a Nemzeti Múzeum volt a magyar műveltség fellegvára Klasszika filológusnak indult — ezt is végezte az * Fettich Nándor a 30-as évek elején megyénk számos lelőhelyén végzett ásatásokat, így nevéhez fűződik a bócsai avar fejedelmi lelet összegyűjtése, Kecel—Kiskőrös—Solt határában avar-, Balotaszálláson, Tiszakécskén, Halomszálláson, stb. honfoglaláskori temetők, illetve sírok feltárása. A népvándorláskor művészetével foglalkozó nagy munkáiban számos megyénkből származó leletet ismertetett, utolsó éveiben pedig a bajai ezüstművesek eszközanyaga és a népviselet jellegzetes ékszerei, a „lázsiások" viselésének szokása foglalkoztatta. (A szerk.) egyetemen, élete végéig eredetiben olvasta a klasszikusokat — és az volt a vágya, hogy a népvándorláskori régészetet is olyan exakt tudománnyá fejlessze, mint amilyen a klasszika filológia. Ennek érdekében sok olyan kezdeményezését valósította meg, amelyről fiataljaink már nem is tudják, hogy tőle tanulták. Kezdte az alapvetésnél: az anyagközlés módszerének kidolgozásánál. Pontos, a formai leíráson túlmenő közlést adott s már már elérte az elérhetetlent: hogy leírásai, a tárgyról adott fényképekkel és rajzokkal együtt pótolták az eredetit. Ehhez tartozott az is, hogy küzdött a tárgyak fényképeinek körülnyírása, térbeliségüktől való megfosztása ellen. Ezt szolgálták remek elemző rajzai is, amelyek mind a mai napig utói xiem ért példák (például éppen a garcsinovói leletről, vagy a permi bronzokról készült remek rajzai). Ide tartozik még az az újítása is, hogy a fontosabb tárgyaknál a technikai leírásokat, a hátlapról, oldallapokról készült fényképekkel kísérte. Azonban egy bizonyos fokon túl érezte, hogy nem elég az egykori ötvösök munkamenetével csak a filológus szemével foglalkozni : meg kell tanulni magát a mesterséget is. A fiital Fettich Nádornak számos példamutató, maradandó régészeti munkát köszönhetünk. így például a II. szilágysomlyói kincs leírása, párhuzamainak a formai hasonlatosságokon messze túlmutató felsorakoztatása, a kincs időrendjének kidolgozása) (a kopásnyomok segítségülhívásával) stb.stb. a régészeti módszer „magasiskoláját" mutatja. Tovább finomította az időrend kérdéseit is. Ő vetette fel először élesen s vonta le minden következtetését a kettős keltezésnek: azaz, hogy a tárgy esetleg évtizedekkel korábban készülhetett (erre vallhat pl. erős kopottsága viseltsége) mintsem, hogy sírbakerült. Ezt a látszólag jelentéktelen mozzanatot néha nagy eredménnyel alkalmazta történeti-régészeti kérdésekben. Például a benepusztai honfoglaláskori sír kettős időrendjével 231
