Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)

Gedai I.: A kiskunfélegyházi X. századi sírlelet érmei

kábban arab dirhem és néha bizánci pénz.

5 A nyugateurópai hadjáratokban zsákmányolt pénz övveretnek, lószerszámnak lett dísze, gazdájának trófeája: a mai történetkutatásnak pedig forrásanyaga. Az eddigi kutatás is tudomásul vette az idegen pénzeket, számolt létükkel, de koránt sem használta ki az összes lehetőségeket. A kiskunfélegyházi harcos sírjában paviai, milanói, tolousei és brioudei veretek voltak. Ez gyakorlatilag azt jelentheti, hogy ez a lovas egy, vagy több olyan hadjáratban vett részt, amely Észak-Itália és Dél-Franciaország ellen irányult. Ha az érmek síron belüli elhelyezkedését nézzük, akkor azt láthatjuk, hogy a legtöbb veret a lószerszámról származik, mégpedig — a sírlap szerint — a négy verdéből származó dénárok a különböző használati tárgyakon nem különülnek el egymástól; vagyis — feltételezhetően — egyszerre erősítették a szíjjakra, ami egy hadjárat zsákmányát jelenti. Elvileg ugyan elképzelhető lenne több azonos útvonalú hadjáratban való részvétel, ezt azonban az alábbiak kizárttá teszik. Ugyanis a verdehelyek egy Lombardia (Pavia, Milano) — Délkelet-Franciaország (Toulouse, Brioude) elleni hadjáratot bizonyítanak. Lombardiát a honfoglalók többször ''s végigsarcolták, az említett francia területen azonban csak egyszer fordultak meg. Vajay Szabolcs kitűnő összeállítása

6 és forrásfeldolgozása szerint a magyarok 924-ben Lombardiából Burgundia és Provence határán a Rhone-ig törtek, ott délre fordultak és a tengerpart mentén a Pireneusokig hatoltak. Onnar észak felé fordulva Toulouset érintve Auvergnebe vonultak és onnan tértek vissza. Véleményünk szeűnt ez az egyetlen olyan hadjárat, amit ezekkel az érmekkel kapcsolatban lehet és kell hozni ; bátran kijelenthetjük, hogy a kiskunfélegyházi harcos résztvett az említett 924-es hadjáratban, az ott zsákmányolt pénzeket erősítette felszerelésére. A pontosan meghatározható és uralkodóhoz köthető érmek időpontja is az említetteket erősítik meg. I. Berengártól, tehát 924 előttről 6 db dénár van a leleletben, Eudes és Vastag Károly 8 db toulousei vereté ugyancsak korábbi; Guillaume denárairól (22 db) csupán azt tudjuk, hogy X. századiak, Rudolf— 4 db dénár van tőle a leletben — uralkodási idejébe pedig éppen beleesik. A lelet numizmatikai szempontból sem érdektelen, két éremtípus kormeghatározásához visz közelebb bennünket. Az irodalom Guillaume pénzeiről csupán azt írja, hogy X. századiak. Természetesen lehet, hogy e típust hosszú időn keresztül verték, de bizonyos, hogy 924 előtt már forgalomban voltak. Guillaume denárai kivétel nélkül kopottak, s ez a kopás nem a zsákmányszerzés után következett be, mert a többi hasonló használatban volt érem sokkal kevésbbé kopott. Ez azt jelenti, hogy ezek a brioudei dénárok 924 előtt már hosszú időn keresztül forgalomban voltak s ekkor már nem verték őket, mert különben elképzelhetetlen hogy 22 darab között ne lett volna legalább néhány újabb emisszióból származó — élesebb rajzolatú — példány. A másik érdekelt éremtípus Rudolf paviai denára, amennyiben ennél is megállapítható, hogy a CNI 2-t. 922—924 között verték. Természetesen nincs kizárva a típus 924 utáni verése sem, de az ezelőtti forgalma bizonyított. A kiskunfélegyházi sírlelettel kapcsolatban tett megállapításokhoz hasonló megfigyelésekre ritkán van lehetőség. Elsődleges feltétel ugyanis, hogy olyan területről származó véreteket tartalmazzon e lelet, ahol a honfoglaló magyarok csak egy, vagy két — de inkább egy — esetben fordultak meg. Kiskunfélegyházán ilyen eset van, az érmek a 924-es hadjárat közvetlen tárgyi bizonyítékai. 5 A népvándor láskor i ér emieleteket Huszár L. gyűjtötte össze : Das Münzmaterial in den Funden der Völkerwanderungszeit im mittleren Donaubecken. Acta Archaeologica 5. (1955) 61—109; majdaz újabbakkal Bálint Cs. egészítette ki : Honfoglaláskori sírok Szeged- Öthalmon. A Móra Ferenc Múzeum Evkönyve. 1968. 70. 59. jegyz. 6 Vajay, Sz. : Der Eintritt des ungarischen Stämmebundes in die europäische Geschichte. (862—933) Mainz, 1968. 171