Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Sergio Poggianella: A szakrális táj. A Dalmeri menedék sámánja
A szakrális táj. A Dalmeri menedék sámánja láthatatlan világával. Akiknek mindehhez megvolt a készsége és tudása, akik transzállapotban beszélni tudtak a szellemekkel, a sámánok voltak. A felső paleolit kori sámánokról és szertartásaikról ismert tudásunk elsősorban régészeti leletek elemzésével és tanulmányozásával gyarapodott, analógiaként felhasználva ismereteinket a szibériai, dél-afrikai, amerikai, kínai, koreai vagy európai történeti és kortárs sámán kultúráról. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a felső paleolit korszak emberét már a modern emberhez hasonlóan a kognitív képességek jellemezték. Ahogy a „művészeti alkotások" is jelzik, a szimbolikus gondolkodás sem állt távol tőle. Esetünkben a Dalmeri menedék festett köveinek eszköz értéke és térbeli elhelyezése egyértelműen szimbolikus használatra utal, talán egy olyan ember révén, aki a sámánhoz hasonló szereppel bírhatott a közösségben. A sámánizmus meghatározása és eredete még mindig vita tárgya, amellyel kapcsolatban rengeteg publikáció született. A tárgyegyüttes tudományos vizsgálatához, pontosabb meghatározásához, esztétikai, erkölcsi, társadalmi, gazdasági és politikai értékének kutatásához véleményünk szerint tárgy-specifikus megközelítésre van szükségünk. A tárgy-specifikus kutatási módszer segítségével azt vizsgáljuk, hogy funkcionálisan és esztétikai értelemben milyen szerepet vállalt a műtárgy egy adott kulturális kontextusban? Vajon hogyan lépett kölcsönhatásba a kulturális környezet szimbolikus értékeivel? Azt kutatjuk, hogy a tárgyban rejlő jelképek és jelentések vajon eredendő, elválaszthatatlan sajátosságai-e a tárgyaknak, vagy változatosan értelmezhetők, pl. oly módon, ahogyan azokat használják. Tárgyakon keresztül „beszélünk" és „gondolkodunk" önmagunkról, ezért azt feltételezzük, hogy minden egyes tárgy egy különleges történetet közvetít nekünk, amelyek úgy kapcsolják össze térben és időben távoli világainkat, ahogyan azt jelképeink, kulturális kontextusaink által számunkra értelmezhető. A Dalmeri menedék még folyamatban lévő régészeti ásatása évről évre új információkat szolgáltat a lelőhelyet használó Epigravetti időszak kis közösségének spirituális viselkedéséről. A menedéket nyújtó sziklanyúlványon kívüli területen 2006 és 2009 között végzett ásatások három kör alakú árkot hoztak napvilágra (2. kép), amelyek a régészek meghatározása szerint valószínűleg rituális áldozatok nyomait őrizték meg. A gödrök kőszáli kecske koponyadarabjait, szarvakat, kaparókat és okkerrel festett köveket tartalmaztak. Ki és milyen kultikus hagyomány alapján végezte el az áldozati szertartásokat? Most még csak feltételezéseink vannak, amelyek nyomán arra következtetünk, hogy a 18-13 ezer évvel ezelőtt élt késő jégkori vadász kulturális szokásait, hagyományait és képességét tekintve a kortárs sámánizmus jelenségeivel rendkívüli hasonlóságokat mutat. 228 ///////////////////////M
