Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)

S. Bökönyi: Őstulok (Bos primigenius Boj) leletek az Őrjeg tőzeglápjaiban

BÖKÖNYI SÁNDOR ŐSTULOK (BOS PRIMIGENIUS BOJ.) LELETEK AZ Ő RJ EG TŐZEG-LÁPJAIBAN Az Örjeg lefutását kísérő tőzegmocsarakból, három Bács-Kiskun megyei lelőhelyről (Szabadszállás— Tőzegtelep, Kecel—Rózsaberki dűlő és Kecel— Tőzegtelep) az utóbbi években igen gazdag őstulok leletanyag került elő. Az első lelőhelyről 216 őstulokcsont (14 egyedből), a másodikról egy teljes váz, a harmadikról pedig 6 maradvány (legalább 4 egyedből) került begyűjtésre. A leletek a Magyar Nemzeti Múzeumban, a kecskeméti Katona József Múzeumban ill. a keceli Arany János iskolában kerültek megőrzésre. A csontmaradványokkal együtt hozzájuk kapcsolható régészeti leletek nem kerültek elő, korhatározásuknál így a szabadszállási lelőhelyen gyűjtött tőzegminták pollenanalízise szolgált támpontul. Ezt a vizsgálatot Dr. Miháltz I.-né végezte (1. táblázat az angol szövegben) s eredményei alapján az őstulok maradványok a holocén legkezdetére (mezolitikum v. korai neolitikum) helyezhetők. Ugyanerre mutat az első és harmadik lelőhelyen a velük együtt előkerült fauna is. A három őrjegi lelőhelyről előkerült őstulok csontanyag az egyik legjobb a világon maga nemében. Miután a csontok nem településekről előkerült ételmaradékok, hanem a mocsarakba fulladt állatok maradványai, megtartási állapotuk igen jó. Az anyagban egy teljes csontváz (koponyával együtt), két további teljes koponya, három nagyobb koponyarészlet szarvcsapokkal, öt teljes szarvcsap, számos töredékes szarvcsap és egész sor ép végtagcsont fordul elő. Éppen ezért az anyag igen alkalmas az őstulokról, házi szarvasmarhánk e vad őséről alkotott ismereteink bővítésére, elsősorban koponyatani szempontból, de ezen túl a faj nagyságvariációjára, a testarányokra és a házimarhától való elkülönítésre vonatkozóan is. Koponyatani szempontból az egész populáció eléggé egységesnek mondható: valamennyi koponya és vizsgálható koponyarészlet az európai őstulok koponyájának tipikus jellemvonásait mutatja. A koponyák nagyok, vaskos csontokkal, egyenes fejéllel, széles, lapos vagy vájt homlokkal (melyen néha alig kiemelkedő szagittális taraj van), csőszerű orbitákkal és konkáv nyakszirti tájékkal, nagy, hosszú szarvcsapokkal. Valamennyi szarvcsap nagy és igen hosszú. Közülük ötnek legnagyobb hossza meghaladja a 700 mm-t, ami ritkaságnak számít holocén őstulkoknál, egy hatodik, melynek vége hiányzik, elérhette a 800 mm-t, mely így az egyik leghosszabb holocén őstulok szarvcsap, melyet valaha is közöltek. Főként hosszúságukban különböznek Közép- és Délkelet-Európa hegyvidékeinek őstulkai szarvaitól, mely utóbbiak általában jóval rövidebbek, egyúttal valamivel gyengébbek is. Alakjukban elég variábilisak, s a variáció két végpontja a közép-európai őstulkok előbbre hajló és zártabb szarvformája illetve a délkelet-európai őstulkok inkább felfelé álló, nyitottabb szarvalakulása. Az Őrjeg őstulkai a hazai korai holocénbeli nagyságvariációjának felső felében helyezkednek el. Átlagos marmagasságuk (1507,3 mm a metacarpusok, 1539,7 mm a metatarsüsok hossza alapján kiszámítva) 2—3 cm-rel nagyobb a hazai őstulkok átlagánál. Ezzel van kapcsolatban az is, hogy csontméreteik 34 esetből 17-ben meghaladják a hazai őstulokcsontok megfelelő mérete variációjának felső határát. Másrészről ebben az anyagban fordultak elő hazánkban először teljes hosszukban megmaradt scapulák, humerusok, radiusok és tibiák, így e csontok hosszméretének variációját illetően most kapunk először támpontokat. 55