Horváth Attila – H. Tóth Elvira szerk.: Cumania 1. Archeologia (Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Közleményei, Kecskemét, 1972)

H. Tóth E.: Régészeti kutatások Bács-Kiskun megyében 1960–1971

S%alks%entmárton—Csabony (Dunavecsei Járás). Szabadszállás- -Aranyegyháza (Dunavecsei Járás). A Duna-parti erdőben gödör ásáskor bronzkori sírok kerültek elő. Horváth Attila S%alks%entmârton—Homok (Dunavecsei Járás). Érpárt közelében végzett gödör ásáskor középső bronzkori telepmaradványok kerültek elő. Horváth Attila S%alks%entmárton—Tábor állás (Dunavecsei Járás). A község Dunához közel eső határrészében a me­zőgazdasági munkák urnasírokat bolygattak meg. A temető korának meghatározása céljából kisebb ásatással a kisapostagi kultúra 3 erősen bolygatott sírját tártuk fel jellegzetes kerámia mellékletekkel. Horváth Attila Szeretnie—Görönd (Bajai Járás). Gödör ásáskor Kőrös-kultúrás és bronzkori cserép­anyag került elő. Kőhegyi Mihály 1962 Soltvadkert—Nagybüdöstó (Kiskőrösi Járás). A korábban előkerült öntőminta lelet lelőhelyének közelében kisebb leletmentő ásatást végeztünk, mely­nek eredményeképpen későbronzkori cseréptöredé­kek, állatcsontok, és díszítetlen bronz faléra került elő. Horváth Attila Az Ágoston-halmi dűlőn (Paskó Miklós tanyája) az őszi szántás után állatcsontok és díszített edénytöre­dékek kerültek felszínre. Az ásatás folyamán 11 na­gyobbméretü hulladékgödör és 2 csontvázas sír ke­rült elő. A hulladékgödörből őskori marhacsontvá­zak, juh- és sertéscsontok és péceli kultúra díszített edénytöredékei kerültek elő. A hulladékgödrök kö­zött 2 ÉNy-i tájolású nyújtott középkori csontvázas sírt tártunk fel jelentősebb melléklet nélkül. Az ásatá­son részt vett Horváth Attila. H. Tóth Elvira Szabadszállás—Józan (Dunavecsei Járás). Tovább folytattuk a szkítakori temető előző évben megkezdett sírcsoportjának feltárását, melynek ki­terjedését sikerült nagyjából 3 irányban meghatároz­ni. Ez évben előkerült újabb 77 sír, (47 zsugorított, 24 hamvasztott, 3 nyújtott csontvázas és 3 urnate­metkezés). A leletek közül a szokásos kerámia és ék­szeranyag mellett néhány újabb edénytípus és egy bronz fibula említésre méltó. A temetőt 4 szarmata­kori lakó- és hulladékgödör határolta. Az ásatáson résztvett Horváth Attila és Wenger Sándor antropo­lógus. H. Tóth Elvira 1963 Szabadszállás—Józan (dunavecsei Járás). Tovább folytattuk az 1961 évben megkezdett szkíta­kori temető feltárását, az eddig feltárt terület ÉNy-i részéhez kapcsolódva. Ez évben előkerült 15 újabb sír (9 hamvasztott, 6 zsugorított, ebből egy kettős-sír volt). A mellékleteket a szokásos kerámia és ékszer­anyag szolgáltatta. A temetőt egy nagyobbméretű szarmata lakógödör, 10 méhkas és köralakú szarmata hulladékgödör és 5 csont- és melléklet nélküli sza­bályos sírgödör határolta. Az ásatáson résztvett Hor­váth Attila. H. Tóth Elvira 237

Next

/
Oldalképek
Tartalom