Kothencz Kelemen (szerk.): Migráció és hagyomány-formálódás a történeti Duna-Tisza közi nemzetiségek népéletében - Bajai dolgozatok 22. (Baja, 2018)
Nagy Janka Teodóra: Az interetnikus kapcsolatok individualizálóda, avagy a hagyomány-, érték- és mentalitásőrzés mintázatai a modernizálódó közösségekben
Ismerős mindez a tér és idő már a néprajzhoz közelebbi szegletében is: pl. ha a Habsburg birodalom uralkodói, s közöttük elsősorban III. Károly és Mária Terézia a török kiűzését követő betelepítési és újjáépítési politikájára gondolunk.6 Mária Terézia lesz az, aki Mercy grófot megbízza a töröktől megtisztított Bácska/Bánát újra telepítésével, amelynek emberanyagát apja, III. Károly császár létszámában gyarapodott német birodalma jelenti. Ugyancsak ő lesz az, aki a katonai szolgálat helyett adóztatásra kötelezve a székelyeket, a szerencsétlen madéfalvi veszedelmet követően a Habsburg birodalom részévé tett Bukovinában generálisa, Hadik András segítségével letelepíti az elmenekült székelyeket az öt, bukovinai székelyek lakta faluban. A birodalom kormányzásának eszközei között a népesség újraelosztásának és célszerű megszervezésének meghatározó szerepe volt. A természeti, a gazdasági és a humánerőforrás egymáshoz rendelésének bevett gyakorlata biztosította az államszervezet hatékonyságát és egyben fennmaradásának záloga volt. Az a tény, hogy a néprajz a történeti antropológiához kötődik, közelítési fókuszát is meghatározza: a múlt felgyűjtésének „huszonnegyedik órájában” él. Ez azt jelenti egyrészt, hogy nem a jelen idejű kutatásokat tekinti alapvető feladatának, másrészt viszont azt, hogy nem megy vissza túlságosan a távoli időben, hiszen a maga diszciplináris feladatát egyedi és különös szintjén a folyamatos és befejezett múlt határán találta meg. A magyar néprajztudomány számára a „klasszikus” kutatási időhorizont kezdete a XVIII. század második fele, amikor Mária Terézia a felvilágosult abszolutizmus szellemében ,jó háziasszonyként” újjászervezte a Habsburg Birodalmat, s annak részeként Magyarországot7. Az az etnikai kép és népességmegoszlás (az egyes nemzetiségek mellett a zsidókat és a cigányokat is ideértve), amely a XVIII. század utolsó harmadára kialakul és megszilárdul, bár a történelmi és a politikai körülményekhez igazodóan természetesen majd többször is módosul, de alapjaiban és gyökeresen a XX. század közepéig nem változik.8 A XIX. század kettős forradalma (az ipari és társadalmi forradalom) egy új, polgári gazdasági és társadalmi rend alapjait teremti meg, amelyhez migrációs folyamatok is társulnak9 - de ezek már nem uralkodói beavatkozásra megvalósuló, központilag irányított etnikai és népcsoportmozgások. A történelmi változások és kényszerhelyzetek alapján két jelentős spontán, a korábbiakhoz képest más természetű migrációt kell külön is nevesíteni. Egyrészt a kiegyezést követően az 1800-as évek utolsó harmadában az Osztrák-Magyar Monarchia határain belül megerősödő polgárosodással és városiasodással együtt járó zsidó népességnövekedést és asszimilációt. Másrészt pedig Trianont követően az elcsatolt területekről az országba érkező nagyszámú népességmozgást, amely a menekültekkel együtt valamelyest enyhítette az I. világháború okozta hatalmas emberveszteséget.10 6 Részletesen lásd: NAGY Janka Teodóra 1996. 217-226.; WIDLEIN János 1937.; FOKI Ibolya - SOLYMÁR Imre - SZŐTS Zoltán 2000. 7 Lásd Bárth János a Duna-Tisza köze migrációjával foglalkozó történeti néprajzi tanulmányait. BÁRTH János 1974., 1993. 8 KOSA László - FILEP Antal 1978. 9 A történeti néprajzi források a témához is kapcsolható gazdag értelmezési lehetőségeire utal: KOTHENCZ Kelemen 2012. 10 KOLLEGA TARSOLY István 1996-2000. 62
