Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Kerezsi Ágnes: Az állatáldozat jellegzetességei az oroszországi finnugor népeknél
A probe into the spiritual life of prehistoric people, a reflection of shamanism in archaeology A szertartásvezető, mielőtt a szent fához lépett volna egy kést és egy fejszét vett a kezébe, a nap járásával ellentétes irányban három kört tett meg a szent fa és az előtte felállított tűz körül, miközben a kést és a fejszét egymáshoz ütögette. Ezt követően kezében az előbbi tárgyakkal körbe járta a teljes szent ligetet, megáldotta azt, csak azután kezdett hozzá a következő szertartáshoz. Ezt a tisztító, gonoszt elűző eljárást, még az 1990-es években is elvégezték áldozati szertartásaik előtt a mari áldozópapok (TOJDYBEKOVA 2007:146). A kör megrajzolása sok népnél, így a mariknál is mágikus eszköznek, egyfajta szimbolikus kerítésnek számított, és azt a célt szolgálja, hogy a szent helyre ne juthassanak be az ártó szellemek. A kés és a fejsze a fémek gonosz űző tulajdonságával rendelkeznek, egymáshoz ütésük pedig olyan zajkeltő módszer, ami ugyancsak távol tartja az ártó szellemeket. A mezei mariknál az áldozati szertartás része, hogy az onapu, azaz az isten fája mellett megterítik a rituális asztalt, egy kerek megszegetlen kenyeret, valamint palacsintát tesznek rá, és felajánlják azokat annak az istenségnek, akinek a fájánál folyik a szertartás. A kerek kenyér, a kerek palacsinta ugyancsak régi szimbólumok, az agrárkultusszal rendelkező Volga-menti finnugoroknál a napot, a bőséget, a termékenységet jelképezik. Az áldozati szertartások fontos alkotó eleme a mariknál az isten fájának, az istenségek fáinak a megjelölése. Ez a szertartás mutatta meg pontosan mindkét világszféra résztvevőinek, hogy mely istené az adott fa és kinek szól a fa előtt bemutatott áldozat. Ezt a megjelölést az ún. itty-k segítségével, az adott isten részére kiválasztott szertartásvezető és segédei végezték el. Az itty olyan több darabból álló tárgyegyüttes, amelyet jelekkel ellátott faháncsokból, faágakból és azokra erősített ólomöntvényekből készítenek, nem ritka rajtuk az áldozati állat vérével átitatott textília sem. Az övnek nevezett vékony faháncsokat feltekerik az onapu-ra, a szent fára. Az övék páratlanul gazdag szimbolikával rendelkeznek, melyek egy része megfejthető, más részüket továbbra is homály borítja. A különböző méretű, hosszúságú és formájú foltok a faháncson egyfajta titkos írás jelei lehettek, amit csak a beavatottak tudtak elolvasni, míg az övék végén lévő felhasított szálak számából az áldozathozók számára lehetett következtetni. Az itty-k egyik legrészletesebb leírása Kuznyecov Sz.K. professzor írásaiban (1879/a.b), a Néprajzi Múzeum Adattárában őrzött kéziratában (NMI116/1902), valamint magyarul Kerezsi Ágnes egy erről szóló tanulmányában (KEREZSI 2007:99-119) olvasható. A Néprajzi Múzeum Jankó János közvetítésével 1898-ban egy egész kollekciót vásárolt meg ezekből a tárgyakból a Tomszban élő néprajzos Kuznyecovtól, valamint megvette 252 //////////////////////////////^^^^
