Pásztor Emília (szerk.): Sámánizmus és természethit régen és ma - Bajai dolgozatok 23. (Baja, 2019)
Soós Rita: Honfoglalók hidelem világa
Őseink hiedelemvilága vaiainint hierarchikus felépítéssel is rendelkezett, azaz a különböző szerveződési egységek (pl. plébániák, püspökségek, érsekségek), valamint egyházi vezetők (plébános, püspök, érsek) alá- és fölérendeltségi viszonyban álltak egymással. A honfoglaló magyarok hitvilágát leginkább a temetkezési szokások, régészeti leletek, illetve az azokon megjelenő díszítőmotívumok elemzésével, valamint a néprajzi analógiák felhasználásával ismerhetjük meg. Világnézetük jellegzetes emlékeiként tartjuk számon a különböző amuletteket, melyeknek őseink vélhetően óvó-védő, valamint gyógyító-segítő szerepet tulajdonítottak. Ezek a tárgyak főként nők és lánygyermekek sírjaiból kerülnek elő, egy nézet szerint ez annak köszönhető, hogy a nők babonásabbak voltak a férfiaknál. Az amulettek közé soroljuk az átfúrt állatfogakat, valamint apró állatcsontokat, melyek a szibériai ongon-kultusszal mutatnak hasonlóságot (1. kép). Hittek abban, hogy egy adott állat náluk lévő foga vagy apró csontja hordozza az állat lelkét/szellemét, ezáltal védelmet nyújt viselője számára. Akárcsak számos régészeti korszakban, a 10. századi emberek körében is népszerűek voltak a kauricsiga-amulettek, melyek egyértelműen a termékenységgel állnak összefüggésben. Szintén termékenység-szimbólumok lehettek a lunulák, azaz félhold alakú csüngök is (2. kép). A kettős lélekhit a kereszténység előtti pogány hiedelemvilág egyik legérdekesebb része. Eszerint az embereknek - sőt néhány állatnak is (ún. „lelkes állatok”) - két lelke volt. Az egyik a testiélek, a másik a szabadiélek vagy árnylélek, amely bizonyos esetekben (ijedtség, álom, betegség) eltávozhat a testből. Egyes tudósok szerint a kettős lélekhit már nem volt jellemző a magyarságra a honfoglalás időszakában. Mások szerint viszont ezt a felfogást támasztja alá többek között a jelképes koponyalékelés, azaz a jelképes trepanáció szokása is. A feltárt honfoglalás kori koponyák egy részén kerek, ovális vagy szilvamag alakú bemélyedés vagy bemélyedések láthatók. Ezek a jelképes „lyukak" valószínűleg túlvilági kommunikációs csatornaként szolgálhattak. így, ha esetleg olyan egészségügyi probléma lépett fel, amely hiedelmük szerint a beteg számára a szabadiélek elvesztésével járt, a lélek a lyukon keresztül visszajuthatott a „helyére". Ettől az eljárástól mindenképpen külön kell választani a sebészeti koponyalékelést, melynél - az előző esettel ellentétben - a koponyacsonton tényleges lyuk vagy lyukak láthatók. Ezek az elváltozások valószínűleg traumás sérülés (ütés, vágás) következtében keletkeztek. Miután a sebet kitisztították, a fertőzések elkerülése miatt valamilyen szerves anyaggal, a tehetősebbek esetében ezüstlemezzel is lefedhették. A legtöbb ilyen koponyán megfigyelhető, hogy a seb elkezdett beforrni, ami azt mutatja, hogy a trepanáción átesettek hetekkel, hónapokkal, de akár évekkel is túlélhették ezeket a beavatkozásokat. 41
